Isten víziójának kibontakozása Jézus Krisztus életében
„Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak” – olvassuk a Szentírásban. Mi mindannyian meghívottak vagyunk, de Isten néhányakat kiválaszt, akiken keresztül egy új művet akar létrehozni, egy kaput kinyitni, egy áldást megsokszorozni. Isten az ilyen emberek életébe, elméjébe, körülményeibe elhelyezi meghívását, vízióját, hogy azok életük során kibontakoztathassák azt. Így történt ez Jézus életében is. Az evangéliumokban pedig elénk tárul, ahogy egyre mélyebben megérti és megvalósítja az Atya akaratát.
Jelek
Az 5 perces kis színes elhangzott a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület műsorában a Mária rádióban, 2025. július 23-án. Szöveg: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Jézus ajánlata a végső időkre
"Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt." (Lk 21,34–36)
Jézus ajánlata a végső időkre, hogy mindig vele legyünk...
Ajándékozz meg minket Uram az imádság szeretetével, mert szeretünk Téged! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Zaklatják a gyermekorvosokat az oltásellenesség hívei
Gyerekorvosukért tartottak szimpátiasétát a gödi lakosok: a doktornő a praxisa feladását fontolgatja a kötelező oltásokat elutasító szülők miatt. Az orvost több oltásellenes szülő is beperelte, volt, aki meg is fenyegette.
Tudományosan vizsgálták a vallásosság egészségi hatásait
A vallásos hívők általában alacsonyabb halálozási arányt mutatnak a hosszú követéses vizsgálatokban, mint a vallástalan emberek. Az ateisták fizikai és mentális egészségi állapota megegyezik a vallásos csoportokéval, az agnosztikusok (kételkedők) állapota pedig következetesen rosszabb mindkettőnél – írja az Egészségügyi szakirodalmi tallózó csoportban közzétett összefoglalójában Dobson Szabolcs gyógyszerész. Kiemeli: a konkrét vallási gyakorlatok (a templomba járás és a közösségi részvétel) fontosabbak ebből a szempontból, mint a magánhit.
Áldott húsvéti ünnepeket!
Juhász Gyula: Húsvéra című versével és ezzel a szép képpel kívánunk minden látogatónknak, olvasónknak, böngészőnknek áldott húsvéti ünnepeket!

Szeretet földje kilenced - 1. nap
Hogy hazánk a Szeretet földje legyen! És az idei, szeptember 12-i Szeretet Földje Találkozóért, annak minden résztvevőjéért, munkatársainkért, jótevőinkért és minden emberért: Drága Jézusom! Add, hogy eljöjjön közénk a Te országod, a békesség és a szeretet, az igazság és az igazságosság országa, a Szeretet földje! Ámen. Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...
Pio atya és az őrangyalok
Pio atya szentül hitte, hogy az ember elküldheti őrangyalát másokhoz, s az segíthet rajtuk,vagy közbeléphet érdekükben. Biztatta is nagyszámú barátját, hogy küldjék el hozzá az őrangyalukat, ha ők maguk nem tudnak eljönni.
Isten hármas szeretetéről
Isten szeretetből teremtett mindent, egészen a teremtményeinek ajándékozta önmagát és arra vágyott, hogy teremtményei viszontszeressék őt. Ha szabad ilyet írni, ez volt Isten víziója a világról, Isten országáról és a vele való teljes életközösségről. Ennek megvalósulása érdekében az embert hármas szeretet-ajándékkal ajándékozta meg. Ez a hármas ajándék a bűn miatt már nem nyilvánvaló és egyértelmű az ember számára, de nekünk lehetőségünk van rá, hogy megismerjük, helyreállítsuk és megéljük azt.
Szeretet Földje Hírlevél, 2023. május
Kedves Testvérek!
Nagyon mozgalmas időszak van mögöttünk, és áll előttünk. Lelki napok és találkozók, új könyv, kiállítás, Ferenc pápa... és jönnek az új programok és jön a pünkösd, előtte kilenceddel, a honlapunkra pedig továbbra is naponta teszünk fel friss híreket, írásokat, cikkeket... nézzünk néhány részletet:
Igemagyarázat 2025/20: Egyszerű, életet adó igazság (Jn 15,1-8)
A 2025. július 23-i evangélium és magyarázata. A mikrofon előtt: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Tel.: 06-30/33-88-245 Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106
