Isten irgalmas szeretetéről
"„Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. (...) Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” (Lk 6,36–38)
Isten irgalma nélkül mindannyian odalent végeznénk. Jézus azoban emlékeztet a felelősségünkre: nem élhetünk vissza Isten szeretetével, mert az Irgalomban ott rejtezik az Igazság is.
Bocsásd meg Istenem, hogy olyan sokszor vagyok önző és szűkkeblű, és vezess engem a nagylelkű szeretet útján! Ámen. (S)
Hazai népesség-statisztika az első három hónapról
Idén január és március között lassult a népesség természetes fogyása, 6,5 százalékkal több gyerek született és 8,5 százalékkal kevesebb volt a halálozások száma, mint 2019 ugyanezen időszakában – derült ki a KSH legfrissebb népmozgalmi adataiból. Az év első három hónapjában ezzel 27 százalékkal, vagyis 4579 fővel csökkent a népesség természetes fogyása.
Adventi elmélkedés 2.: Az ajándék személyes
A négy elmélkedést Réffy Júlia, a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület tagja írta. Második hét: Az ajándék személyes
„Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall” (Iz 11,3)
Ha belépünk a boltba, vagy akár csak leülünk a számítógép vagy a televízió elé, máris elborítanak bennünket visszautasíthatatlan ajánlatokkal, hiszen tudják jól, ilyenkor több vásárlóra számíthatnak. Ám ne feledjük: szeretteinket nem ők, hanem mi ismerhetjük igazán.
Isten igazolása
"Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés." (Lk 9,28b–36)
Az átváltozás hegyén megjelenik a két addigi "elragadtatott": Mózes (törvény) és Illés (próféták), hogy a végső küzdelme előtt megerősítsék Jézust. Utána pedig az Atya hangja hallatszik: "Ez az én szeretett Fiam..."
Drága Istenünk! Erősíts meg minket is, hogy a Krisztus által mutatott úton tudjunk járni egész életünkben! Ámen. (S)
A Szűzanya 2020. május 25-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek! Imádkozzatok velem mindnyájatok új életéért. Gyermekeim, a szívetekben tudjátok, hogy mit kell megváltoztatnotok: térjetek vissza Istenhez és parancsaihoz, hogy a Szentlélek megváltoztathassa életeteket és ennek a földnek a színét, amelynek Lélekben való megújulásra van szüksége.
Keveredő fajok, új fajták
A melegedés miatt az állatok is megkezdték vándorlásukat, így új fajokkal találkoznak és keverednek. A hibridizáció már megjelent a farkasok, a medvék, a mókusok és a bálnák között is. Egy, a Nature-ben megjelent tanulmány 34 lehetséges hibrid fajt sorolt fel, amik a globális felmelegedés miatt születnek.
Legyetek tökéletesek, mint mennyei Atyátok
"Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszakra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek." (Mt 5,43–48)
Jézus Krisztus tökéletességre hív minket, a Szeretet tökéletességére.
Adj erőt Uram, gyenge vagyok, nélküled élni nem tudok... Ámen. (S)
Csonfrád megye új nevet kap - röviden
Trianon századik évfordulójától, június 4-étől Csongrád megye neve Csongrád-Csanád megye lesz – jelentette be Juhász Tünde kormánymegbízott hétfőn Szegeden.
A tisztító tűzről
"Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted." (Mt 5,20–26)
Isten a bíró, a börtön pedig a tisztítótűz, ami rettenetes hely. Itt kell a tisztulás útján járnunk - ahol még sokkal könnyebb -, hogy ettől megmenekülhessünk!
Drága Istenünk, add meg neünk a bűnbánat és megtérés ajándékát, a nagylelkű élet útján vezess minket! Ámen. (S)
Több ezer hívő kérvényezte a veszprémi érsek felmentését
Már 3500 hívő írta alá azt a Ferenc pápa budapesti követének szánt petíciót, amelyben arra kérik a szentatyát, hogy mozdítsa el Udvardy György katolikus érseket a helyéről. A hívek többek között a veszprémi bazilika értékei miatt is aggódnak.
Júniustól alapjövedelmet kapnak a spanyol szegények
A spanyol kormány jövő heti ülésén elfogadja a létfenntartáshoz szükséges alapjövedelem bevezetését, amely mellett a kormányprogramban kötelezték el magukat a koalíciós pártok.
