Hát akkor ki üdvözülhet?
"Jézus rájuk tekintett, és így szólt: Embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.” (Mt 19,23–30)
Nem tudunk magunktól a mennybe jutni, csak Isten kegyelme emelhet oda be minket.
Köszönöm Uram, hogy megváltottál, és Isten országának polgárává tettél minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Gyümölcséről ismerni meg a fát
Kata már a harmadik felesége volt Laár Andrásnak. A humoristának három fia van korábbi kapcsolataiból, negyedik gyermeke, Buda 2011-ben született, Laár ekkor már 56 éves volt. Most ettől a feleségétől is elválik a szeretetről és megértésről szívesen beszélő buddhista guru...
Régészeti leleteket találtak a bibliai „Armageddon” csatára
Izraeli régészek tárgyi bizonyítékokat találtak a bibliai „Armageddon” csatára, amely az időszámításunk előtti VII. században zajlott le Júdea és Egyiptom között Megiddóban. A 2016-ban indított feltárások az asszír korszak háborítatlan maradványaira leltek nagyon közel a helyszín közigazgatási negyedéhez. Az „Armageddon” az egyetlen olyan háború Izrael területén, amelyről a Biblia és az ókori Közel-Kelet minden nagy feljegyzése említést tesz.
Elengedni mindent
"Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el mindenedet, és árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, és kövess engem!” (Mt 19,16–22)
El kell engednünk mindent, ami Isten elé tolakszik az életünkben...
Drága Istenünk, vezess el minket a belső szabadságra, hogy Szentlelked által mindig dicsérhessünk Téged! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Most lehet kastélyt kapni, ingyen
A kastélytörvény végrehajtása indul, egy „próbaévvel” kezdik, ennek során nyolc ingatlanra írnak ki pályázatot, amelyeket ingyen magántulajdonba ad az állam, de komoly teherrel és kötelezettségekkel együtt - ezt a nyolc kastélyt lehet most elvinni:
Ferenc pápa: Tanuljuk meg Zakeustól, hogy ne veszítsük el a reményt!
Lábadozása miatt április 2-án délelőtt a Szentatya nem tudta megtartani a szokásos szerdai általános kihallgatást, a Szentszék viszont közzétette az erre az alkalomra készített katekézisének szövegét. Ez folytatása a Jézus Krisztusról, a mi reménységünkről szóló jubileumi katekézissorozatnak. Ezekben a hetekben a katekézisek Jézus találkozásait veszik sorra. A mai beszéd témája: Zakeus – „Ma a te házadban kell megszállnom” (Lk 19,5). Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Sziklára épített ház
"Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült."(Mt 7,24–29)
Jézus a biztos szikla, Ő tartja meg életünket...
Köszönöm Uram, hogy hozzád tartozhatunk, mert Te megmentettél minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Rabok és eltűntek - röviden
Jelenleg több mint 1700 ukrán állampolgárt tartanak jogtalanul rabságban orosz börtönökben. A rabságba kényszerítettek mellett mintegy 14 ezer személyt nyilvánítottak eltűntnek. Az ukrán parlament emberi jogi biztosa felhívta a figyelmet arra, hogy az oroszok 2014 óta rabolnak el, tartanak börtönben ártatlan ukrán állampolgárokat, kínozzák, megalázzák őket. Az ombudsman kiemelte, hogy a nemzetközi közösségeknek is aktívan részt kell venniük a mentésben.
Gyermeki lelkület
„Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!” (Mt 19,13–15)
Őszinte, ragaszkodó, szófogadó, bízó, vidám, érdeklődő, szeretetre vágyó...
Segíts Uram, hogy meg tudjuk élni istengyermeki létünket benned! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Goretti Szent Máriáról
Kiskamasz koromban kaptam Olaszországban élő és dolgozó szalvátor rendi betegápoló apáca nagynénémtől egy Goretti Mária érmét. Mivel olyan korú voltam, mint Mária a vértanúságakor, mélyen megérintett a története. Évekig a nyakamban hordtam az érmet, sajnos a benne lévő, Mária sírjából való föld már kihullott.
Szeretetláng Fesztivál szombaton

És egy videó ajánló: Isten "titkos fegyvere", a Szeretetláng: https://szeretetfoldje.hu/index.php/videok/21432-elo-adas-a-szobabol-119-isten-titkos-fegyvere-a-szeretetlang
