Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Törökbálinton
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Törökbálinton, a Római Katolikus Templomban 2016. május 1. vasárnap. Közös ima, gyógyító mise, utána közbenjáró imaszolgálat. Program:
Ferenc pápa a keresztény politikáról - a teljes szöveg
Augusztus 27-én a Szentatya kihallgatáson fogadta a Nemzetközi Katolikus Törvényhozói Hálózat (ICLN) találkozójának résztvevőit, köztük a magyar delegáció tagjait. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Egy jó hír: Mississippi a negyedik amerikai állam, ahol betiltották a művi abortuszt
Phil Bryant kormányzó aláírta a meg nem született gyermekek védelméről szóló, művi abortuszt tiltó törvényt (Unborn Child Protection From Dismemberment Abortion Act). Az új jogszabály július 1-jén lép hatályba Mississippi államban.
A hurráoptimizmuson innen és túl
A toxikus (mérgező) pozitivitás semmiképpen sem egyenlő az optimizmussal. Míg az optimista ember alapvetően derűlátó és pozitív szemléletű, azért képes egy helyzetet a maga egészében, viszonylag reálisan látni. Tisztában van azzal, hogy nem az ő megközelítése az egyedüli és egyértelműen követendő, hanem hajlandó elfogadni a másik élményeit és hozzáállását is.
AnyaApaGyerekek - európai polgári kezdeményezés
"28 ország összefogásával, európai szinten százezrekkel együtt támogathatjuk azt a közös és mindenki számára egyértelmű megfogalmazást, amely az emberi lét valóságának alapja: A házasság egy férfi és egy nő között, és a család, amely a házasságra vagy a szülő-gyermek kapcsolatra épül.”
Magyar Passió - új magyar film a hazai keresztényüldözés idejéről
Első alkalommal a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjai tekintették meg zárt körű vetítésen a Magyar Passió című filmet. A korábban Krisztus inge munkacímen készülő alkotást Eperjes Károly színművész, a film főszereplője és rendezője mutatta be augusztus 25-én, a budapesti D50 Kulturális Központban (Damjanich utca 50.).
Meghívó Az Isteni Szeretet Közösség 24 órás szentségimádására
A Szentségimádás 2016.április 23-án, szombaton 19:00-tól kezdődik a Kápolnában. Dicsőít: Szakály László Az összejövetel mottója: ÁTVÁLTOZUNK! - Lelki nap 2016. április 24. vasárnap 09:00 órától. Vendégünk lesz: CSONGRÁDI AGAPE KÖZÖSSÉG
Program:
Szlovákia: kezdhetnek a nemzetiségi iskolák
A pozsonyi kormány jóváhagyta az oktatási törvény módosítását, amely célja, a többi között, a nemzetiségi iskolák fogalmának bevezetése. Svetlana Síthová, az oktatási tárca oktatásért és nemzetiségi iskolákért felelős államtitkára elmondta: a törvény azokat a tanintézeteket sorolja a nemzetiségi iskolák kategóriájába, ahol „az idegen nyelveken kívül az egész oktatási folyamat a kisebbség nyelvén zajlik”.
Több tízezer vendégmunkás érkezik Magyarországra
Biztosra vehető, hogy a munkaerőhiány növekedésével egyre több vendégmunkás érkezik Magyarországra főként a környező országokból, ám pontos adatokat csak nagyjából lehet megbecsülni az hazai és az európai statisztikai adatok alapján.
A szeretet 1%-a
Hisszük, hogy hazánk a Szeretet földje lehet! Ahhoz azonban, hogy ez megvalósuljon, Isten kegyelmén túl munkatársakra, lehetőségekre, és - kikerülhetetlenül -, anyagi eszközökre is szükségünk van. Cigány-misszió, Imanapok hazánkért, lelkigyakorlatok, előadások, gyógyító összejövetelek, alkotó-közösség, média-apostolság, közösségi élet szervezése... tevékenységünk csak akkor lehet sikeres, ha támogatókat tudunk találni, akik egyet értenek céljainkkal. Ezért kérjünk most Önt is, hogy támogassa adója 1%-val a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványt, hogy Magyarország valóban a Szeretet földje lehessen! Az adatok, amit fel kell írni:
Isten szeretete gyógyít - Gyógyító összejövetel Dióspatonyban
Isten szeretete gyógyít - Gyógyító összejövetel Dióspatonyban, a Rózsafüzér Királynője Templomban 2016. április 23. szombat, 14 órától. Részletek:
