XIV. Leó pápa: Az Úr szava belső forradalomra, szívből fakadó megtérésre hív
Szeptember 21-én, az évközi 25. vasárnapon a Szentatya a Vatikánban lévő Szent Anna-plébániatemplomban mutatott be szentmisét. Legutóbb tavaly nyáron még bíborosként, ma pedig ez volt az első alkalom, hogy pápaként misézett itt. Beszédében arra biztatott, hogy ne a vagyont, hanem a közjót szolgáljuk, és hogy a mai erőszakos világban a szeretet és a béke tanúi legyünk. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes homíliájának fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim!
Különösen örülök, hogy ezen a pápai plébánián, a Szent Anna-templomban mutathatom be ezt a szentmisét. Hálás szeretettel köszöntöm az itt szolgálatot teljesítő Ágoston-rendi szerzeteseket, különösen a plébánost, Mario Millardi atyát, valamint a rend új általános elöljáróját, Joseph Farrell atyát, aki ma velünk van; és szeretném köszönteni Gioele Schiavella atyát is, aki nemrég töltötte be tiszteletreméltó százharmadik életévét.
Ez a templom különleges helyen áll, ami az itt végzett lelkipásztori szolgálat kulcsát is adja: úgymond „a határon” vagyunk, a Szent Anna-templom előtt szinte mindenki áthalad, aki a Vatikánvárosba bemegy vagy onnan kilép. Van, aki munkába siet, van, aki vendégként vagy zarándokként érkezik, van, aki sietve, más aggódva vagy derűvel.
Bárcsak mindannyian megtapasztalnák, hogy itt nyitott ajtók és szívek várják őket: nyitottak az imádságra, a meghallgatásra, a szeretetre!
Az imént hallott evangélium arra biztat bennünket, hogy figyelmesen vizsgáljuk meg az Úrral való kapcsolatunkat, aztán pedig az egymással való kapcsolatunkat. Jézus élesen szembeállítja Istent és a gazdagságot, és arra hív bennünket, hogy egyértelmű és következetes döntést hozzunk. „Egy szolga sem szolgálhat két úrnak”, ezért „nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak” (Lk 16,13). Ez nem csupán egy a sok más, alkalmi döntés közül, és nem is egy az idő múlásával, a körülményektől függően felülvizsgálható választási lehetőség. Egy életstílus mellett kell dönteni.
Arról kell döntenünk, hova helyezzük a szívünket, kit szeretünk őszintén, kinek szolgálunk odaadással, és mi számunkra az igazi érték.
Ezért állítja Jézus a gazdagságot Isten ellenpólusaként: az Úr tudja, hogy rászoruló teremtmények vagyunk, és hogy életünk tele van szükségletekkel. Amióta megszülettünk, szegényen és mezítelenül, mindannyian gondoskodásra és szeretetre, otthonra, ételre, ruhára szorulunk. A gazdagság utáni vágy azzal fenyeget, hogy kiszorítja Istent a szívünkből, amikor azt gondoljuk, hogy a gazdagság menti meg az életünket, ahogy a példabeszédben szereplő hűtlen intéző is gondolja (Lk 16,3–7). A kísértés az, hogy úgy véljük: Isten nélkül is jól tudunk élni, míg gazdagság nélkül szomorúak lennénk és ezernyi szükségtől szenvednénk. Amikor szükséget szenvedünk, fenyegetve érezzük magunkat, de ahelyett, hogy bizalommal segítséget kérnénk és testvéri módon osztoznánk egymással, inkább számolgatunk, gyűjtögetünk, gyanakvóvá és bizalmatlanná válva másokkal szemben.
Ezek a gondolatok a felebarátot versenytárssá, ellenféllé vagy kihasználható személlyé teszik. Ámosz próféta figyelmeztet: akik a gazdagságot uralmi eszközzé akarják tenni, „meg akarják venni pénzért a szegényt” (Ám 8,6), kihasználva szegénységét. Isten ezzel szemben a teremtett javakat mindenki számára rendelte. Teremtményi szegénységünk így egy ígéretről és egy kötelékről tanúskodik, amelyekről az Úr maga gondoskodik. A zsoltáros így írja le ezt a gondviselő magatartást:
Isten „lehajol, hogy letekintsen az égre és a földre”; ő „a gyengét magához vonja a porból, a sárból a szegényt felemeli” (Zsolt 113,6–7).
Így cselekszik jó Atyánk mindig és mindenki irányában: nemcsak azok felé, akik földi javakban szűkölködnek, hanem azok felé is, akik szellemi és erkölcsi nyomorban élnek, mely egyformán sújt hatalmasokat és gyengéket, szűkölködőket és tehetőseket.
Az Úr szava tehát nem osztja az embereket ellenséges osztályokra, hanem mindenkit belső forradalomra, szívből fakadó megtérésre hív. Akkor majd megnyílnak kezeink: hogy adjunk, ne pedig elragadjunk. Akkor majd megnyílik elménk: hogy jobb társadalmat tervezzünk, ne pedig a legjövedelmezőbb üzleteket hajszoljuk.
Amint Szent Pál írja: „Mindenekelőtt arra kérlek, végezzetek imát, könyörgést, esedezést és hálaadást minden emberért, a királyokért és az összes elöljárókért” (1Tim 2,1).
Ma különösen azért imádkozik az Egyház, hogy a nemzetek vezetőit ne kísértse meg az, hogy a gazdagságot az ember ellen fordítsák, népeket elpusztító fegyverekké vagy munkásokat megalázó monopóliumokká alakítva azt. Aki Istent szolgálja, az megszabadul a vagyontól, aki azonban a vagyont szolgálja, annak rabjává válik! Aki az igazságosságot keresi, az a vagyont közjóvá alakítja; aki a hatalmat keresi, az a közjót saját kapzsiságának zsákmányává teszi.
A Szentírás megvilágosít erről az anyagi javakhoz való ragaszkodásról, mely összezavarja szívünket és eltorzítja jövőnket.
Kedves testvéreim, köszönöm nektek, hogy sokféle módon hozzájárultok e plébániai közösség működtetéséhez, és nagylelkű apostolkodást is végeztek. Bátorítalak benneteket, hogy a háború által komolyan fenyegetett időkben is reménnyel kitartva éljetek. Egész népeket sújt ma az erőszak, még inkább pedig az arcátlan közöny, mely nyomorúságos sorsukra hagyja őket. Ezeket a drámákat látva nem akarunk meghunyászkodni, hanem szóval és tettel hirdetni akarjuk, hogy Jézus a világ üdvözítője, aki megszabadít bennünket minden rossztól.
Az ő Lelke alakítsa át szívünket, hogy az eucharisztiából, az Egyház legfőbb kincséből táplálkozva a szeretet és a béke tanúivá válhassunk!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
