Jónak lenni jó - ez is Magyarország!

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. december 02. hétfő

Egyre több felajánlás érkezik a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányára, amely ebben az évben a Katolikus Karitász munkáját támogatja. A budapesti Magyar Szentek Templomának plébániáján szombaton már elkezdődött a felajánlások egy részének csomagolása.

Hatalom

Kategória: Eheti
Megjelent: 2020. május 25. hétfő

Jézus azt mondta feltámadása után: „nekem adatott minden hatalom…”, - de a pusztai kísértés idején a sátán is azt mondta, hogy „a hatalmat és ennek dicsőségét neked adom; mert az enyém, és akinek akarom, annak adom”. A teremtés könyve elején pedig azt olvashatjuk, hogy Isten így szólt: „alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész földön…” Tegyünk ebben rendet, hiszen amikor leszáll ránk a Szentlélek, minket is erővel és hatalommal ken fel, értenünk kell tehát, milyen erő és milyen hatalom ez.

Szeretetláng mesék - második történet...

Kategória: videók
Megjelent: 2023. augusztus 11. péntek


...amelyben  hőseink megtalálják és legyőzik az első fenevadat.
Író: Sípos (S) Gyula, rajzok: Gráfel Judit, mesélő: Hegedüsné Garda Éva
Levélcím, könyvrendelési lehetőség: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Honlap: szeretetfoldje.hu Tel.: 06-30/33-88-245 Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma:  10700268-04975106-51100005

Jézus boldogságmondása

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. október 11. szombat

„És még milyen boldogok azok, akik Isten szavát hallgatják és meg is tartják!” (Lk 11,27–28)
Boldogok vagyunk már most és egykor az örök boldogságban minden kiteljesedik...
Köszönöm Uram, hogy meghívtál és országod polgárává tettél minket! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult  

Három jó program Törökbálinton a következő napokban

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2026. január 28. szerda

- Január 30-án, pénteken 17 órakor nyílik Szegedi Katalin illusztrátor kiállítása a Szeretetláng kápolna és közösségi házban, megnyitja Tóth Krisztina bábművész. Bővebben: https://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/24408-penteken-nyilik-szegedi-katalin-iro-es-illusztrator-kiallitasa 
- Január 31-én, szombaton 10 órától lelki nap és gyógyító összejövetel a Szeretetláng kápolna és közösségi házban. Téma: Családi élet Jézussal. Bővebben: https://szeretetfoldje.hu/index.php/lelki-napok/24362-csaladi-elet-jezussal-lelki-nap-es-gyogyito-osszejovetel-torokbalinton 
- Február 2-án, hétfőn 18 órától Szeretetláng ünnep lángátadással a Szeretetláng kápolna és közösségi házban. Közös ima, előadás - hogyan legyünk élő Szeretetlánggá -, és szentmise lángátadással.
A kápolna címe: Törökbálint, Dózsa Gy. u. 46.
A programok ingyenesek, mindenkit szeretettel várunk!

Ebben az életkorban érezzük legmagányosabbnak magunkat

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2026. március 25. szerda

40 és 75 év közötti magyarok életében különösen erősen jelen van a magány. Az ÉletPlusz program friss, reprezentatív kutatása szerint a korosztály mintegy harmada gyakran vagy szinte folyamatosan egyedül érzi magát, még akkor is, ha egyébként társaság veszi körül. Mindez annak ellenére történik, hogy sokan jelentős időt fordítanak másokra. A magyarok átlagosan heti 23,6 órát töltenek családtagjaik segítésével, gondozásával.

Egy kijózanító hír - Kína sikeresen landolt a Holdon

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. december 15. vasárnap

A Csang'o–3 ember nélküli kínai űrszonda sikeresen landolt a Holdon szombaton, ami 37 év után az első landolás ott, írja a space.com. Ezzel Kína a világ harmadik országa, amelynek sikerült épségben űrszondát a Hold felszínére juttatni. Az űrszonda december másodikán indult el, nyolcadikán pedig már sikeresen Hold körüli pályára állt. A szicsangi kilövőállásról indították, Délnyugat-Kínából. 

Aki él és szeret - Bohn István atya 70. születésnapjára

Kategória: Eheti
Megjelent: 2020. május 18. hétfő

Ha egy pap több, mint harminc éve együtt él egy egyházközségben a hívekkel, akkor óhatatlanul apafigurává válik (esetleg amikor még fiatal, kamasz lányok ártatlan álmaiban vőlegény-figurává, s elmondhatjuk, hogy István atya jóvágású fiatal férfi volt, amikor káplánként Törökbálintra érkezett). De milyen is ez az apa, lelki atya, és milyen képet mutat az égi Atyáról?

Nem tudunk elbújni

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. október 10. péntek

"Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór." (Lk 11,15–26)
Jézus figyelmeztet, hogy nincs "semleges terület", ahová elbújhatnánk és tét nélkül élhetnénk az életünket.
Add meg Uram nekünk a tisztánlátás kegyelmét és ments meg az önbecsapástól, ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult 

Szeretetláng mesék - első történet...

Kategória: videók
Megjelent: 2023. augusztus 10. csütörtök


...amelyben  a nagy sárkány sötétbe borítja a földet, hőseink pedig útnak indulnak, hogy megmentsék a világot.
Író: Sípos (S) Gyula, rajzok: Gráfel Judit, mesélő: Hegedüsné Garda Éva
Levélcím, rendelési lehetőség: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Honlap: szeretetfoldje.hu Tel.: 06-30/33-88-245 Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma:  10700268-04975106-51100005

Pénteken nyílik Szegedi Katalin író és illusztrátor kiállítása

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2026. január 28. szerda


Szeretettel hívunk mindenit Szegedi Katalin kiállítására, ahol a művésznő Boldizsár Ildikó  "Amália-Trilógiája" című meséskönyveihez készült illusztrációk lesznek megtekinthetők. Részletek: