Uncategorised
Vészcsengő - elkészült a felmérés a roma családokról
A romák várható élettartama jelentősen elmarad a többség várható élettartamától, a háztartások 55 százalékának egyetlen dolgozó tagja sincs, a felnőtt korú romák pedig a teljes népességet meghaladó arányban élnek házas- vagy élettársi kapcsolatban – elkészült a Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézet új átfogó kutatása.
Apróságok innen-onnan
Ma (hétfőn) reggel az ennivalót készítettem a családomnak és közben hallgattam a rádión a híreket. Sztrájkok, tüntetések, újabb járvány – aztán hirtelen egy hír Erdei Zsoltról. Ő veretlen profi bunyós világbajnok akit a német klubja parkolópályára tett és már úgy tűnt, hogy szögre akasztja a kesztyűt, amikor egy amerikai menedzser lehetőséget kínált neki. Az első meccsét megnyerte, most vasárnap volt a második, ha ezt is nyeri, már közel kerül egy komoly címmérkőzéshez. Nos, kiütéssel győzött és a rádió bejátszotta, amint az angol szpíker kiáltja, hogy: hángöri Zóóót Eeeldei! – és utána hatalmas ujjongás, hangzavar, magyar nyelven (is)! Kint voltak a magyar szurkolók, elkísérték, biztatták, nekem pedig a sok negatív hír után végre megmelegedett a szívem…
Leo pápa nyomdokain
Azt gondolom, hogy sokan imádkozzák a pünkösdi kilencedet és készülnek így a Szentlélek ünnepére. A kilenced utolsó napján, szombaton 18-tól 21 óráig közös Szentlélek-váró imaalkalmat tartunk (tanúságtételekkel, imával, stb.) Törökbálinton, a katolikus templomban. (Az alkalom nyitott, mindenkit szeretettel várunk!) Egyébként valószínűleg kevesen tudják, hogy a pünkösdi kilencedet - és a hozzá kapcsolt búcsút - XIII. Leó pápa kezdeményezte 1897-ben:
Pünkösd Európa felett, Budapest felett
„Tényleg van mennyország!” – egy négyéves gyermek halálközeli élménye
Egy nebraskai protestáns lelkész fia, Colton Burpo műtétje után megdöbbentő halálközeli élményekről számolt be, többek közt arról, hogy van a mennyországban egy nővére – akinek létezéséről nem tudhatott.
„Csak idő kérdése, és az emberek tódulni fognak a katolikus egyházba”
Egy kanadai pár titokban tartja négy hónapos gyermeke nemét, hogy maga dönthessen majd, fiú-e vagy lány. „Azzal, hogy nem áruljuk el a kicsi nemét, azt üzenjük a világnak: engedjék már meg, hogy ő maga mondja meg, mi akar lenni!” – indokolták döntésüket a szülők, akiknek esete a napokban bejárta a világsajtót. „Ebben a tébolyult világban a katolikus egyház a józan ész utolsó bástyája” – értékeli az esetet az ncregister.com. írása .
Hallgatásra kérték XII. Piuszt a britek és amerikaiak a magyar zsidók deportálása kapcsán
Pápai példa
Az ország körülrajongott bálványa egy nyolc általánost végzett álgörög alkoholista biztonsági őr (Alkoholosz Alekosz), aki rajongói örömére megnyerte a Való Világot, aztán „menyasszonyt” keresett és a tévé nagy nyilvánossága előtt „végre” sikerült lefeküdnie a sok nő közül az egyikkel – legalábbis ezt adják hírül a bulvárlapok címoldalai. Egy ország lélegzik fel megkönnyebbülten, amire nagy szükség is van, hiszen egy felmérés szerint már megint mi vagyunk a legboldogtalanabb nemzet - hát talán ez majd felvidít minket…
Zarándoklat és gyógyító összejövetel, Andocs és Törökbálint
ZARÁNDOKLAT testi-lelki gyógyulásokért, szabadulásokért és a rák megállításáért 2011. június 04. szombaton, 14.00 órától Andocson a római katolikus templomban, gyógyító összejövetel június 5-én, vasárnap 16.45 órától Törökbálinton, a római katolikus templomban. Részletek:
A Szűzanya májusi üzenete Medjugorjéból
"Drága Gyermekek! Ma mindnyájatokért imádkozom, akik a megtérés kegyelmét kéritek. Kopogtattok szívem ajtaján, de remény és imádság nélkül a bűnben és az Istennel való kiengesztelődés szentsége nélkül. Hagyjátok el a bűnt és döntsetek, Gyermekek a szentség mellett ! Csak így tudok segíteni nektek, meghallgatni imáitokat és közbenjárni értetek a Mindenhatónál. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."
Medjugorje, 2011. május 25-én
Engesztelők nyilatkozata a Szent Anna rét ügyéről
Emeld fel a kezed!
Egyik kedves testvérünktől kaptam postán egy képeslapot, amire csak ennyit írt: "Emeld fel a kezed! A csata még nem ért véget..." Ennek a mondatnak az igazságát minden nap igazolja valami...