Hétköznapi hősök
George, John, Robert, Harold és Edward Panzer egy családba születtek, mégis különböző családoknál nőttek fel. Történt mindez az 1920-as évek Amerikájában, a nagy gazdasági válság előtti években, amikor gyermekek ezrei kerültek az utcára, a Panzer fiúkhoz hasonlóan. Az árvaságra jutott fiatalok azonban nem törődtek bele addigi életük szűkös lehetőségeibe, s hatvan évvel később mindnyájan sikeres életpályára nézhettek vissza.
Ünnepi 40 órás Szentségimádás
"Kedves Testvérek! Szeretettel hívlak Benneteket ebben az évben az utolsó, ünnepi 40 órás Szentségimádásunkra az ISTENI SZERETET KÖZÖSSÉG MÁRIA KÁPOLNÁJÁBA. December 27-től 29-ig, péntek este 7-től vasárnap délelőtt 11-ig. Részletek:
Néhány hír életünkből
Ingyenes újság, gyógyító összejövetel, előadás Isten üdvösségtervéről, egyebek...
Hamis és valódi béke
Jézus Krisztus szívből jövő és örökké megmaradó békét kínál nekünk, olyat, amit a világ nem tud adni. A világ kívülről, törvényekkel megtámogatott, ideigvaló békét kínál, a gonosz lélek pedig még annak is csak utánzatát – ellenben mindent megtesz, hogy a békénket elrabolja. Jöjjön néhány tanulságos történet erről:
Élő adás a szobából 129: Jónás lelki útja Ninivéig és Istenig
- az előadás után imádkozunk mindannyiunkért...
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Keresnünk kell Jézussal a kapcsolatot
"Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és kérte: jöjjön és gyógyítsa meg a fiát." (Jn 4,43–54)
Keresnünk kell Jézussal a kapcsolatot és bátran kéri tőle, mert meghallgatja imáinkat.
Köszönöm Uram, hogy mindig hozzád fordulhatunk minden örömünkkel és bánatunkkal, gondjainkkal, mert Te megsegítesz minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Az aszály miatt vágatlan májust hirdettek - röviden
Az áprilisi aszály miatt „vágatlan május mozgalmat” hirdetett Gajdos László, a Tisza leendő élő környezetért felelős minisztere. A kezdeményezéshez már Székesfehérvár és Budapest is csatlakozott. Aszály idején különösen fontos, hogy a növényzet takarja a talajt, hogy az ne száradjon ki annyira. „Ha a füvet gyakran vágják, sokkal többet kell öntözni”, ezért azt kéri, aki teheti, legalább májusban ne vágja le a füvet.
Vecsei H. Miklós szép vallomása édesapjáról
Lőcsei Lajos momentumos exképviselő egy posztjában édesapámat próbálja rossz fényben feltüntetni annak apropóján, hogy lemondott alelnöki tisztségéről a Máltai Szeretetszolgálatnál, ahol 36 éve, tehát a rendszerváltás óta dolgozott. A posztban tévesen úgy fogalmaz Lőcsei Úr, hogy „lemondott minden pozíciójáról” ezzel szemben az igazság az, hogy nyugdíjas éveiig a Fete-programot viszi majd tovább, ami az utóbbi években a szívének legközelebbi missziója lett.
"Jerikó" Magyarország körül
Országjáró 50 napos gyalogos zarándoklatot tartanak a jövő évben Magyarországon. A zarándoklat célja: csatlakozva Szent István király országfelajánlásához az ország imádságos körüljárása által közbenjárás népünk megtéréséért, a kiengesztelődésért, a bűn vaksága alóli felszabadulásért, engesztelés a magzatgyilkosságok, istentagadások, bálványimádások miatt.
Jerikó falai leomlottak, mert a nép hittel zarándokolt a falak körül. Ezzel a hittel kívánja a bűn falait ledönteni az ima erejével a zarándoklat, és megértést, egységet, megújulást hozni életünkbe.
Szeretet történetek - A hűséges barát
Volt két barát akik együtt jártak óvodába, iskolába és együtt vonultak be az amerikai hadseregbe. Még a fronton is együtt harcoltak hazájukért.
Heti ez meg az
Múlt hét szombaton lelki nap volt egyházközségünkben Isten irgalmasságáról, ami nagyon jól sikerült. Hétfőn a közösségünk egy része elment István atyával Budaörsre, ahol a lelkipásztori körzet közösségeinek volt ugyanez a téma, másik részével megtartottuk a rendes hétfő esti nyitott összejövetelünket. Ma (kedd) délután a szokásos időben, 16 órától tartjuk a szentségimádást a Szeretetláng kápolnában - de ezzel még nincs vége a napnak, mert este megyünk Budaörsre a Siloé közösség által szervezett Istenkereső missziós összejövetelre.
