Címlap
2020 júniusára elkészül a Magyar Szent Család tematikus zarándokút
„A Magyar Szent Család nyomában tematikus zarándokút fejlesztése a Székesfehérvári Egyházmegyében” című program megvalósításának folyamatáról számoltak be sajtótájékoztató keretében június 20-án, csütörtökön a székesfehérvári püspöki palotában.
Milliárdosok adójavaslata
Tizenkilenc dollármilliárdos, köztük Soros György, Abigail Disney és más milliárdos családok azt kérik a következő amerikai elnöktől egy nyílt levélben: adóztassák meg a leggazdagabb 1 százalék felső decilisét, méghozzá vagyonarányos adóval.
Felvonultak és helyet követelnek
Önmaguk szerint ők teljesen hétköznapi emberek, ami igaz is, van köztük kedves és kevésbé kedves, férfi és nő – csak hát, amit követelnek… Képzeljük el, hogy Lopás felvonul és követeli, hogy kapjon meg minden jogot, ami mindenki másnak is jár. Hiszen már a bölcsődés kisgyerek is elveszi a tárától a játékot és nem akarja visszaadni! Látható, hogy Lopás a természetünk része, kirekesztése diszkrimináció!
Ima a természeti csapások ellen
Mennyei Atyánk! Felbolydult az egész természet, az időjárási viszontagságok veszélybe sodorhatják a növényeket, állatokat, embereket, az idei termést és mindannyiunk megélhetését. Kérünk Téged most Jézus Krisztus nevében, a mindenkor segítő Szűzanya közbenjárásával, hogy Szentlelked hatalmas erejével járd át a teremtett világot! Csillapítsd le a természet háborgását és óvd meg teremtményeidet és gyermekeidet minden bajtól! Óvd meg az úton levőket is, ments meg minket a balesetektől, műszaki problémáktól és minden bajtól! Köszönöm Istenem, hogy szeretsz minket és meghallgatod imáinkat! Ámen.
Legközelebbi tervek és programok
"Pünkösdi Szeretetláng" lelki nap, Alkotótábor, Irgalmasság rádió, Hasznos-Fallóskút, mobilos applikáció... Részletek:
Elöregedtek a magyar tanárok
Az OECD-felmérés szerint nemzetközi összehasonlításban kevesebbet fegyelmeznek, sokat gyakoroltatnak és felkészültebbnek érzik magukat az átlagnál a magyar pedagógusok. A kiscsoportos és projektalapú feladatmegoldás ugyanakkor itthon még kevésbé jellemző - derül ki az OECD tanítási módszereket vizsgáló legújabb felméréséből...
János a neve
Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent (Lk 1,57–66. 80)
A János név azt jelenti, Isten (Jahve) megkegyelmezett.
Magasztalunk Téged, ég és föld ura, mert könyörültél rajtunk és megmentettél minket! Ámen. (S)
Keresztelő János - egy ember, ahogy látjuk
Keresztelő János alakja elhomályosodott az évszázadok során, személyére alig vetül némi fény vallásgyakorlatunkban. Pedig látszatra nem panaszkodhatunk. Személyéről évente megemlékezünk, templomaink keresztelő-kútjain olykor ábrázolják is, de ezek a szobrok is csak azt mutatják, mennyire félreismerjük őt. A Szentírásban ugyanis azt olvassuk, hogy János sáskán és vadmézen élt, mégis herkulesi izmokkal ábrázolják. Ő, aki szót értett mindenkivel, láncait csörgető őrültként jelenik meg a filmvásznon.
Keresztelő Szent János születése
Az előfutár, az Úr útjának előkészítője, Keresztelő Szent János életét idézzük fel születése ünnepén, liturgikus ünnepnapján, június 24-én.
Elindult az Irgalmasság Rádió!
Egy új internetes keresztény rádió, amely most kezdi működését, kialakítani műsorstruktúráját. Már most is hallgatható, sok zene, beszélgetési lehetőség... Kapcsolódási lehetőségek: A rádió hallgatható: http://188.165.11.30:4390/live.mp3 Chat: http://www.irgalmasradio.infora.hu/blab.php Facebook csoport: Irfalmasság rádió - https://www.facebook.com/groups/464017321069833/
Keresztet akartak rombolni amerikai civilek, a bíróság nem hagyta
Az amerikai szövetségi legfelsőbb bíróság, amely az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét tölti be, június 20-án úgy döntött: egy háborús hősöknek emléket állító keresztnek a helyén kell maradnia. Az óriási kereszt ügye nagy vitát kavart az Egyesült Államokban, az alkotmánybírósági döntéssel széles terjedelemben foglalkozik a sajtó.
Az Úr a mi Istenünk!
"Ő szívesen fogadta őket, és beszélt nekik Isten országáról, akik pedig gyógyulást kerestek nála, azokat meggyógyította." (Lk 9,11 b–17)
Jézus szívesen fogad minket, gyógyít és szabadít és azt kéri, hogy mi is ezt tegyük embertársainkkal.
Köszönöm Uram, hogy ennyire szeretsz minket! Hálát adunk neked megváltásunk nagy művéért! Ámen. (S)