Címlap
Ez is Magyarország - használt Mercedesért vették a nőt
Vádat emeltek egy nő és négy férfi ellen, mert Pest, Fejér és Tolna megye több településén három nőt prostituáltként dolgoztattak, egyiküket pedig egymás között adták-vették...
Folytatódik az adventi előadás-sorozat
December 8. hétfő, 19 órakor: Élet és növekedés Krisztusban I. - előadás lesz Törökbálinton a római katolikus plébánián, december 13. szombat, 18 órakor pedig már az Élet és növekedés Krisztusban II. - előadás lesz Csepelen a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve egyházközség templomában. Előadó: Sipos Gyula. Az előadások ingyenesek, mindenkit szeretettel várunk!
Bölcs Salamon bukása
A bibliai Salamon király története intő példa vezetőinknek, de nekünk is. Hogyan és miért válik egy értelmes, sokra hivatott, minden lehetőséget megkapó fiatalember egy egész nép megrontójává? Íme:
Kína legyűrte az Egyesült Államokat
Már nem az USA, hanem Kína gazdasága a legnagyobb a világon, legalábbis az IMF legfrissebb tanulmánya szerint.
A Vatikánban találtak néhány százmillió eurót
A Vatikánban korábban nem követték a modern könyvelési szabályokat, és teljes káosz uralkodott a pénzügyekben, így fordulhatott elő, hogy most találtak néhány százmillió eurót, ami eddig nem szerepelt a könyvelésben. Ferenc pápa elhatározta, hogy rendbe teszi a Szentszék pénzügyeit.
Nello Scavo: Bergoglio listája. Ferenc pápa az argentin diktatúra ellen
Amikor a konklávé megválasztja az új pápát, a világ közvéleményének figyelme azonnal ráirányul a Péter-utódra: nemcsak tanítása, egyházi pályája, de magánélete, személyes története is érdekli az embereket, legyenek katolikusok, vagy sem.
Cigánymissziós tapasztalatainkból
Gyakran a házastársunkat sem értjük, a másik családból hozott tulajdonságokkal, hát akkor hogy érthetnénk a tőlünk eltérő etnikum gondolkodását, érzéseit. Főleg akkor vagyunk bajban, amikor eltérő társadalmi - szegény, hátrányos - helyzetűvel találjuk magunkat szemben, bár jó indulattal közeledünk feléjük, mégsem értjük a másikat.
Egy nap alatt 422 menekült érkezett
33 csoportban 422 határsértőt fogtak el Szegedi Határrendészeti Kirendeltség és a Készenléti Rendőrség járőrei az elmúlt 24 órában Csongrád megye déli részén - olvasható a Police.hu-n.
Cantalamessa: „A béke Isten ajándéka Jézus Krisztusban”
Raniero Cantalamessa kapucinus atya, a Pápai Ház szónoka pénteken reggel kilenc órakor kezdte meg első adventi szentbeszédét az Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnájában, Ferenc pápa és közvetlen munkatársai jelenlétében.
“Szent István országáért” - Imanapok Hazánkért
Ebben az "Imanapok Hazánkért" levélben írunk a "Szent István országáért" imanapokról, a január 18-i Imanapról és az előtte való szombaton tartandó lelki napról is, amelynek témája "Isten válaszai nemzetünk problémáira". Kérlek benneteket, hogy olvassátok el, és ha egyet értetek vele, terjesszétek és segítsetek, hogy egész hazánk és nemzetünk lángolhasson az Istenhez forduló imáktól!
Elindult az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akció
A Katolikus Karitász december 7-én Nyíregyházán indítja el az Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű országos szolidaritási akcióját. A program megnyitójára az első ízben megszervezett „Szent Miklós udvara” rendezvénysorozat keretében kerül sor - tájékoztat a Karitász sajtószolgálata.
A teremtett világ szolgálatának öröme! - Böjte Csaba írása
Az emberiség jövője attól függ, hogy képesek leszünk-e fenntartható vágyakat ültetni a szívünkbe, képesek vagyunk fenntartható örömök után kinyújtani a kezünket!! Jót tenni jó! A jóság öröme bőségesen jut mindenkinek, ki kezét bátran kinyújtja érte!! Ezért írom az adventi elmélkedéseket Isten drága öröméről melyet neked is, nekem is szeretettel felkínál, melyből akár mind a hét milliárd embernek is bőségesen jut!