Uncategorised
A Hamász fogságában elszenvedett szexuális erőszakról
Nyolcórás interjút adott a New York Timesnak a Hamász fogságából kiszabadított túsz. Amit Szuszana az első, aki beszélt az elszenvedett szexuális, és egyéb erőszakról – írta a Jerusalem Post. Amit Szuszanna is a Hamász október 7-i támadásakor került fogságba, hét férfi hurcolta el, akik ellen egy felvétel tanúsága szerint sokáig küzdött:
Heti könyvajánló: Az Istennel való egyesülés útja - Élő Szeretetláng szeminárium
A Szentírás telve van az Isten és az ember egymás utáni vágyakozásának szavaival, az Énekek éneke pedig a vőlegény és menyasszony szerelmi páros énekében az Isten és a gyermekei egymás iránti szeretetének, beteljesedés utáni vágyának örök dallamát festi elénk.
Önismeretünk hiányosságai miatt
„Életedet adod értem? Bizony bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” (Jn 13,21–33.36–38)
Hiányos az önismeretünk, ezért bukunk el annyiszor.
Drága Istenünk, vezess minket az önismeret és Isten-ismeret útján előre és adj erőt, hogy ki tudjunk tartani melletted! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Raniero Cantalamessa: A remény mindennapos csodákat tesz
Március 14-én, pénteken tartotta meg Raniero Cantalamessa kapucinus bíboros a negyedik nagyböjti prédikációját, Ferenc pápa és a Római Kúria tagjai jelenlétében a vatikáni VI. Pál-teremben. A remény mindennapos csodáiról szóló elmélkedésében kifejtette: a remény olyan, mint a horgony és a vitorla, az előbbi megtartja a tenger hullámai közepette, az utóbbi előreviszi az életünket.
Szűzanya 2024. március 25-ei üzenete Medjugorjéból
Kedves gyermekeim!
Ebben a kegyelmi időszakban imádkozzatok velem együtt azért, hogy a jó győzni tudjon bennetek és körülöttetek. Gyermekeim, különleges módon egyesüljetek az imában Jézussal az Ő keresztútján. Foglaljátok imáitokba ezt az emberiséget, amely Isten és az Ő szeretete nélkül bolyong. Gyermekeim, legyetek imádság, legyetek fény és tanúságtétel mindazok számára, akikkel találkoztok, hogy az irgalmas Isten irgalmas tudjon lenni hozzátok. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Medjugorje, 2024. március 25.
Közeledik Galgóczy Erzsébet halálának évfordulója
Idén a szentéletű, stigmatizált Galgóczy Erzsébet halála - égi születésnapjához (március 27.) kapcsolódva az alábbi helyeken és időpontokban lesznek a tiszteletére, boldoggá avatásáért szentmisék:
„Isten tanítása soha nem éghet el” – Jótékonysági est a nagybeteg Horváth Gyula költő megsegítésére
Jótékonysági estet tartottak az évek óta nagybeteg Horváth Gyula cigány költő megsegítésére Budapesten, a belvárosi Szentandrássy István Roma Művészeti Galériában. A rendezvény ötlete Joka Daróczi János szociálpolitikustól származott. Az eseményen jelen voltak Horváth Gyula barátai, tisztelői.
Gandhi példájából tanulni
Mahatma Gandhi Dél-Afrikából tér haza Indiába. Ott már hírnevet szerzett magának az elnyomott indiai munkások védelmezőjeként, s hazájában is hasonló munkát végez, egyre nagyobb sikerrel. Többen óvják őt ettől, nekik ezt írja 1920. május 12-én: „Ha látszólag részt veszek a politikában, ez csak azért történik, mert a politika ma úgy szorongat bennünket, mint egy kígyó gyűrűi: nem lehet megszabadulni tőle, bármit tegyen is az ember. Küzdeni akarok tehát a kígyóval… Megpróbálom bevezetni a vallást a politikába.”
Sokgyerekes családapák a moszkvai terrortámadás elkövetői - röviden
Hogyan lehetséges ez? Mire képes az ideológiai agymosás - itt ráadásul vallási köntösbe öltöztetve -, hogy négy gyerekes családapák erre vetemednek? A vádlottak: Dalerzson Mirzojev, 32 éves, Tádzsikisztánban született, négy gyermek édesapja. Szaidakrami Racsabalizod, 30 éves, szintén négy kiskorú gyermeke van. Samszidin Fariduni 26 éves, egy nyolc hónapos gyermek apja. Muhammadszobir Faizov 20 éves.
Gyilkos vágyak
"Ekkor a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban." (Jn 12,1–11)
A világ ezt akarja ma is, eltüntetni, vagy legalább meghamisítani mindent, ami Jézussal kapcsolatos.
Drága Istenünk, adj nekünk erőt és bátorságot, hogy ki tudjunk tartani melletted mindenkor! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa imádkozott a moszkvai terrortámadás és a háborúk áldozataiért
Március 24-én délelőtt a Szentatya a Szent Péter téren bemutatott, különösen ünnepélyes virágvasárnapi mise végén elimádkozta az Úrangyalát a szertartáson résztvevő mintegy hatvanezer hívővel és zarándokkal. Az alábbiakban az Úrangyala előtt elmondott teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Több mint 120 embert vakítottak meg az iráni hatóságok a nőjogi tüntetéseken
Az UC Berkeley Emberi Jogi Központjának nyomozása szerint több mint 120, többségében 30 év alatti tüntetőt vakítottak meg az iráni hatóságok a 2022-es iráni demonstrációsorozat alatt. A hetekig tartó, nőjogi tüntetések résztvevői részlegesen vagy teljesen veszítették el látásukat a kormányzati megtorlás miatt.