Isten víziójának kibontakozása Jézus Krisztus életében
„Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak” – olvassuk a Szentírásban. Mi mindannyian meghívottak vagyunk, de Isten néhányakat kiválaszt, akiken keresztül egy új művet akar létrehozni, egy kaput kinyitni, egy áldást megsokszorozni. Isten az ilyen emberek életébe, elméjébe, körülményeibe elhelyezi meghívását, vízióját, hogy azok életük során kibontakoztathassák azt. Így történt ez Jézus életében is. Az evangéliumokban pedig elénk tárul, ahogy egyre mélyebben megérti és megvalósítja az Atya akaratát.
Jézus, mint Isten Fia, tökéletes Isten, ugyanakkor tökéletesen ember is, aki meghatározott időben és helyen élt, és emberként „növekedve bölcsességben” jutott egyre mélyebb megértésre. Ennek egyik első példája a tizenkét éves korában történt nagy esemény, amikor ott ragad a templomban annak a lenyűgöző felismerésnek és élménynek hatására, hogy a Seregek Ura, a kimondhatatlan nevű Adonáj számára atya, apuka. (Ez olyan szokatlan gondolat, hogy József és Mária sem érti, miről beszél… illetve a mennyei Atya „bar micva”-ja, felnőtté avatási szertartása a Fia számára…)
Még két évtizednyi rejtett élet, csendesség, elmélkedés és munka – az emberi élethelyzetek széles körének megtapasztalása -, vár rá, egészen addig, míg Keresztelő János elkezdi nyilvános működését a Jordán folyónál.
Itt álljunk meg egy pillanatra. Fontos a helyszín, hiszen annak idején Józsué – névazonosság Jézussal -, itt vezeti be a népet az Ígéret földjére. Meg kell értenünk, hogy Jézus számára minden egyszerre szimbolikus és valóságos. Ő az új Józsué, aki megnyitja az Ígéret földjét, és ő az új Mózes, aki törvényt ad a hegyen (hegyi beszéd). Ő a „Mózeshez hasonló próféta”, akire vár a nép évszázadok óta, ő a felszabadító – ahogy a neve is jelenti -, aki bevezeti a népet az Ígéret földjére, Isten országába. Általa válik a külső törvény bensővé, ő az, aki megdicsőíti az Atyát minden tettével és csodájával is, és ő a szenvedő szolga… Jézus tudatosan betölti a róla szóló próféciákat. Még a keresztfán is, a legnagyobb kínok között, amikor megízleli az ecetet – ahogy azt a 69. zsoltár előre megprófétálja -, utolsó szavával kijelenti: beteljesedett, s aztán kileheli lelkét. (A Szentlélek pedig szabad utat kap Jézus Krisztuson keresztül minden emberhez…) Megcselekszi a zsidó nép hite szerinti összes messiási csodát, végül szimbolikusan és valóságosan is az életét adja mindannyiunkért, a teste valóságos étel, a vére valóságos ital…
János megjelenése Jézus számára jel a rejtettségből való kilépésre. Elmegy a Jordánhoz – ahol egykor Józsué vezetésével átjött a nép -, és megkeresztelkedik. A Szentlélek leszáll rá és Isten tanúságot tesz róla: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik” (így mutatja be a zsidó családapa felnőtté váló fiát a gyülekezetnek). Másnap János is tanúságot tesz róla a tanítványainak: „Ő az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit” – azok pedig Jézus nyomába erednek és vele töltik az éjszakát. Jézus számára nyilvánvalóvá válik, hogy ha át akarja gondolni, hogy a következő időszakban mit kell tennie, akkor el kell mennie egy olyan helyre, ahol egyedül lehet, így aztán – a Szentlélek ösztönzésére -, kimegy a pusztába, ahol negyven napon át imádkozik és elmélkedik küldetéséről, ami „róla a könyvtekercsekben írva van”, a vízióról, amit az Atya megmutat és amit „Isten országának” nevez és az útról, a stratégiáról, ahogy ezt megvalósíthatja, lépésről lépésre. (Azt gondolom, hogy Jézus ebben az időszakban még bízott abban, hogy munkája nyomán a választott nép megtér, visszafordul Istenhez, és mint Isten népe megéli Isten országát és meghirdeti az egész világon, míg minden beteljesedik.)
Először ő is beleáll János szolgálatába és a bűnbánat keresztségét hirdeti a mellé szegődött tanítványokkal, Júdea földjén (János pedig Enonban, Szálim közelében). Hamarosan azonban két sorsfordító esemény történik: Keresztelő Jánost börtönbe vetik, Mária kérésére pedig Jézus megteszi első csodáját – ámbár „még nem jött el az ő ideje” -, a kánai menyegzőn. Ettől kezdve Jézus élő jellé lesz, nyíltan tanít, gyógyít és szabadulást hoz minden ördögi bajból, megmutatva, hogy személyében elközelgett a mennyek országa. Igyekszik megnyerni mindenkit. A meggyógyított leprást elküldi a paphoz, hogy azokat is bevonja a szolgálati közösségbe. Szóba áll minden népréteggel és minden vallási irányzattal, igyekezve meggyőzni őket az Útról. Tanítványi közösséget szervez a köré gyűlt emberekből, először a tizenkettőt, aztán a hetvenkettőt, akiket bevon a szolgálatába. (Ahogy Mózesnél ad az Úr a pusztában a másik hetvenkét vénnek, hogy segítsék Mózest a szolgálatban.) Úgy tűnik, beválik Jézus stratégiája, építkezése: Isten országának „mustármagja” növekedésnek indul, a kovász kezdi megkeleszteni a kenyeret…
Közben a zsidó nép vénei és elöljárói is elindítják a törvények és vallási előírások szerinti vizsgálatot. Ha ugyanis fellép egy próféta, illetve messiási igénnyel valaki, akkor megfigyelőket kell kiküldeni, aztán kérdéseket kell feltenni az illetőnek, hogy a többlépcsős eljárás végén tanítása és tettei alapján megítélhessék, igaz, vagy hamis próféta, messiás. Ezt teszik a názáreti Jézus esetében is és végül - minden nyilvánvaló bizonyíték ellenére -, hamis messiásnak nyilvánítják, akit meg kell ölni.
Döntésük után az addig nyíltan beszélő Jézus már csak példabeszédekben szól és kerüli a nyilvános helyeket. Isten országa erőszakot szenved és igazzá válnak Jézus szavai, amiket Nikodémusnak mondott: ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy aki őbenne hisz, örök élete legyen. (Jézus tudta, hogy végül az izajási „szenvedő szolga” sorsa vár rá – evilág sötétsége végül mindenképp kiveti a világosságot -, de az nem volt szükségszerű, hogy a választott nép is részes legyen ebben.) Prófétai tettként bevonul Jeruzsálembe az Úton, amit a Jordán túlsó partján kezdett el, hogy itt fejezze be küldetését, amit az Atya rábízott és úgy, ahogy az meg van írva…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
