Már több száz világvégehívő gyűlt össze a valamikor az i.e. kilencedik és tizenkettedik század előtt épült maja piramis, Kukulkán Temploma előtt, hiszen, ugye, a mai (pénteki) nappal véget ért a maja naptár, és egyesek szerint ez annak felel meg, hogy itt a világvége.
Már gyűlnek a maja templom elé a világvégét várók
II. János Pál, a próféta pápa
II. János Pál pápa már könyvének címével is utal arra, hogy soha ne adjuk fel a reményt. Nem véletlenül említem őt, mert élete és munkája jól példázza az egyház prófétai küldetésének megvalósítását. Ő valóban egy próféta a XX. századból.
Javított az ország
A magyar államadós-osztályzatok kilátásának javítását az államháztartási hiány csökkentésében és az államadósság-ráta stabilizálásában elért előrelépés, valamint a költségvetési és külső finanszírozási kondíciók javulása indokolja - közölte csütörtökön Londonban a Fitch Ratings.
A légszennyezettség több embert öl meg, mint a koronavírus
A légszennyezettség több embert öl meg évente, mint a koronavírus a most pusztító járvánnyal: a levegő rossz minősége a korai halálozások egyik fő okává vált, Magyarországon évi közel 1,6 milliárd euróra, azaz 560 milliárd forintra becsülhetőek csak a közlekedésből fakadó szennyezés miatt fellépő egészségügyi költségek.
Fundamentalisták által halálra ítélt író lesz a Könyvfesztivál díszvendége
Nyitottsággal és bátorsággal a beszűkülés ellen – A Fides et ratio enciklika
Görföl Tibor teológus, egyetemi tanár, a Vigilia folyóirat főszerkesztője ismertetője: Az 1998. szeptember 14-én aláírt Fides et ratio enciklika II. János Pál utolsó körlevele a második évezredben. Történetének gyökerei egészen 1942-ig nyomon követhetők: ekkor fogadta el a krakkói egyházmegye a huszonkét éves Karol Wojtyła jelentkezését, és a „földalatti” kispap ősszel meg is kezdte filozófiai tanulmányait.
A jótékonyság világnapjává nyilvánították Teréz anya halálának napját
Az ENSZ Közgyűlése magyar kezdeményezésre, konszenzussal nyilvánította a jótékonyság világnapjává szeptember 5-ét, Kalkuttai Teréz anya 1997-ben bekövetkezett halálának napját – közölte a Külügyminisztérium az MTI-vel.
A bocsánatkérés pápája: Követjük-e a szent pápa példáját?
Török Csaba teológus, egyetemi tanár írását olvashatják: „Te fogod átvezetni az új évezredbe az Egyházat” – Stefan Wyszyński bíboros akkor mondta ezt, amikor 1978. október 16-án – követve az ősi hagyományt – a konklávé lezárultakor odajárult az új pápa elé, és térdet akart hajtani előtte.
Muszlim feleségből keresztény misszionárius
Stockholm. Senki sem gondolta volna, hogy egy Iránban élő muszlim nő, aki a férje által elkövetett bántalmazásokat próbálta valahogy túlélni, hogy egy nap két gyülekezet vezetője lesz Svédországban, több mint ezer muszlim hívet vezet Krisztushoz, és meghívást kap, hogy a Svéd királynő előtt tartson beszédet.
