Ferenc pápa az evangelizálás szenvedélyéről és az apostoli buzgóságról
A Szentatya február 15-én folytatta az evangelizálás szenvedélyéről szóló katekézissorozatát. Hangsúlyozta, hogy csak akkor tudunk másokat megszólítani, ha folytonosan az Úrnál maradunk, ha igehirdetésünkben őt tesszük az első helyre, és szelíd, jóságos bárányok maradunk Pásztorunk mellett. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Az Élő Kenyér
"Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért.” (Jn 6,44–51)
Jézus valóságosan jelen van az Eucharisztiában.
Köszönöm Uram, hogy táplálsz minket, most és mindörökké! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Magyar az űrben - röviden
A külügyminiszter szerint 2024-ben vagy 2025 első felében ismét lesz magyar űrhajós az űrben, aki a magyar űripari vállalatok és a magyar egyetemek együttműködésében létrejött telekommunikációs, földmegfigyelési és sugárzásmérő eszközökkel folytathat majd kísérleteket, illetve tud majd tudományos munkát végezni.
Száműzetésbe kényszerült az iráni sakkozónő
Amikor a világ egyik legígéretesebb sakkozója, a 25 éves Sara Khadem úgy döntött, hogy az iráni tiltakozó mozgalom iránti szolidaritásból fejkendő nélkül játszik egy nemzetközi versenyen, azt hitte, hogy egy figyelmeztetés lesz a legrosszabb, ami történhet vele. Ehelyett nem térhet vissza Iránba - akkor ugyanis letartóztatnák, ezért most száműzetésben él Dél-Spanyolországban, férjével és egyéves kisfiával - írta meg a BBC.
Szelíd és alázatos szívű Jézus
"Jézus mondja: Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek." (Mt 11,25–30)
Jézus a szelíd bárány, aki életét adta értünk, hogy békére és életre leljünk.
Taníts minket Uram, hogy egész életünkkel a Tiéd legyünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Elindult az Adni öröm! tanszergyűjtő akció
Adománykártyák vásárlásával támogathatjuk a rászoruló gyerekek iskolakezdését a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Spar Magyarország nyári Adni öröm! tanszergyűjtő akciójában. A gyűjtés július 21. és szeptember 5. között zajlik országszerte az Interspar áruházakban, valamint a Spar online shopban.
Vélemények a Super Bowl Jézus-reklámjáról
A jobb- és baloldali nézők egyaránt felháborodtak azon a Jézust ábrázoló reklámon, amelyet az amerikai foci elit ligája, az NFL döntőjében (Super Bowl) vetítettek le, bár más-más okokból.
Az élet kenyere
Jézus mondja: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.” (Jn 6,30–35)
Igen Uram, te vagy az Út, az Igazság, és az Élet.
Köszönöm, hogy örökre közöttünk maradtál az Oltáriszentségben! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Szomorú mondatok Hodász András atya távozása kapcsán
Egyházközségünk az elmúlt harminc évben két fiatal papot adott az egyháznak, de ma már egyik sem szolgál közöttünk, és távozásuk oka nem hitük elvesztése volt… Hogyan kerülhettünk ilyen helyzetbe, hogy elveszítjük fiatal papjainkat és abban kell reménykednünk, hogy hetvenen túli plébánosaink kitartanak még egy darabig?
A Szűzanya 2021. július 25-i üzenete Medjugorjéból
Drága gyermekek! Arra hívlak benneteket, hogy imádság legyetek mindazok számára, akik nem imádkoznak. Kicsi gyermekeim, tegyetek tanúságot az életetekkel az örömről, hogy az enyéim vagytok, Isten pedig meg fogja hallgatni imáitokat és békét ad nektek ebben a békétlen világban, ahol a gőg és az önzés uralkodik. Kicsi gyermekeim, ti legyetek nagylelkűek és szeretetem szeretete, hogy a pogányok érezzék, az enyéim vagytok és megtérjenek Szeplőtelen Szívemhez. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Medjugorje, 2021. július 25.
Istennek az tetszik...
„Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?” „Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.” (Jn 6,22–29)
Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni...
Növeld hitünket Uram, hogy egészen a Tiéd legyünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult