Egy lengyel érsek vizsgálatot indít pedofil papok ügyeit elsimító püspök ellen

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2020. május 17. vasárnap

A lengyel  gnieznoi főegyházmegye érseke  jelentette a Vatikánnak, hogy egy lengyel püspök megpróbálta eltussolni több gyermekeket molesztáló pap ügyét.  Ez az első eset Lengyelországban, hogy a tavalyi botrányok után bevezetett szigorítások után a Vatikánnak lépnie kell az ügyben, és ki kell vizsgálnia a főérsek által jelentett pontokat.

Ferenc pápa a diákoknak: Álmodjatok nagyot, mint XXIII. János és Martin Luther King!

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2022. december 01. csütörtök

A Szentatya november 28-án a békére és gondoskodásra nevelésről szóló találkozón részt vevő mintegy hatezer olasz diákkal és tanárral találkozott a VI. Pál teremben. A béke építésének és a gondoskodás kultúrájának fontosságáról beszélt, Szent XXIII. Jánost pápa és a Martin Luther King alakját állítva példaképül. Ferenc pápa teljes teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Egy időre elhagyta

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2019. március 10. vasárnap

"Miután a sátán ezekkel a kísértésekkel hiába próbálkozott, egy időre elhagyta Jézust." (Lk 4,1–13)
A gonosz lélek újra és újra támad - Jézus Krisztus azonban győzött a gonoszság minden ereje felett és kiváltott minket az uralma alól.
Drága Istenünk! Segíts, hogy a Te győzelmed legyen a mi győzelmünk is! Szabadíts meg minket a gonosztól! Ámen.   (S)

Államilag támogatott kuruzslás - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2020. május 17. vasárnap

A kormány 5,9 milliárdot biztosít arra, hogy a Semmelweis Egyetemen bővítsék az Egészségtudományi kart, és azon belül kialakítsanak egy Hagyományos Kínai Orvoslás Részleget, jelent meg az erről szóló rendelet péntek késő este a Magyar Közlönyben.

A medjugorjei titkokról

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2022. december 01. csütörtök

Az egyik medjugorjei látnok, Mirjana felszólított minket, hogy készüljünk fel a Szűzanya által a jelenések kezdetén mondott titkok bekövetkeztének kezdetére:

Együtt

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2019. március 09. szombat

"Megszólította őt: „Kövess engem!” A vámos erre fölkelt, és mindenét otthagyva, követte Jézust."  (Lk 5, 27-32)
Jézus megszólított minket, de vajon mi tudunk-e, merünk-e válaszolni a hívására?
Drága Jézus! Segíts, hogy a veled való kapcsolatot és az együtt töltött időt többre tudjam értékelni mindennél, ami egyébként vonz és fontos számomra! Ámen.   (S)

Ledöntötték Franciaország egyik keresztény szimbólumát

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2020. május 16. szombat

Ismeretlen vandálok ledöntötték a dél-franciaországi Pic Saint-Loup hegyén található ikonikus vaskeresztet. Az eset nem egyedülálló, évről évre egyre több támadás éri a keresztény jelképeket és épületeket Nyugat-Európában.

Háborús világ - cikkek + ima

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2022. december 01. csütörtök

Az orosz csapatok lelőttek egy családot Herszonban, a csehek lekapcsolják a gázt és villanyt, levébomba a madridi ukrán nagykövetségen, feljelentett iskolás lány, fegyverként használt nemi erőszak... hirek + ima:

Támogatási lehetőség képvásárlással

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2020. május 15. péntek

Kedves Mindenki!
A törökbálinti Szeretetláng kápolna felújításához Kádár József testvérünk felajánlotta, hogy a most nálunk a közösségi házban kiállított képek megvásárolhatóak. Áruk 15.000 Ft. Az ebből befolyó összeggel a kápolna felújítási munkáit lehet támogatni. A megvásárolt képek átvehetőek a kiállítás bezárta után. Érdeklődni lehet az elérhetőségeinken. (És hasonló árban Sipos (S) Gyula művei is elérhetők, ugyanilyen céllal...)

Szomorkodunk és örülünk

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2019. március 08. péntek

„Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.” (Mt 9,14–15)
Bánkódunk, mert Isten rettenetes árat fizetett azért, mert szeret minket - és örülünk, mert Jézus Krisztus kiváltott minket a bűn rabságából, hogy hazatérhessünk Istenhez.
Istenünk add, hogy a nagyböjti időszakban közelebb kerülhessünk hozzád! Erősíts meg Szentlelkeddel, hogy kitarthassunk az úton Veled és hozzád! Ámen.   (S)

Riasztó demográfiai jövőkép hazánkról

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2022. november 30. szerda

Riasztó képet festett a hazai népesség demográfiai jellemzőiről és jövőbeni alakulásáról az MTA hétfői statisztikai és jövőkutatási minikonferenciáján Tóth G. Csaba, a KSH Népességtudományi Intézetének volt főmunkatársa: