Isten nagylelkű szeretete
Jézus szavai: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” és "Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” (Jn 8,1–11)
Isten megbocsátó, irgalmas szeretete egyben felhívás nekünk minden ítélkezés és bűn elkerülésére.
Drága Jézus, kérlek segíts, hogy nagylelkű szereteted ne könnyelműségre, hanem a bűn nélküli élet akarására vezessen minket! Ámen. (S)
Ferenc pápa a világ vallási képviselőivel együtt imádkozik Rómában a békéért
Idén 34. alkalommal rendezi meg a Sant’Egidio közösség a vallások közti béketalálkozót az 1986-os assisi találkozó szellemében. A „Senki nem üdvözül egyedül – Béke és testvériség” mottóval október 20-ára meghirdetett találkozón részt vesz Bartholomaiosz ökumenikus pátriárka is.
Az ördög természete megmutatkozik

1938-ban a négyhatalmi egyezmény után úgy tért haza a francia és az angol miniszterelnök, hogy „örök békét” kötöttek, Chamberlain diadalmasan lobogtatta a papírt Hitler úr aláírásával az ünneplő tömegnek. 2015-ben ugyanígy tértek haza a „Minszki megállapodás” aláírói: Putyin úr szerződésben garantálta, hogy nincs több területi követelése Ukrajnával szemben. Csakhogy az ördög mindig éhes, és nem érdeklik a papírok…
Halló szívet adj nekem
"A szolgák akiket Jézusért küldtek, nélküle tértek vissza a főpapokhoz és a farizeusokhoz. Azok felelősségre vonták őket: Miért nem hoztátok őt ide? A szolgák mentegetőztek: Ember így még nem beszélt!” (Jn 7,40–53)
A szolgák meghallják azt, amit az urak nem akarnak meghallani. Mi vajon melyikek vagyunk a kettő közül?
"Kihez mehetnénk Uram? Az örök élet igéi nálad vannak!" Ámen. (S)
Karanténban nézzen természetfilmeket! - röviden
A Journal of Environmental Psychology tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a természetfilmek nézése javítja a hangulatot, csökkenti a negatív érzelmeket, és segíthet a karantén miatti unalmat és magányosságot enyhíteni – írja az IFL Science...
Ferenc pápa: A szervezettség nem elég: a Lélek az, aki életet ad az Egyháznak!
A Szentatya folytatta az evangelizáció iránti szenvedélyről, a hívők apostoli buzgóságáról szóló katekézissorozatát. A Jézus missziós parancsa (Mt 28,18–20) alapján tartott elmélkedésében az evangéliumhirdetés főszereplőjéről, a Szentlélekről beszélt. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Jézus önvallomása
"Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” (Jn 7,1–2.10.25–30)
Ha tudni akarod, milyen az Atya, figyeld a Fiút, akiben az Atya kinyilatkoztatta önmagát.
Áldunk és magasztalunk Istenünk, mert valóban Te vagy a szépség és a jóság, a bölcsesség és az irgalom, az igazság és a szeretet teljessége! Ámen. (S)
Távozott posztjáról a pedofília eltussolásával gyanúsított püspök
Ferenc pápa elfogadta a nyugat-lengyelországi, Kalisz központú egyházmegye főpásztorának lemondását, a püspököt pedofília eltussolásával gyanúsítják – közölte szombaton a varsói apostoli nunciatúra.
Hitetlenségünk egyik oka
"Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik?" (Jn 5,31–47)
Bocsáss meg Uram, hogy olyan mélyen belesüllyedünk evilág dolgaiba és olyan keveset törődünk veled és a Te igazságoddal!
"Uram én hiszek, segíts az én hitetlenségemen!" Ámen. (S)
Jézusra figyelve és az Egyházban élő testvéreinket meghallgatva – Ferenc pápa nagyböjti üzenete
A Szentatya évről évre üzenetet intéz a katolikus hívekhez nagyböjt kezdetén. Hagyományos nagyböjti üzenetének témája 2023-ban: nagyböjti önmegtagadás és szinodális út.
Először tárgyal zaklatási ügyet a vatikáni bíróság
Két katolikus pap ügyét tárgyalja a vatikáni bíróság. Ez az első eset, hogy a városállam vádat emelt szexuális zaklatási ügyben – írja a BBC. Az ügy egyik vádlottja öt éven át zaklatott egy ministránsfiút.
