„Isten tanítása soha nem éghet el” – Jótékonysági est a nagybeteg Horváth Gyula költő megsegítésére
Jótékonysági estet tartottak az évek óta nagybeteg Horváth Gyula cigány költő megsegítésére Budapesten, a belvárosi Szentandrássy István Roma Művészeti Galériában. A rendezvény ötlete Joka Daróczi János szociálpolitikustól származott. Az eseményen jelen voltak Horváth Gyula barátai, tisztelői.
A megjelenteket Fátyol Zsuzsa műsorvezető köszöntötte, aki elmondta: Horváth Gyula az egyik legnagyobb magyar költő. Első verse tizenhat éves korában jelent meg. Költeményeit többek között az Élet és Irodalom, az Új Írás, a Kortárs, a Tiszatáj és a Vigilia közölte. Első verseskötete 1991-ben jelent meg, Megfagyott ország címmel, 52 ezer példányban. Ezt követően még tizenhét könyve látott napvilágot.
Néhány évvel ezelőtt agyvérzés következtében lebénult, azóta ágyhoz kötve él, de ez sem akadályozza abban, hogy továbbra is alkosson. Az őt odaadóan ápoló felesége az egyetlen, aki érti akadozó beszédét; Horváth Gyula neki diktálja a verseit, amiket ő lejegyez.
Szomorú kimondani, de valóságos nyomorban élnek Miskolc Tetemvár nevű szegénytelepének középső részén. Gyakran előfordul, hogy nem marad pénzük a gyógyszerekre, a villanyszámla befizetésére, de még élelemre sem.
Ezt a jótékonysági estet abban a reményben szervezték meg, hogy talán kicsit enyhíteni tudnak nyomorúságos helyzetükön.
Ezt követően levetítették a 2011-ben Horváth Gyuláról készült kisfilmet, amelynek rendezői Pusztai Géza Krisztián és Nótár Ilona voltak. Ebben elhangzott a költő első, Cigánytelep című verse, amelyet az Észak-Magyarország közölt:
Ezek a földházak olyanok,
mint a temetők
az anyák szirénázó sírására figyeljetek,
ti faluk, városok,
istállótestemben megkötött
csikószívem nagyokat rúg.
Már két hete nem ríttam,
mint cigánylányok,
úgy ülnek körül a bokrok,
táncba viszi őket a legényszél,
vessző hajuk szétbomlik,
mint a sorsunk.
A kisfilmben Horváth Gyula felidézi: 1960-ban született a Borsod megyei Alsóvadászon, egy cigánytelepen. Nagy szegénységben éltek. Szülei szőlőt kapáltak, tyúkólat, konyhát takarítottak két magyar családnál; babbal, krumplival, liszttel, zöldséggel fizették meg őket. Tizennégyen voltak testvérek, közülük nyolcan érték meg a felnőttkort. Gyerekkorában egyszer azt hallotta, hogy aki gimnáziumot végzett, az nagy ember lesz. Ezért a nyolcadik osztály elvégzése után Miskolcra ment, jelentkezett a gimnáziumba. Két tanár fogadta, elkérték a bizonyítványát. Abban bizony csupa kettes volt, de ő öntudatosan felelte: „Nem vagyok kettes tanuló, csak ilyen jegyeket kaptam.” A két tanárnak tetszett a válasz, lehetőséget adtak neki, hogy bizonyítson.
Ő pedig bizonyított, elvégezte a gimnáziumot, leérettségizett, főiskolát végzett, tizennyolc évig tanított iskolában, nemzedéke cigány értelmiségének meghatározó tagja lett.
A portréfilmben a költő részletet mondott egyik verséből: „Csak úgy élhet az élet, / ha mások élete is éltet. / Mert az álmainkban / is mások élnek. / Párnánkra óhajtott tündérszépek.”
A vetítést követően Joka Daróczi János mondott köszönetet a jelenlévőknek, amiért fontosnak tartották, hogy eljöjjenek és lehetőségükhöz mérten segítsenek a súlyosan beteg költőn, aki „rettentően tehetséges ember”. A Horváth Gyuláról készült portréfilmben Jézust és evangéliumi jeleneteket ábrázoló ikonok láthatók, s közben a költő verset szaval:
„Öltözve járok az utcán… / haza szeretnék jönni…, / oda, ahol nem sírnak az árvák, / oda, ahol nem mar meg senkit / a kígyó-mostohaság.”
Joka Daróczi János idézte ezt a verset, kiemelve, hogy a családjukban ez a költemény „köznyelvvé” vált. Kifejtette: amit Horváth Gyula a filmben elmondott, hogy „nem vagyok kettes tanuló”, az nemcsak költői túlzás, hanem Magyarországon olyan valódi szituáció, amivel a roma gyerekek nagy számban találkoznak. „Nem hagyhatjuk, hogy így legyen, ezen a helyzeten változtatnunk kell. Már csak azért is, mert nem tudjuk, hány olyan tehetséges gyerek van, mint amilyen Gyula volt” – mondta Joka Daróczi János. Hozzátette: ez az ország nem engedheti meg magának, hogy a gyengéket, elesetteket magukra hagyja.
Mindazok, akik eljöttek erre a jótékonysági estre, azt bizonyítják, hogy magukévá tették az összefogás gondolatát, mert az összefogásnak ereje kell hogy legyen. A szegénységből, nyomorból, tudatlanságból, elnyomásból egyetlen dologgal lehet csak kiemelkedni, előremenni, az egyének alkotta közösséggel, összefogással. És amíg Horváth Gyula ilyen verseket tud ma már sajnos csak lediktálni, „azt merem mondani, hogy van remény, még akkor is, ha ez most nehéz történet, amiben vagyunk. Együtt azonban tudunk ezen változtatni”.
A jótékonysági esten Horváth Gyula verseit Jónás Judit, Daróczi Ágnes és Káli Horváth Kálmán szavalta.
A zenét Oláh Tzumo Árpád, Rostás Mónika, Rostás Csaba, Havas Lajos Chico, Sarlós Ágnes, TE+ÉN: Gulyás Zsuzsi, Varga Kamilla, Balogh Janó és a Karaván Família szolgáltatták.
Rostás Csaba fellépésének kezdetén emlékeztetett arra, hogy egy évekkel ezelőtt készült riportban Horváth Gyula elmondta:
télvíz kellős közepén, januárban nem volt mivel fűteniük, borzalmasan el volt keseredve, elégette az összes könyvét, a Biblia kivételével, mert „Isten tanítása soha nem éghet el!”
A költő feleségének diktált kétsoros versei közül kiemelendők: „Nem perelek a világgal, / Fegyverkezek egy szál virággal.” Egy másik: „Kemény gyémánttá kell erősödni / a gyűlölet fúróhegye ellen.”
A jótékonysági esten licitáltak Balog Tibor, Farkas Noémi, Ferkovics József, Kunhegyesi Ferenc és Túró Zoltán egy-egy grafikájára. A bevételt a szervezők Horváth Gyulának juttatják el.
Aki nem tudott személyesen elmenni az eseményre, az alábbi számlaszámra utalhatja adományát: Pém Mihályné 18203703-01640478-10010011
Horváth Gyulának nincs saját számlaszáma. A számlatulajdonos hétgyermekes özvegy édesanya, Pém Mihályné, „Gabika” évtizedek óta küldetésszerűen segíti Miskolc és környéke mélyszegénységben élő lakóit.
Fotó: Merényi Zita
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
