Ferenc pápa: Rideg szívvel nem értjük meg Isten irgalmasságát

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2017. október 11. szerda

A liturgia már második napja a Jónás próféta könyvéből vett olvasmányt (Jón 3,1–10) tárja elénk, elgondolkodtatva Isten irgalmasságáról, amely megnyitja szívünket, és mindent legyőz. Ferenc pápa erről elmélkedett október 10-én reggel, a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

Környezetvédelem: búcsú a nejlonzacskótól

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2017. október 10. kedd

A műanyag zacskók üldözése egyike azon kevés környezetvédelmi vívmányoknak, amiben a fejlődő világ előzi a nyugatot, de fokozatosan Európában és Amerikában is terjed a tiltásuk, adóztatásuk. Hamarosan Magyarországon is emelik a nejlonszatyrok termékdíját, ezért valószínűleg egyre kevesebb üzletben találkozhatunk majd velük, hacsak nem borsos áron. Az eldobált, évszázadokon át hányódó zacskóktól szenvedő élővilágnak ez nagy győzelem, de egyébként az egésznek kisebb a jelentősége, mint gondolnánk. A visszaszorítás ragadós nemzetközi gyakorlata arra viszont jó példa, mit kéne reagálni a fontosabb környezeti problémákra.

Két szomorú hír a gyermekekről

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2017. október 09. hétfő

1. Csütörtökön hozta nyilvánosságra legfrissebb jelentését az ENSZ, amely szerint több mint nyolcezer gyerek halt meg vagy sebesült meg fegyveres konfliktusokban tavaly világszerte.
2. Az ausztrál rendőrség akciócsoportja csaknem egy éven át követték a Childs Play fórumot; ez a gyerekmolesztálással kapcsolatos tartalmak legnagyobb underground közössége. 2016 áprilisában indult, és hamarosan egymillió felhasználó regisztrált náluk. Közülük 3000-4000 lehetett aktív.

Az egyház helyzete Németországban

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2017. október 09. hétfő

Paphiány, pénzhiány vagy a helyi hívő közösség felmorzsolódása miatt legalább 500 templom működését szüntették be az ezredforduló óta. Közben a németországi muszlim közösségek számára egyre több mecsetet építenek, nyitnak meg.

Szívbe írt törvény: az ősidőkben is kerülte az ember a vérfertőzést

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2017. október 08. vasárnap

Már bő 30 ezer éve is tudatosan kerülte a vérfertőzést az európai modern ősember. Mivel egyes csoportjai alig több mint két tucat emberből álltak, a belterjesség megakadályozása érdekében intenzíven ápolták a kapcsolatot más családokkal - írja a Science című tudományos lap.

Több ezer kilométeres imalánc alakult Lengyelországban

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2017. október 07. szombat

Hatalmas imalánc alakult szombaton Lengyelországban. Az összegyűlt hívek több mint 3500 kilométer hosszan, az országhatár közelében kijelölt négyezer helyen, 320 templomban, illetve hajókon, hegycsúcsokon és több repülőtéren is rózsafüzért morzsolva imádkoztak a világ és a haza békéjéért – írja az MTI.

Rózsafüzér Királynője

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2017. október 07. szombat

Október a rózsafüzér hónapja egyházunkban, október 7. Rózsafüzér Királynője (Regina Rosarii), az „Olvasós Boldogasszony” emléknapja: hálaünnep Mária közbenjárásáért, Isten segítségéért.

Bartolomé Esteban Murillo: Rózsafüzér Királynője (1650–55)

A rózsafüzér a 15. században nyerte el mai formáját, imádkozását a domonkosok népszerűsítették.

Megtalálták Szent Miklós püspök sírját?

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2017. október 06. péntek

Török régészek azt állítják, hogy megtalálhatták a mai Mikulás-figurát ihlető 3-4. században élt püspök, Szent Miklós sírját – írja a Science Alert. A kutatók Dél-Törökországban, az Antalya tartománybeli Demre városában találtak egy épségben fennmaradt régebbi temetkezési helyet a mai Szent Miklós templom alatt. A város korábbi neve Myra, itt avatták püspökké Miklóst, aki itt is halt meg – és a török régészek most azt állítják, máig itt is nyugszik.

Ferenc pápa: Az igazi keresztények a remény misszionáriusai

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2017. október 05. csütörtök

Október 4-én Ferenc pápa folytatta a reményről szóló katekézissorozatát. Hangsúlyozta, hogy a feltámadt Jézus az ő Lelkével alakítja át a tanítványok életét, és ezért minden kereszténynek elsősorban a maga megváltozott életével kell tanúnak lennie.

A Szentatya katekézisét teljes terjedelmében közöljük.

Berendezkedhetnek az ausztrálok a sorozatos 50 fokra

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2017. október 06. péntek

Egyre gyakoribb lesz Ausztrália két metropoliszában, Melbourne-ben és Sydney-ben az 50 fok, írja a Herald Sun egy friss tanulmányra hivatkozva. Ez még akkor is így lesz, ha csak a Párizsi Klímaegyezmény szerinti 2 fokkal emelkedik is az átlaghőmérséklet.

Meggyógyult és nyelveken szólt - Páduai Szent Antal közbenjárására

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2017. október 05. csütörtök

Egy huszonöt éves katolikus hitre tért fiatalember, aki bizonyos páduau apácák (ciszterciek) szolgálatában állt, születése óta süketnéma volt. A nyelve olyan rövid volt, hogy alig tudta kidugni a szájából és össze is volt tekeredve, mint egy csavaros szőlőlevél. Ránézésre száraznak s ráncosnak tűnt.