Közösségben a teremtett világért – Újra várják a Laudato si’-animátornak jelentkezőket
A Laudato si’ Animátorprogram tavaly ősszel indult hazánkban a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület koordinálásával, közel negyven munkatárs végzett az első tanfolyamon, akik már meg is kezdték közösségeikben a cselekvést Ferenc pápa enciklikája szellemében. 2023 áprilisában új kurzus indul, amelyre még jelentkezhetnek az érdeklődők.
Meg akarod-e érteni?
"Akinek füle van, hallja meg!” (Mt 13, 36–43)
Akarsz-e megértésre jutni, megnyitod-e szíved Isten előtt, vagy megmaradsz önigazultságodban?
Igen Uram, kérlek vezess az igazság és szeretet útján, hogy lássak, halljak és értsek! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Fegyverkezés már az űrben is valóság - röviden
Az Egyesült Államok űrhadereje egy ismeretlen új tárgyat fedezett fel az október végén felbocsátott kínai műhold, a Sicsan–21 közelében. Mint ismert, Kína nemrégiben kifejezetten műholdak elpusztítására fejlesztett fegyvert is bemutatott. Az amerikai űrhaderő helyettes vezetője ezért november elején egy olyan nemzetközi forródrót létrehozását kezdeményezte, amelyen keresztül a felek tisztázhatják az esetleg félreértéseket...
Az életközépi válság jelei
Az életközépi válság mind a férfiak, mind a nők esetében jelentkezik. Normatív krízisről van szó, tehát megoldása mindenképpen a személyiséget gazdagítja, ugyanakkor nem könnyű azzal szembesülni, hogy addigi életutunk, értékrendünk megkérdőjeleződik.
Feltárulnak a világ titkai
"Beteljesedett, amit így jövendölt meg a próféta: Megnyitom ajkamat, és példabeszédekben hirdetem azt, ami titok volt a világ kezdete óta." (Mt 13,31–35)
Jézus tanításában feltárulnak a világ titkai.
Jöjj Szentlélek, Értelem és Tudomány, Bölcsesség és Jótanács Lelke, hogy megértésre juthassak! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Az új Szovjet Unió újra épül
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök aláírta a két állam gazdasági uniójának létrehozásáról szóló szerződést. A dokumentum jóváhagyja mind a 28, szeptemberben megvitatott együttműködési programot. A két állam unióját létrehozó szerződésbe foglaltak főbb részei 2021 és 2023 között valósulnak meg. És egy prófécia a Jelenések könyvéből, ami erről szól:
Világelsők alkoholizmusban
A World Population Review a WHO adatai alapján összeállította a top 10-es listáját azokról az országokról, amelyeket a legsúlyosabban érint az alkoholizmus. Magyarok az élen, a lakosság több, mint harmadát érinti ez a függőség...
Isten országa olyan...
„A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált." (Mt 13,44–52)
Isten országa mindennél értékesebb, rátalálni többet ér mindennél.
Köszönöm Uram, hogy megmentettél és Országod polgárává tettél! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Raniero Cantalamessa: Bátorság, Jézus velünk van Szentlelkével
Raniero Cantalamessa kapucinus bíboros, a Pápai Ház szónoka Jézus biztató ígéretét – „Bátorság! Én legyőztem a világot!” – elemezte Aggeus próféta szavai alapján.
Bár így lenne - röviden
Tíz éven belül megállítják a Föld erdeinek pusztítását – erről állapodtak meg a világ vezetői a glasgow-i klímacsúcson. (Hét éve már született egy hasonló megállapodás, abból nem lett semmi.) Most olyan országok is részei az egyezménynek, amik akkor kimaradtak, és némi pénzt is kapcsolnak az ígéretekhez. (Magyarország nincs a száznál is több aláíró állam között.)
Az Emberfia szeretete
"Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.” (Mt 20,20–28)
Létezik-e annál nagyobb szeretet, amikor a legnagyobb a legkisebbé teszi magát, csak hogy elfogadják Szeretetét?
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult