Erdő Péter: a keresztény ember vallásossága nem sodródás, nem önfeladás

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2014. január 02. csütörtök

A karácsony fényében ismerjük fel, hogy mi mindnyájan egymás testvérei vagyunk. Isten tervének tisztelete, a vele való harmónia békét teremt az emberek között is – hangsúlyozta  Erdő Péter bíboros újév első, Szűz Mária, Isten Anyja ünnepének napján az esztergomi bazilikában bemutatott szentmiséjében.

A vasárnapra mindig jön a hétfő

Kategória: Eheti
Megjelent: 2022. április 04. hétfő

(Ezt a hétfői Ehetit még vasárnap kora délután, az eredmények ismerete nélkül írtam.) Győztünk vagy vesztettünk, sírunk vagy nevetünk, triumfálunk vagy depresszióba esünk, az élet megy tovább. Vasárnapra jön a hétfő, és nekünk ugyanazokkal az emberekkel, ugyanazokat a munkákat kell elvégeznünk, mint azelőtt. Pártállásra, vallási hovatartozásra való tekintet nélkül. A vezetőinkért pedig – akárkik legyenek is -, Jézus tanácsa szerint így is, úgy is imádkoznunk kell…

Igemagyarázat 2024/10.: Jézus nekünk szóló példázata (Mt 13,1-9)

Kategória: videók
Megjelent: 2024. július 24. szerda


A 2024. július 24-i evangélium és magyarázata. A mikrofon előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Tel.: 06-30/33-88-245
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

Jézus elé járulni és megkérni őt...

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2026. január 15. csütörtök

"Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: Ha akarod, te megtisztíthatsz engem!" (Mk 1,40-45)
Jézusnak megesett rajta a szíve, megérintette és meggyógyította.
Jézus Krisztus, élő Isten Fia, könyörülj rajtunk, bűnösökön, mert nélküled elveszünk! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult  

Putyin ellen fordulnak az orosz katonai bloggerek

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2026. március 31. kedd

Oroszország legismertebb katonai bloggerei közül többen is nyíltan bírálják a háború menetét és a hadvezetést. Sőt, akad olyan is, aki egyenesen Vlagyimir Putyin lemondását követeli. A korábban az ukrán összeomlást jósló véleményvezérek most arról beszélnek, hogy az ukrán fegyveres erők harcászati hatékonyságban már felülmúlják az orosz hadsereget...

Resperger István a háborúk világáról

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2026. május 09. szombat

A szakértő szerint az Egyesült Államok katonai kiadásai 960 milliárd dollárt tesznek ki, ami valamivel több, mint az őt követő 14 ország védelmi büdzséje összesen. Ukrajna nemrég kapott egy 90 milliárd eurós hitelt, amivel szépen előrébb ugrott a sorban.

Dolgos hétköznapok

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2013. április 02. kedd

A húsvéti ünnepek után itt vannak a dolgos hétköznapok. Mi vár ránk ezen a héten? Íme:

Decemberi Könyvakció!

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. november 05. kedd

Nagy öröm számunkra, hogy megjelenhetett a Kisvárosi történetek című új novellás kötetünk. December hónapban a két szépirodalmi novellás kötetet együtt kedvezményes áron ajánljuk:

"Kisvárosi történetek" + "33 rövid rövid történet és néhány hosszabb" - a két kötet együtt 1800 Ft helyett 1500 Ft-ért kapható.

Továbbá kedvezményes áron kapható a többi szépirodalmi, vagy ilyen jellegű kiadványunk:

- Gyíkvár - versek és mesék a Szeretet földjéről - 600 Ft

- Látó - a teljes könyv - 600 Ft

- Az otthonmaradt fiú - 600 Ft

- Cigányélet - 700 Ft

Külön és postaköltséget nem számolunk fel!

A kiadványokról bővebb ismertető olvasható a Könyveink menüpont alatt.

A könyvek megrendelhetők az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. levélcímen keresztül.

Igemagyarázat 2024/9.: Az ima, ami mindig meghallgatást nyer (Jn 15,1-8)

Kategória: videók
Megjelent: 2024. július 23. kedd


A 2024. július 23-i evangélium és magyarázata. A mikrofon előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Tel.: 06-30/33-88-245
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

„Az emberiség válaszúthoz ért…”

Kategória: Eheti
Megjelent: 2022. március 28. hétfő

A címben idézett szavak a Szűzanya legutolsó, március 25-i medjugorjei üzenetéből valók. Egyszerű, világos, tiszta szavakkal szól hozzánk, hátha végre megértjük, milyen válságos helyzetbe kerültünk. „A sátán évek óta küzd a háborúért…” – és most, legalábbis időlegesen, célt ért. Ha nem értettünk járványból, klíma-katasztrófából, gazdasági és politikai válságokból, legalább ebből érthetnénk – de nem szükséges, hogy ez legyen a végső szó!

Eleven találkozás Istennel

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2026. január 13. kedd

"Jézus kora hajnalban felkelt, kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott." (Mk 1,29-39)
Ha Jézus imádkozott, akkor nekünk is imádkozni kell...
Drága Istenünk, add meg nekünk az imádság szeretetét és a veled való eleven találkozást! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult