Őrült világ - kómában van, tartásdíjat kellene fizetnie
Tartásdíj fizetésére kötelezte a magyar bíróság azt a nőt, aki nyolc éve éber kómában él – Varga Katalin két gyermekével élt, amikor nyolc évvel ezelőtt egy jóindulatú agydaganatot eltávolító műtét után egy kórházi baktérium megtámadta a szervezetét. Azóta éber kómában van, beszélni nem tud, szinte mozdulatlanul fekszik naphosszat, igaz, megért mindent.
Házasság hete 2016 – „Szeretet: szenvedély és döntés”
Február 4-én Budapesten sajtótájékoztatón mutatták be az országszerte február 7-én kezdődő házasság hete rendezvényt. „A szeretet: szenvedély és döntés” jelmondattal meghirdetett programsorozat a házasság építésének szükségességére, a mindenkori megújulás lehetőségére hívja figyelmet.
Azt vitte magával, amit itt hagyott – Személyes emlékezés egy hajléktalan barátra
Takács Boglárka, a Sant’Egidio közösség utcai szolgálata 21 éves önkéntesének személyes hangvételű írását adjuk közre, melyet hajléktalan barátja halálára írt:
Kiállítás és gyógyító összejövetel
Február 6-án, szmbaton Vihart Anna képzőművész könyvbemutatóval egybekötött kiállítás-megnyitója lesz Budapesten, vasárnap pedig gyógyító összejövetel Törökbálinton. Részletek:
Milyen lesz a klíma hazánkban a gyermekeink idején?
Magyarország gazdag ország lehetne, legalábbis minden természeti adottsága megvan hozzá. Éghajlata változatos, de többnyire kellemesen mérsékelt, mindenütt zöldellő tájak és televény. Szemben mondjuk a mediterrán országokkal, ahol már nyár elején kiégett tájakat látni, és állandó a vízhiány. De mire számíthatnak gyerekeink mondjuk húsz év múlva?
A Szűzanya 2016. február 2-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek, hívtalak már és újra hívlak benneteket, hogy ismerjétek meg Fiamat, ismerjétek meg az igazságot. Veletek vagyok, imádkozzatok, hogy ez sikerüljön. Gyermekeim, sokat kell imádkoznotok, hogy minél több szeretetetek és türelmetek legyen, áldozatot tudjatok hozni és lélekben szegénnyé válhassatok. Fiam a Szentlélek által mindig veletek van.
Istenkáromlásért ki is végezhetnek egy 8 éves fiút Pakisztánban
Egy nyolcéves fiú lett a legfiatalabb pakisztáni, akit az ország történetében istenkáromlással vádolnak, írja a Guardian. A fiút azzal gyanúsítják, hogy múlt hónapban szándékosan levizelte egy iskolai könyvtár szőnyegét, ahol vallásos könyveket tároltak. Az istenkáromlás Pakisztánban halálbüntetéssel is sújtható. A gyermek családja rejtőzködik, mert otthonukat muszlimok csoportja támadta meg, miután a fiút óvadék ellenében szabadlábra helyezték.
Jézus élete... - Szeretet földje nagyböjti lelkigyakorlat
Szeretet földje nagyböjti lelkigyakorlat Kunszentmártonban, a Karmelita Rendházban 2016. február 19. péntek 17 órától február 21. vasárnap 13 óráig. A téma: Jézus élete, és Jézus élete közöttünk. A lelkigyakorlat keretében szombaton gyógyító összejövetel... részletek:
Székely János püspök atya a homoszexualitásról
"Gyakran megtörténik, amikor egy-egy családot meglátogatok, hogy a férj és a feleség átölelik, átkarolják egymást. Ilyenkor a gyermekek sok esetben odaszaladnak, és ők is átkarolják a szüleiket, annyira boldogok. Ők is részesedni akarnak a szétáradó szeretetből, ebből a kristálytiszta forrásból. Ezt a forrást szeretnénk megőrizni a következő nemzedékek számára is tisztának, életadónak.
Megmérgeztük a Földet
Az IPCC közzétette a legújabb jelentését: nem túl rózsás a helyzet, de még van esélyünk arra, hogy lakható maradjon a bolygó számunkra is. Ehhez azonban a szén-dioxid kibocsátását teljesen meg kell szüntetnünk, és meg kell tanulnunk alkalmazkodni azon változásokhoz, amelyeken már visszafordíthatatlanok.

