Jöjjetek, és meglátjátok – Ferenc pápa levele a 31. Mladifest résztvevőihez Međugorjéba Ferenc pápa
A bosznia-hercegovinai ferences kegyhelyen, Međugorjéban 31. alkalommal tartanak ifjúsági találkozót augusztus 1. és 6. között. A hagyományosan több tízezer fiatal és lélekben fiatal részvételével zajló eseményt idén jóval szűkebb körben rendezik meg a koronavírus-járvány miatt, de online így is sokan bekapcsolódnak a programokba.
Böjte Csaba a Balaton körül
"Indulunk a II Balatoni csillagösvényre, melynek programját nagy szeretettel csatolom! A hosszú útra Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkarral indulok, ők énekelnek én prédikálok!! Nagy örömmel hívlak gyertek fogjunk össze, imádkozzunk együtt, hogy Szovátán megépüljön Vera nővérék szép álma, Kodály Zoltán tiszteletére a Kórusközpont!! A tervek elkészültek, az alapokat kiöntöttük, és hisszük, hogy összefogásból már az ősszel állni fognak a falak!! Szeretettel, Csaba testvér" A program:
Vianney Szent János a gőgről
A gőg az az undorító bűn, ami az angyalokat a mennyországból kiűzte és a pokolba taszította. Ez a bűn a világ kezdete óta létezik. Figyeljétek meg gyermekeim, hogy a gőg által többféleképpen vétkezünk. Lehet valaki például dölyfös az öltözködésében, a beszédjében, az ülésében, magában abban is, ahogyan jár. Akadnak emberek, akik az utcán páva módjára lépdelnek, szinte felszólítva a körülöttük levő világot: „Nézzétek, milyen nagy vagyok, milyen peckesen, szépen tudok masírozni.”
Az ISIS megcsonkítaná a moszuli nőket
A Levantei Iszlám Állam (ISIS) radikális szunnita szervezet elrendelte, hogy az iraki Moszul városában csonkítsák meg a nők nemi szervét, jelentette az ENSZ egyik koordinátorára hivatkozva az Itv.com.
Öt anyatípus, akikbe belefuthatsz táborozáskor
Ahogy egy játszótéren, úgy egy táborban is érdemes meglesni azt, hány anyatípussal találkozhatunk. Most ötöt mutatunk be közülük, de a sort még hosszan lehetne folytatni.
A maffia válasza az egyháznak
Életveszélyesen megfenyegették azt az újságírót, aki elsőként számolt be arról, hogy a calabriai Oppido Mamertinában rendezett Mária-ünnepi körmenet tisztelgett a gyilkosságért életfogytiglani büntetését töltő ’ndrangheta-vezér előtt.
Stefan Oster SDB: A lelki tekintély lényege mások növekedése
A plébániai közösségek missziós hivatásáról szóló vatikáni instrukció szüntelenül reakciókat vált ki, főként a német egyházban. A napokban Stefan Oster szalézi szerzetes, passaui püspök a honlapján közzétett videoüzenetében arra figyelmeztetett, hogy a rendelkezéssel kapcsolatban tévedés lenne az egyházi hatalom kérdését középpontba állítani.
Hírek Új Babilonból: változnak a képregényes szuperhősök
Az elmúlt napokban a Marvel bejelentette, hogy Amerika Kapitány mostantól fekete, Thor (a skandináv mitológiából átemelt férfi isten)pedig nő lesz. Az ilyen lépésekben az anyagi szempontok éppúgy szerepet játszanak, mint a társadalmi üzenetek. (A szuperhősök Superman felbukkanásával születtek 1938-ban, az első női igazságosztók már 1940-ben színre léptek, az első nagy fekete szuperhős a Black Panther volt 1966-ban...) Most azonban, e "szép új világban" mindenki minden lehet, az identitás változó: a klasszikus, fehér Nick Furyt lecserélték feketére Zöld Lámpás (férfi) homoszexuális lett, az utóbbi hónapokban kaptunk egy új, arab Ms. Marvelt, az Ultimate világbeli Pókember pedig már évek óta afro-amerikai. Mindenki minden lehet - nevelő célzat -, és mint az anyagi siker is mutatja, működik!
Templomfelújítás közben találtak rá az utókornak szánt üzenetre Tomajmonostorán
Egy levelekkel, üzenetekkel teli kis üveget találtak a kivitelezők a napokban a katolikus templom felújítása közben a torony keresztgömbjében a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tomajmonostorán – tájékoztat az MTI.
75 éve él remeteként a vadonban
75 éve él a zord vadonban a szibériai remete: Agafia Likova legfőbb támasza egy 400 éves Biblia... Családja halála után maradt magára Dél-Szibériában, Khakassiában, a farkasok és medvék lakta vadonban a 75 éves nő, aki egyedül birkózik meg nehéz körülményeivel, zord élőhelyét azonban semmiért sem hagyná el.
Megtérés és autentikus kereszténység
Kereszténynek mondani magunkat, valamint az evangélium üzenetének befogadására nyitottá válni, hogy az teljesen áthassa belső valónkat és meghatározza identitásunk lényegét, különböző dolgok. Ez sokszor az eltérő gondolkodásmódban is megfigyelhető.... - Sz. Csilla írása: