Amikor feljutok a mennyországba
Írhatnám úgy is, hogy „ha” feljutok a mennyek országába – de Jézus biztosít minket a szavaival az evangéliumokban, hogy akik megvallják őt az emberek előtt, azt ő is megvallja a mennyei Atya előtt, és akik hisznek benne és a tanítása szerint élnek, azok már nem esnek ítélet alá. Ettől még persze van tisztítótűz, amit jobb lenne elkerülni, de ezt most tegyük félre. Szóval, amikor feljutok…
Élő adás a szobából 130.: Imaszolgálat személyes szándékokra
- imaszándékokat egész nap lehetett írni elérhetőségeinkre és hozzászólásként is...
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Jézus, aki a halott Lázárt is feltámasztotta...
"Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön." (Jn 11,1–45)
Jézus, aki a halott Lázárt is feltámasztotta, minket is meg tud segíteni bajainkban.
Jöjj Uram és hozd el a gyógyulást és a szabadulást az életünkbe, Isten dicsőségére és az emberek javára! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
100 éves lett David Attenborough - röviden
Május 8-án százéves lett David Attenborough, aki minden bizonnyal a világ legismertebb és legnagyobb hatású természetfilmese. Egy ideje már a Föld élő lelkiismerete is, próbálja felhívni a figyelmet a klímaváltozás és a természetpusztítás visszafordíthatatlan következményeire. Isten éltesse!
Vecsei H. Miklós szép vallomása édesapjáról
Lőcsei Lajos momentumos exképviselő egy posztjában édesapámat próbálja rossz fényben feltüntetni annak apropóján, hogy lemondott alelnöki tisztségéről a Máltai Szeretetszolgálatnál, ahol 36 éve, tehát a rendszerváltás óta dolgozott. A posztban tévesen úgy fogalmaz Lőcsei Úr, hogy „lemondott minden pozíciójáról” ezzel szemben az igazság az, hogy nyugdíjas éveiig a Fete-programot viszi majd tovább, ami az utóbbi években a szívének legközelebbi missziója lett.
Szeretet-történet: A sárgarépa, a tojás és a kávé példája
Egy leány panaszkodott az édesapjának, hogy rosszul mennek a dolgai. Belefáradt az állandó eredménytelen harcba. Nem tudta, hogyan menjen tovább az életében, mert kimerültnek érezte magát. Úgy tűnt számára, hogy valahányszor megold egy problémát, mindig új probléma jelenik meg életében.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tart a burjánzó homoszexualitástól
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) levélben emlékezteti a februári szocsi olimpián részt vevő sportolókat arra, hogy a játékok alatt tartózkodjanak a tüntetésektől és a politikai megnyilvánulásoktól, beleértve a homoszexualitást propagáló kijelentéseket és gesztusokat, írja az MTI.
Programjaink mostanában
A szokásos közösségi- és imaösszejöveteleken túl... gyógyító összejövetelek, Alfa-kurzusok, Szentlélek-szeminárium, Regionális katolikus karizmatikus találkozó...
Kegyelemről kegyelemre, győzelemről győzelemre - 3/1. előadás
Sipos Gyula előadása elhangzott Törökbálinton, a Szeretetláng közösségi házban 2025. március 10-én.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Nagy antikrisztusi vezetők az ókortól napjainkig
Az egyház mindig komoly vizsgálatokat folytat, mielőtt valakiről megállapítja, hogy életében hősies fokon gyakorolta a szeretetet és ezért szentként tisztelhetjük. A világ azonban nem végzi el a megkülönböztető vizsgálatot, ezért a történelmi példaképek között mindenféle embert találhatunk, köztük kifejezetten antikrisztusi jelleműeket is.
Sok embernek a szíve megnyílik
"Amikor Jézus a jeruzsálemi templomban tanított, szavainak hallatára a nép közül egyesek felkiáltottak: Ez valóban a Próféta. Mások meg azt mondták: Ez a Messiás." (Jn 7,40-53)
Sok embernek a szíve megnyílik, amikor Jézus tanítását hallgatják.
Segíts Uram, hogy hűségesen tudjuk továbbadni tanításodat az embereknek! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
