Címlap
Halállal fenyegetik a jeruzsálemi keresztényeket
A közelmúltban röplapokat találtak Jeruzsálem keleti részének arabok lakta negyedében, amelyek a jeruzsálemi keresztényeket halállal fenyegetik, ha nem hagyják el a várost július 18-a, vagyis a ramadán vége előtt – adja hírül a Vatikáni Rádió.
Köztársasági elnökünk felhívása
Közösen felemelve a hangunkat küldjük el egyértelmű üzenetünket a világ vezetőinek: Haladéktalanul cselekedjenek az éghajlatváltozást okozó környezetszennyezés ellen! Bővebben:
Ullrich Ágoston atya egy szabadító szolgálatról
Elhangzott 2015. május 1-én Törökbálinton a Regionális Katolikus Karizmatikus Találkozón.
KSH-jelentés a családokról
A kedvező családpolitikai intézkedések ellenére jelentősen romlott a kétgyermekes családok jövedelmi helyzete az elmúlt években, nominálértéken is csökkent az egy főre jutó jövedelmük, és nőtt körükben a relatív jövedelmi szegények aránya – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss kiadványából. Az egygyermekes családok körében is több a szegény, mint egy évvel korábban. Csak a nagycsaládosok helyzete javult érdemben. Az adatok azt mutatják, hogy az egy- és kétgyermekesek gyermekenkénti 10 ezer forintos adókedvezménye nem hozott áttörést; az alanyi jogon járó juttatások több éve tartó befagyasztása oda vezet, hogy a munka nélküli családok gyermekei egyre mélyebb szegénységbe csúsznak.
Ferenc pápa: Legyetek az imádság, a hit és a tanúságtétel emberei!
"Az Apostolok cselekedeteiből vett olvasmány az üldöztetést szenvedő első keresztény közösségről szól. Ezt a közösséget keményen üldözte Heródes, aki „János testvérét, Jakabot karddal kivégeztette”, de „Pétert is […] elfogatta és börtönbe záratta” (12,2–4). Mindazonáltal nem akarok elidőzni a borzalmas, embertelen és megmagyarázhatatlan üldözéseknél, amelyek sajnos ma is jelen vannak a világ sok részén, gyakorta mindenki szeme láttára és mindenki hallgatásától kísérve. Ma inkább az apostolok és az első keresztény közösség bátorságát szeretném dicsérni, a bátorságot az evangélium munkájának folytatására, a haláltól és a vértanúságtól való félelem nélkül, egy pogány birodalom társadalmi közegében; szeretném dicsérni az ő keresztény életüket, amely számunkra, mai keresztények számára erős felhívás az imádságra, a hitre és a tanúságtételre.
Téves információk Medjugorjéval kapcsolatban
"Kedves Testvérek! Az utóbbi napok eseményei arra késztettek, hogy pár mondattal eloszlassam az esetleges kétségbeesést, szomorúságot.
Gyere haza fiatal!
Nyílt napot tartottak vasárnap Londonban a külföldön élő magyaroknak a Gyere haza fiatal! program keretében. A rendezvényt az észak-londoni Danubius szállodában rendeztek, száznál több érdeklődő vett részt.
A szabadság-isten megszállása alatt
Hogy Isten szeretetétől elszakítva a szabadság-egyenlőség-testvériség világi szentháromsága hová vezet, azt már megmutatta a nagy francia forradalom vezetői által gyakorolt terror. Az árja testvériség-isten ránk szabadította a fasizmus rettenetét, a kommunista egyenlőség-isten diktatúrájára pedig mi is emlékezhetünk. Most pedig megmutatkozik előttünk a liberális ateista mennyország szabadság-istene is, teljes pompájában…
Történelmi jelentőségű találkozó hazánkban?
A római katolikus és az ortodox egyház 1054-ben szakadt szét, és jó húsz éve tervezik már a két egyház vezetőjének találkozását, de ez eddig valahogy soha nem jött össze. Most viszont nagyobb rá az esély, mint bármikor, a találkozó pedig akár Magyarországon is lehet.
Ferenc pápa Jézus megmentő hatalmáról
Aki hittel fordul Jézushoz, ma is megtapasztalhatja az ő megmentő hatalmát – fogalmazott a Szentatya. "E két epizódnak – a gyógyításnak és a feltámasztásnak – egyetlen középpontja van: a hit. Az üzenet világos, és ebben a kérdésben lehet összefoglalni: Hisszük-e, hogy Jézus meg tud gyógyítani minket és fel tud kelteni minket a halálból?"
Egyre több fiatal néz valóságshow-kat
Átlagosan 3 órát töltenek a gyerekek a tévé előtt, és egyre több olyan műsort néznek, amelyek nem kifejezetten gyerekműsorok - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elemzéséből. Az NMHH Médiaelemző osztályának munkatársa azt mondta: minél rosszabb egy család anyagi helyzete, annál többet tévézik a gyermek.
A homoszexuális házasság legalizálása után a rémálom folytatódik
Korábban már sokan figyelmeztettek arra, hogy a tradicionális család jogi újrafogalmazása és a melegházasság törvényesítése olyan folyamatot indíthat el, ahol nincs megállás. Jönnek az olyan kezdeményezések, amelyek korábban tabunak számítottak, ám az tény: a család fogalmának megváltoztatásáért folyó támadás újabb és újabb gátakat tör át. Poligámia, családon belüli kapcsolat (vérfertőzés) legalizálása.. már ezekért küzdenek: