Címlap
Egy botrányos, csodálatos ember
Jaj, hogy ki nem állhatták sokan! Botrányosan viselkedett, pápa létére megcsókolta a Koránt, elment a római zsinagógába, állandóan bocsánatot kért mindenkitől az egyház bűneiért… Egyszer egy haldokló idős zsidó férfi azt kérte tőle, hogy részt vehessen a reggeli szentmiséjén. Nemcsak megengedte neki, de felkínálta neki a szentáldozás lehetőségét is és a haldokló élt vele. Utána a pápa titkára felelősségre is vonta, hogyan mert áldozni – de Isten másképp gondolkodott, mert meggyógyította a férfit!
II. János Pál pápa, a lehetetlenségeket lehetségessé tévő szent, a remény embere.
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Miskolcon és Törökbálinton
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel május 3. szombaton Miskolcon, és május 4. vasárnap Törökbálinton. Részletek:
Szent XXIII. János és Szent II. János Pál - Ferenc pápa homíliája a szentté avatási szertartáson
Ferenc pápa homíliája XXIII. János és II. János Pál szentté avatásának szertartásán, 2014. április 27-én.
"Készítsétek az Úr útját" - regionális karizmatikus találkozó Alcsútdobozon
2014. május 1-én, csütörtökön lesz a Szeékesfehérvári Egyházmegye katolikus karizmatikus közösségeinek XVI. Találkozója, amire szeretettel várunk mindenkit! Előadások, tanúságtételek, közbenjáró imaszolgálat, püspöki szentmise... Részletes program:
A Szűzanya 2014. április 25-i üzenete Medjugorjéból
“Drága gyermekek ! Úgy nyissátok meg szíveteket a kegyelemre, amelyet Isten általam ad nektek, ahogyan a virág kinyílik a napsugár melegére. Imádság és szeretet legyetek mindazok számára, akik távol vannak Istentől és az Ő szeretetétől. Veletek vagyok és közbenjárok mindnyájatokért fiamnál, Jézusnál, és mérhetetlen szeretettel szeretlek benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra. ”
2014. április 25.
Ferenc pápa szavai a házasságról
Ferenc pápa felszólította a püspököket, papokat, hogy egyértelmű tanítást adjanak a keresztény erkölcsről és a keresztény házasság egész életre szóló természetéről, és ezt az igazságot nagy együttérzéssel tanítsák.
“A keresztény házasság szentségét és felbonthatatlanságát rendkívüli módon támadja a szekularizált világ, és ezért el kell mélyíteni a nagyon tiszta tanítást, és fontos, hogy erről elkötelezett házastársak tegyenek tanúságot. - mondtí a pápa.
Megtörtént eset - egy csodálatos megbocsátás
Egy hete Iránban egy akasztásra váró férfit leszúrt áldozata édesanyja mentett meg a haláltól. A törvény szerint a 2007-ben amúgy már második gyermekét elvesztő asszony joga akár kirúgni a széket a halálra ítélt alól, de meg is bocsáthat neki. Most Szamereh Alinedzsad, az édesanya, egy Guardian-interjújában beszélt erről, miért bocsátott meg, amikor még a vesztőhelyen sem akart...
A jókedvű pápa
XXIII. János humoros megjegyzéseiből adunk közre egy válogatást a Catholic News Service nyomán.
Isten XX. századi atlétája: II. János Pál pápa
Április 27-én, az Isteni Irgalmasság vasárnapján Ferenc pápa szentté avatja elődeit, XXIII. Jánost és II. János Pált. Kránitz Mihály teológus írásával emlékezünk II. János Pál pápára.
XXIII. János pápa – Egy ember, aki engedte, hogy az Úr vezesse
Április 27-én, az Isteni Irgalmasság vasárnapján Ferenc pápa szentté avatja elődeit, XXIII. Jánost és II. János Pált. Török Csaba teológus írásával emlékezünk XXIII. János pápára.
Engesztelők III. Országos Találkozója
2014. május 24. szombaton Vácott a Szent anna piarista templomban. Előtte való héten pénteken gyógyító összejövetel. Részletes program:
Ágnes és a két örökbefogadott cigánygyerek - nagyon érdekes interjú!
Beszélgetés egy örökbefogadó családdal. Ágnes férjével együtt két kisgyereket fogadott örökbe. Családjukba két cigány kisgyerek érkezett, és bár Ágnes az eszével tudta, hogy számára ez nem probléma, időbe tellett, amíg lelkileg is képessé vált elfogadni a külvilág reakcióit. Nekik párhuzamosan kell feldolgozniuk nem csak az örökbefogadás, hanem a cigányság kérdését is, amihez kívülről, a rendszer szintjén nem túl sok támogatást kaptak. Az interjúban Ágnes mesél a jelentkezésről, a gyerekekkel való összeszokásról, az örömökről és a nehézségekről is.