Ferenc pápa a diákoknak: Álmodjatok nagyot, mint XXIII. János és Martin Luther King!
A Szentatya november 28-án a békére és gondoskodásra nevelésről szóló találkozón részt vevő mintegy hatezer olasz diákkal és tanárral találkozott a VI. Pál teremben. A béke építésének és a gondoskodás kultúrájának fontosságáról beszélt, Szent XXIII. Jánost pápa és a Martin Luther King alakját állítva példaképül. Ferenc pápa teljes teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Kedves fiúk és lányok, kedves tanárok! Jó napot kívánok! Isten hozott benneteket! Örülök, hogy lelkesen válaszoltatok az Iskolák a Békéért Országos Hálózat meghívására. Köszönöm, hogy eljöttetek! És szeretném kifejezni köszönetemet mindenkinek, aki részt vett ennek a találkozónak a megszervezésében, különösen Dr. Lottinak.
Gratulálok nektek, diákok, és oktatóitoknak ahhoz a gazdag képzési és tevékenységi programhoz, amelyet megkezdtetek, és amelynek csúcspontja a jövő májusban megrendezésre kerülő Perugia–Assisi menet lesz, ahol lehetőségetek lesz bemutatni munkátok eredményeit és javaslataitokat.
Assisi mára a béke előmozdításának egyik világközpontjává vált, köszönhetően annak a Ferenc nevű gondtalan és lázadó fiatalember karizmatikus alakjának, aki elhagyta családját és a gazdagságot, hogy kövesse az Urat, és a Szegénység Úrnővel keljen egybe. Ez a fiatal álmodozó ma is inspiráló forrás a béke, a testvériség, a szegények iránti szeretet, az ökológia és a gazdaság terén. Szent Ferenc az évszázadok során sokakat lenyűgözött, ahogy engem is annyira elbűvölt, hogy pápaként az ő nevét akartam felvenni.
A „Békéért gondoskodással” oktatási programotok a Globális Nevelési Paktumra vonatkozó felhívásra kíván válaszolni, melyet három évvel ezelőtt intéztem mindazokhoz, akik az oktatás területén dolgoznak, hogy „váljanak a gondoskodás, a béke, az igazságosság, a jóság, a szépség, a másik elfogadása és a testvériség értékeinek előmozdítóivá” (Videóüzenet 2020. október 15-én). És örömmel látom, hogy nemcsak katolikus iskolák, egyetemek és szervezetek, hanem állami, világi és más vallások által fenntartott intézmények is válaszolnak erre a felhívásra.
Ahhoz, hogy béke legyen, ahogyan mottótok találóan fogalmaz, az embernek „gondjaiba kell venni másokat”. Gyakran beszélünk békéről, amikor közvetlen fenyegetettséget érzünk, mint például egy esetleges atomtámadás vagy egy, a kapuinknál vívott háború esetén. Ahogyan a migránsok jogai is érdekelnek bennünket, ha van kivándorolt rokonunk vagy barátunk.
A béke valójában mindig, mindig érint bennünket! Ahogyan mindig érint bennünket a másik, a testvérünk, a nővérünk, és akiről gondoskodnunk kell.
A gondoskodás par excellence példaképe az evangéliumban szereplő szamaritánus, aki segítségére sietett egy idegennek, akit sebesülten talált az út mentén.
A szamaritánus nem tudta, hogy az a szerencsétlen ember jó ember-e, vagy gazember, gazdag-e, vagy szegény, tanult-e, vagy tanulatlan, zsidó-e, szamaritánus-e, mint ő maga, vagy idegen; nem tudta, hogy „maga kereste-e a bajt”, vagy sem. Az evangélium azt mondja: „Meglátta, és megesett rajta a szíve” (Lk 10,33).
Meglátta, és megesett rajta a szíve! Korábban mások is látták már ezt a férfit, de megállás nélkül továbbmentek. A szamaritánus nem töprengett sokat, hanem követte együttérző szívének indítását.
Korunkban is találkozhatunk olyan emberek vagy intézmények értékes tanúságtételeivel, akik a békéért dolgoznak, és gondoskodnak a rászorulókról. Gondoljunk például azokra, akik Nobel-békedíjat kaptak, de arra a sok ismeretlen emberre is, akik feltűnés nélkül dolgoznak ezért az ügyért.
Ma két tanú alakjáról szeretnék megemlékezni. Az első Szent XXIII. János alakja. „Jó pápának” és a „béke pápájának” is nevezték, mert a hatvanas évek nehéz, nagy feszültségekkel teli elején – a berlini fal építése, kubai válság, hidegháború, nukleáris fenyegetés – kiadta a híres és prófétai Pacem in terris kezdetű enciklikáját. Jövőre lesz hatvan éve, s nagyon időszerű!
János pápa minden jóakaratú emberhez fordult, és azt kérte, hogy párbeszéddel és leszereléssel békésen oldjanak meg minden háborút.
Ez a felhívás messze túl a katolikus közösségen nagy figyelmet kapott az egész világon, mert az egész emberiség szükségletét ragadta meg, mely ma is fennáll. Ezért biztatlak benneteket, hogy olvassátok el és tanulmányozzák a Pacem in terris enciklikát, és ezt az utat kövessék a béke védelme és terjesztése érdekében.
Néhány hónappal az enciklika megjelenése után korunk egy másik prófétája, az 1964-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett Martin Luther King történelmi beszédet tartott, amelyben azt mondta: „Van egy álmom.” A faji hátrányos megkülönböztetés jegyét erősen magán viselő amerikai környezetben mindenkit arra biztatott, hogy egy igazságos, szabad és egyenlő világról álmodjon. Azt mondta: „Van egy álmom: hogy egy napon négy kisgyermekem olyan országban fog élni, ahol nem bőrük színe, hanem személyük méltósága alapján ítélik meg őket.”
És ti, fiúk és lányok: nektek mi az álmotok a mai és a holnapi világról? Arra bátorítalak benneteket, hogy álmodjatok nagyot, mint XXIII. János és Martin Luther King. Ezért arra hívlak benneteket, hogy vegyetek részt jövőre az ifjúsági világtalálkozón Lisszabonban. Azok, akik el tudnak jönni közületek, találkozhatnak sok más fiúval és lánnyal a világ minden tájáról, akiket a testvériség álma egyesít, mely az Istenbe vetett hiten alapul, aki Béke, Jézus Krisztus Atyja és a mi Atyánk. És ha fizikailag nem tudtok eljönni, akkor is biztatlak benneteket, hogy kövessétek, és vegyetek részt rajta, hiszen manapság, a mai eszközökkel ez már lehetséges.
Jó utat kívánok mindannyiatoknak az adventi időszakban, melyet tegnap kezdtünk el: olyan utat, amely a béke számtalan, mindennapi apró gesztusából áll: a befogadás, a találkozás, a megértés, a közelség, a megbocsátás, a szolgálat gesztusaiból… Szívvel tett gesztusokból, melyek lépések Betlehem felé, Jézus felé, aki a béke királya, vagy inkább, aki maga a béke.
A költő Borges az egyik versét ezekkel a szavakkal fejezi be, jobban mondva, nem fejezi be: „Köszönetet szeretnék mondani… Whitmanért és Assisi Ferencért, mert ők is írták már ezt a verset, és mert e vers kimeríthetetlen, s az összes teremtmény belevegyül, és sosem éri el az utolsó versszakot, és mindenki számára más.” Fogadjátok el ti is, fiúk és lányok, a költő meghívását: folytassátok a versét, mindenki fűzze hozzá, amit meg akar köszönni.
Legyen mindegyiktek a „béke költője”!
Legyetek a béke költői: értitek? A béke költői.
Köszönöm, hogy eljöttetek! Szívből adom rátok áldásomat! Kérlek benneteket, imádkozzatok értem! Köszönöm!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican.va
Magyar Kurír
