Megsemmisítésre ítélték a magyar megfigyelési törvényt
Döntött a strasbourgi bíróság, megsemmisítette a magyar kormány több száz ezer állami alkalmazott széles körű megfigyelését lehetővé tevő "megbízhatósági vizsgálat" törvényét, mert az sérti az Emberi Jogok Európa Egyezmények 8. cikkét, amelyik a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot védi. Jelenleg orvosokat és tanárokat is meg lehet figyelni bírósági kontroll nélkül Magyarországon.
NAGY ÖRÖM EZ NEKÜNK!
Tarnóczi Marikának tegnap, 2013. december 16-án, hétfőn a Parlamentben Balogh Zoltán miniszter úr átadta a "Nemzetiségiekért díj"-at, két évtizedes cigánypasztorációs munkájáért. Gratulálunk neki!!! (Vasárnap megyünk Érdre cigánymisét tartani, ott is eldicsekszünk vele!) Húsz év után egy kis elismerés - nem lett elkapkodva, de talán épp a legjobbkor jött! Itt a kitüntetés szövege:
Sípos (S) Gyula: XXI. századi királytükör
Előzetes megjegyzés
A félreértések elkerülése végett: ez egy szépirodalmi alkotás és nincs semmilyen titkos, propagandisztikus célja. Nem akar a királyság, mint államforma mellett érvelni. Nem nosztalgiázik és nem álmodozik. Megírásával egyetlen célom volt: elénk rajzolni egy jó keresztény vezető képét és példát adni mindannyiunknak, hogyan éljünk és milyen úton járjunk. Én minden nap imádkozom, hogy Isten adjon nekünk jó vezetőket, emelje fel az Ő embereit az élet minden területén: a politikai, kulturális, vallási (stb.) életben egyaránt. Ha az alábbi írás segít nekünk a saját életünk megjobbításában és jó vezetőik kiválasztásában, már elérte a célját.
Egy szép történet a kitartó papi szeretetről
"Levelet kaptam egy asszonytól. Azt írta, hogy a bátyja a halálán van, kórházban fekszik, és harminc éve nem járult szentségekhez. Hozzátette, hogy nemcsak rossz életű, hanem gonosz ember volt.
Szeretet Földje Hírlevél, 2021. november
Kedves Testvérek!
Kegyelmi időben élünk (az Eucharisztikus Kongresszus által hazánkra kiáradt áldásokat is igyekszünk "hasznosítani"), és szeretnénk is kitartani a kegyelmekben, illetve megsokszorozni azokat a programjaink által (bár ezek lebonyolítása a járványügyi előírások függvényében változhatnak). Szemlézzük egy kicsit házunk táját:
A kiengesztelődés szolgálata 3/2: Kiengesztelődés egymással
Posztkeresztény korban élünk, ami nem csak azt jelenti, hogy a keresztény etikai normákat nem érzik magukra nézve kötelezőnek az emberek, hanem azt is, hogy általában véve bármilyen közösségi normát készek elvetni, ha az ellenkezik a saját elképzeléseikkel. Az egyén mindenhatóságának idejében élünk, de mivel nincs, amire az egyén lelkiismerete támaszkodhatna, rabul esik „a test kívánságának, a szemek kívánságának, az élet kevélységének” (1Jn 2,16) és ebből következőleg az egyet nem értésnek, a viszálynak és haragnak. Ez pedig egyenes út az összeomláshoz.
Pünkösdi kilenced, 9. nap: „Vegyétek a Szentlelket!"
Az idei (2025) pünkösdi kilenced napjain Jézus Krisztus tanítása alapján megnyitjuk a szívünket a Szentlélek előtt, hogy befogadhassuk Őt és egyre jobban eltelhessünk kegyelmeivel...
Minden nap este 9 órakor - az elmélkedést és imát elmondja: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Akik hittek neki és akik nem
"Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők viszont hittek neki." (Mt 21,28–32)
Bizony, mindannyiunknak szükségünk van a megtérésre...
Az ítélkező lelkülettől szabadíts meg minket Urunk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Hitgyülis pásztor pénzügyi botránya
Tavaly nyár óta keringenek hírek a Hit Gyülekezetéhez lazán kapcsolódó közösségi médiás csoportokban arról, hogy az egyik népszerű pásztor, Nagy József korábbi egri lelkész eltüntette egyes hívek pénzét, amit befektetési céllal adtak át neki. A Facebookon 38 ezer követővel rendelkező evangelista információink szerint először bitcoinos, majd dubaji ingatlanos befektetéseket ígért a megtévesztett híveknek, de szó volt napelemparkos beruházásról is, hogy az azzal termelt villanyáramot majd kriptobányászatra használják.
Kegyetlen háború télen is - hírek + ima a békéért
Hatalmas pusztításra készül Oroszország; nagyszabású dróntámadások; támadás az atomerőművek ellen; az orosz gazdaság lejtmenetben; meghosszabbított téli szünet az ukrán iskolákban a fűtés hiánya miatt; rendkívüli áramszünetek; töbmillió tonna ellopott gabona; módszeresen támadott lakossági energiaellátás; az ukrán területek kifosztása... - háborús hírek + ima a békéért:
Szeretet történetek - előrehozták a karácsonyt a haldokló kisfiúnak
Előrehozták a karácsonyt egy haldokló kisfiú kedvéért az ohioi Port Clintonban. A 13 éves kisfiút, Devin Kohlmant tavaly diagnosztizálták agyrákkal, és az utolsó kívánsága az volt, hadd töltse otthon a kedvenc ünnepét - írja az Abc News.
