Az ukrajnai római katolikus püspökök felhívása a holodomor 90. évfordulója alkalmából

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2022. november 30. szerda

Az alábbiakban az ukrajnai római katolikus püspökök felhívását olvashatják, amit a holodomor – a szó jelentése: éhhalál; az Ukrajnában mesterségesen előidézett éhezés általi népirtás – 90. évfordulója alkalmából tettek közzé.

Kedves Paptestvérek, Megszentelt életet élő személyek! Szeretett Testvéreink!

2022. november 26-án megemlékezünk az 1932–33-as, az 1921–22-es és az 1946–47-es holodomorok áldozatairól.

Idén, a nehéz háborús idők ellenére is, Isten jósága nagylelkűen megajándékoz minket földünk gyümölcseivel. Rajtunk múlik, mennyire ügyesen osztjuk meg azokat.

Végül is mi magunk írjuk a történelmet, és közvetlenül gondoskodhatunk szomszédaink szükségleteiről, hogy ne szenvedjenek hiányt élelmiszerből.

Urunk, Jézus Krisztus azt tanítja, hogy

akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs. S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen.” (Lk 3,11)

Nem kell sokat birtokolnunk ahhoz, hogy meg tudjuk osztani, csak észre kell vennünk mások szükségleteit, és akarnunk kell segíteni nekik. Az Úr együttműködik velünk, ha tesszük a jót és kreatívan szolgáljuk a rászorulókat.

Tisztában vagyunk azzal is, hogy Ukrajnában az orosz katonai agresszió és a gabonát a rászoruló országokba exportáló hajók blokkolása miatt nagymértékű éhínség van. Nincs mindannyiunknak közvetlen ráhatása ennek a kérdésnek a megoldására, de imával segíthetjük diplomatáinkat és azokat, akik az éhezés megelőzésében részt vesznek.

Mindennap, amikor Jézussal ismételjük a Miatyánkban, „…mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”:

- adjunk hálát a Mindenhatónak az ételért,
- osszuk meg felebarátainkkal, amire szükségük van, függetlenül attól, hogy milyen a társadalmi helyzetünk, hogy fiatalok - vagy idősek, gazdagok vagy szegények vagyunk,
- dicsérjük az Eucharisztiában elrejtett Krisztust, és tápláljuk lelkünket az örökkévalóság táplálékával,
- kérjük az Urat, hogy azok, akik az éhínség áldozatai lettek, részesüljenek a mennyei lakomán a megváltottak csoportjának járó megtiszteltetésben,
- könyörögjünk az irgalmas Istenhez mindazokért, akik a gonoszság fogságában vannak, akik mások fölött zsarnokoskodnak, hogy térjenek meg és bánják meg az elkövetett bűnöket.

Az angyalok és szentek – akik az örök boldogságban nem szenvednek hiányt – közbenjárására kérjük magunkért, hazánkért és az egész világért, hogy esdekeljék ki a békés földi élethez szükséges ajándékokat és kegyelmeket, hogy testvériségben, megértésben és szeretetben élhessünk.

2022. november 26.

Isten áldásával:

az ukrajnai római katolikus egyház püspökei

 

(Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye)

You have no rights to post comments