Jézus megérintése
"Amerre Jézus járt, a falvakban, a városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult." (Mk 6,53–56)
Szívünkkel, lelkünkkel megérintjük Jézust, hogy testi-lelki gyógyulást és szabadulást nyerjünk.
Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam, bűnösön! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ortodoxok gyilkolnak ortodoxokat - Bartholomaiosz pátriárka imája
„És végezetül azért könyörgünk az Úr Jézus Krisztushoz, hogy azonnal és nagy erővel lépjen közbe, és vessen véget a rettenetes és gyűlöletes háborúnak, amely az ukrán nép ellen folyik, amelyben sajnálatra méltó módon ortodoxok kezdtek ördögi bűnrészességgel ok nélkül háborút ortodox testvéreik ellen, nem félve az Istent; szégyentelenül, legyilkoltak sokezer embert, köztük civileket is; nőket becstelenítettek meg, szent templomokat gyaláztak meg, házakat és városokat égettek fel, lerombolták, a semmivel egyenlővé tették őket. Védtelen emberek, főképp nők és gyerekek milliói kényszerültek elmenekülni hazájukból. Az Élet Ura legyen velük szenvedéseikben, és vezesse el őket a feltámadás világosságához és öröméhez.” (magyarkurir.hu)
Mesterséges intelligenciával átíratták a Bibliát, hogy vegán legyen
Az Emberek az Állatokkal szembeni Etikus Bánásmódért (PETA) Mózes 1. könyvét íratta át úgy, hogy állatjogi üzenetet és „vegán tanításokat” is közvetítsen. Az állatjogi szervezet úgy reklámozza a Biblia 1. könyvének új verzióját, hogy „a teremtés kegyetlenségtől mentes története”:
Örömhír
„Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” (Mk 1,29–39)
Jézus szívében ég a vágy, hogy Örömhírét megoszthassa mindenkivel.
Jöjj Szentlélek, lobbantsd lángra szívünket, hogy túlcsorduljon belőlünk az Evangélium öröme! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Heti könyvajánló: A Szeretetláng kegyelmi hatásairól - tanúságtételekkel
Hiánypótló művet tart a kezében a kedves olvasó, két okból is. Egyrészt olvasható a könyvben a Belső gyógyulás a Szeretetláng által, és a Szentségimádás misztikája és gyakorlata, amelyeknek füzet formájú kiadása már rég elfogyott. Másrészt belekerült néhány fontos előadás szerkesztett változata, amelyek az eddigi Szeretetláng Találkozókon hangzottak el. Az írásokhoz kapcsolódva pedig régebbi és újabb szeretetlángos tanúságtételeket is olvashatunk, amelyek megdobogtatják a szívünket. A tartalomból:
Nem csak a KGB figyelt fel rá – Egy kapucinus története Litvániából és azon túlról
Marija Chepaitite A Páter című kötetének bemutatójára június 8-án került sor a Pokrovszkije Vorota moszkvai kulturális központban. A könyv egy kivételes egyéniségről, Stanislovas Dobrovolskis litván kapucinus szerzetespapról (1918–2005) szól. A szerzetes Litvánia-szerte és messze annak határain túl is ismert volt; amikor csak annyit mondtak, hogy „a Páter”, mindenki számára világos volt, hogy Stanislovas atyáról van szó.
Jézus minket néz
"Amikor Jézus kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve." (Mk 6,30–34)
Jézus ugyanígy néz ránk is, és segíteni akar.
Köszönöm Uram, hogy irgalmas szemmel nézel ránk és mindig jót akarsz nekünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Kedden nyílik Torma Kati kiállítása
Részletek:
Belső gyengeség
"A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét." (Mk 6,14–29)
Heródes a belső gyengesége miatt megöleti Keresztelő Jánost, akit szívesen hallgatott.
Segíts Uram, hogy felismerjem a jót és kitartsak mellette! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Agrárbárók: felső tíz százalék kapta a támogatások csaknem 80 százalékát
Rekordmennyiségű összeget osztottak szét 2022-ben az agrártámogatások keretében. A legjobban a legnagyobbak jártak, a legtehetősebb 10 százalék kapta a támogatások csaknem 80 százalékát. A legtöbbet Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc érdekeltségei kaszáltak.
A műanyag palackokról - röviden
Legalább másfél milliárd PET-palackot hoznak forgalomba évente hazánkban. Körülbelül 70%-ukat soha nem hasznosítják újra: lerakókban, égetőkben, folyómedrekben vagy a tengerparton végzik, majd mikroműanyaggá szétesve bekerülnek folyóinkba és az ivóvizünkbe. Egy műanyag palackot egy perc alatt kiürítünk, eldobunk, aztán akár 450 évig is szennyezi a környezetünket...