A félszemű asszony fia
Az anyám fél szemére vak volt. Utáltam ezért… szégyelltem. Egy ócskapiacon dolgozott, kisebb tárgyakat gyűjtött, és megpróbálta valamivel drágában eladni. Emlékszem egy napra, mikor anyám értem jött az iskolában. Nagyon kínosan éreztem maga. Nem értem, hogyan tehetett ilyent? Dühösen rá néztem, majd elszaladtam, egészen hazáig. Másnap az összes osztálytársam rajtam röhögött. Azt kívántam, bárcsak ne lenne anyám. Ki is mondtam, amit gondolok: Anya, miért vagy félszemű? Miért vagy annyira csúnya? Miért nem halsz meg már végre?!
Néhány missziós alkalmunk a közeljövőben
Befejeződött a pünkösdi kilenced, ma már a Szentlélek kiáradását ünnepeljük, éljük meg. Holnap, pünkösd hétfőn Gyálra megyünk, a hétvégén Ercsibe, a Szűzanya ünnepén pedig Csatkára. És persze mi is szervezünk szentségimádást június 2-ra is... Néhány program, a szokásos közösségi összejöveteleinken túl:
Várakozni a váratlanra
Úgy tűnik a Szentírásból, hogy az emberek szinte mindig csak utólag értik meg a próféciát, amikor az már beteljesedik. Így volt ez Jézus idejében is. Hiába várták már évszázadok óta a Messiást, hiába készültek rá, mégsem ismerték fel, mert emberi módon gondolkodtak és várakoztak. Attól tartok, ha mi is így „kutatjuk az idők jeleit”, akkor nem vesszük észre, amikor Isten „épp most”, váratlan módon, belép az életünkbe… Itt egy váratlanul rövid Eheti:
Pünkösdi kilenced, 5. nap: "Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból."
Az idei (2025) pünkösdi kilenced napjain Jézus Krisztus tanítása alapján megnyitjuk a szívünket a Szentlélek előtt, hogy befogadhassuk Őt és egyre jobban eltelhessünk kegyelmeivel...
Minden nap este 9 órakor - az elmélkedést és imát elmondja: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Aki hisz Jézusban, megmenekül
"Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában." (Jn 3,16-21)
Jézus kimentett az ítélet alól, amikor magára vette azokat...
Imádunk téged Krisztus és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Pünkösdkor sem szünetel a háború - hírek + ima a békéért
Oroszország nagyszabású rakéta- és dróntámadást indított pünkösd vasárnap hajnalra; légi csapás temetési menetre; az eddigi legtöbb civil áldozat egy hónap alatt; halott gyerekek; kognitív hadviselés; halálra kínzott hadifoglyok; atomfegyverek a tenger mélyén; urántartalmú lőszerekkel lőttek... hírek + ima a békéért:
XIV. Leó pápa: Az erőszakos fellépésre szelídséggel válaszoljunk!
Június 21-én, az évközi idő tizenkettedik vasárnapján Leó pápa a vatikáni Apostoli Palotában található dolgozószobájának ablakából imádkozta el az Úrangyalát a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel, zarándokokkal. Beszédében a napi evangéliumból kiindulva kiemelte: nap mint nap el kell csendesednünk, s a Jézussal való személyes kapcsolatból kell táplálkoznia hitünknek s apostoli tevékenységünknek. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közreadjuk.
Megvezetve
Itt a bajai választási kamu-video botrány, ahol csak annyi bizonyos, néhány ember úgy gondolta, jó pénzt kereshet azzal, ha másokat lejárató videót készít. És tényleg! Vagy itt van Németh Sándor, a Hit Gyülekezete mindenható vezetőjének ügye, aki egy szlovákiai turnén eldicsekedett vele, hogy megszerezte („mennyit kértek érte?”) az egyik nagy ellenségének tartott, róla könyvet író ex-hitgyülis Bartus László beszervezési kartonját. A nagy leleplezés visszaütött, erős érvek szólnak amellett, hogy ez a III/III-as karton hamisítvány – de valakinek megérte legyártani, tudta, hogy jó üzletet köthet vele.
Sűrű napok...
Nagy örömünkre megnyílt a közösségi házunk, jól sikerült a regionális Szeretetláng Találkozó is, megjelent az új könyvünk Medjugorjéról... és ami előttünk áll: Szentlélek hétvége, karizmatikus találkozó, ingyenes újság, Alfa-előadás, kiállítás...
Szeretet történet: A legrövidebb ima
Egy órája sincs, hogy újból átnyálaztam a tájanatómiát, a Littmann-féle Sebészeti műtéttant. Memorizáltam a régió képleteit, hogy mit szabad és mit nem. Érdekesek a tájanatómia atlaszok. Az artériák pirosak, a vénák kékek, az idegek sárgák, az inak fehérek. Ráadásul mindegyikhez egy parányi fekete nyílvessző tart, a képlet pontos anatómiai nevével. Hát? Persze, így könnyű! - s majdnem nevetek. A valóság egészen más, az állandó szívás és törlés ellenére alig látunk a vérmaszattól, s semmi sem emlékeztet az atlaszban látottakra. A kendők által szabadon hagyott kis négyzet semmilyen tájékozódási pontot sem nyújt.
Hová tűnt a remény?
Megboldogult gyerekkorunkban az iskolában az elképzelt jövőről kellett rajzot készítenünk. Az elkészült képek tele voltak robotokkal, repülő autókkal, reménnyel és optimizmussal. Jó irányba haladunk, meghódítjuk még a csillagokat is. Ma épp ellenkezőleg, apokaliptikus víziókkal van tele a jövőnk, minden egyre rosszabb lesz, háborúk, világvége… Hová tűnt a reményünk? Hová tűnt a keresztények reménye, akik elvileg az isteni erények, a hit, remény és szeretet hordozói?
