A „végső idők” forgatókönyvei

Kategória: Eheti
Megjelent: 2011. január 10. hétfő

A Márk evangéliumához írt elmélkedés-sorozatban eljutottam a 13. fejezetig. Ebben a részben mondja el Jézus a végső idők bekövetkeztének jeleit. Ezeket, és az ide tartozó egyéb próféciákat egyszerre könnyű és nehéz is értelmezni. Könnyű, mert sokszor egyszerűen felfogható dolgokról van bennük szó (háborúk, földrengések, stb.), de nehéz is, mert a próféciák időrendje sokszor összecsúszik – van, ami már Krisztus idejében beteljesedett (mintegy előképként), de újra- és újra beteljesedik, és van, ami csak az utolsó időszakra érvényes. Az értelmezésnél az sem mindegy, hogy a végső idők jelei közül mennyi ment már át az adott időszakban teljesedésbe. (Hogy egy példát mondjak: az első ezredforduló idején is volt végítélet-várás, és néhány korabeli eseményt végítélet-jelként is lehetett értelmezni, de bőven volt olyan, ami még távol állt a beteljesedéstől (pl. hogy minden nemzetnek hirdetik az evangéliumot).

Milyen „végső idők forgatókönyvek” lehetségesek, és hogyan viszonyuljunk hozzájuk?

Eloldozva szeminárium 4. előadás

Kategória: videók
Megjelent: 2018. november 05. hétfő

Eloldozva - szabadság Krisztusban szeminárium, 4. előadás - elhangzott 2018. november 5-én, Törökbálinton. Előadó: Sipos Gyula (Technikai hiba miatt otthon újra rögzített, rövidített változat.)
Missziós munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, számlaszám: 10700268-04975106-51100005

Bekeresztelve Isten országába

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2023. december 21. csütörtök

"Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat!" (Lk 1,39–45)
Ez az első csecsemőkeresztség a világon.
Köszönöm Uram, hogy születésünk pillanatától a védelmed alá akarsz helyezni minket! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Rabok és eltűntek - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. augusztus 31. szombat

Jelenleg több mint 1700 ukrán állampolgárt tartanak jogtalanul rabságban orosz börtönökben. A rabságba kényszerítettek mellett mintegy 14 ezer személyt nyilvánítottak eltűntnek. Az ukrán parlament emberi jogi biztosa felhívta a figyelmet arra, hogy az oroszok 2014 óta rabolnak el, tartanak börtönben ártatlan ukrán állampolgárokat, kínozzák, megalázzák őket. Az ombudsman kiemelte, hogy a nemzetközi közösségeknek is aktívan részt kell venniük a mentésben.

Keresztény felekezeti átrendeződés Brazíliában

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. február 07. péntek

„Isten a mindenem. Isten az Atyám, és Jézus nélkül semmi vagyok” – mondta a 83 éves amazonasi lakos, Ramos a CBN News-nak, akinek életútja, személyes példája is jól illusztrálja azt a vallási-felekezeti átrendeződést, ami Brazíliában zajlik: katolikus nevelést kapott, s emlékszik arra, amikor még a katolikus hit uralta azt a folyóparti közösséget, melynek ő is a tagja. A helyzet azonban jelentősen megváltozott: evangéliumi gyülekezetek ezrei alakultak meg az elmúlt évtizedekben...

Jól kezdődik…

Kategória: Eheti
Megjelent: 2011. január 03. hétfő

December 31-én volt az év végi hálaadás, akkor azért mentünk templomba. Aztán újév els? napja „parancsolt ünnep”, másodika meg vasárnap – így aztán szinte három napos triduummal kezdhettük az újévet. (Nálunk már az adventi hajnali rorátékra is szépen megtelt a templom, valahogy a közösségek is „felpörögtek” év végére, a karácsony is szép volt. Január elsején még a törökbálinti Szeretetláng kápolnába is jött egy olasz zarándok csoport…) Mintha csak a Szentlélek egyre jobban kezelésbe, edzésbe venne minket, készítve egy nagy mérk?zésre…

Eloldozva szeminárium 3. előadás

Kategória: videók
Megjelent: 2018. október 29. hétfő

Eloldozva - szabadság Krisztusban szeminárium, 3. előadás - elhangzott 2018. október 29-én, Törökbálinton. Előadó: Sipos Gyula
Missziós munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, számlaszám: 10700268-04975106-51100005

Kegyelmet találtál Istennél

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2023. december 20. szerda

"Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél!" (Lk 1,26–38)
Íme az Úr szolgája/szolgálóleánya, legyen nekem a Te igéid szerint...
Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled... ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Jozo Zofko atyáról

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. február 06. csütörtök

„A világ leghíresebb plébánosa”-nak nevezték, mert ő volt a plébános Medjugorjében, amikor a jelenések elkezdődtek, és magára vállalta azt a nehéz feladatot, hogy a hívek hitét a szentségi élet felé terelje, és megmagyarázza a Szent Szűz üzenetének legmélyebb vallási és keresztény értelmét. Horvát ferences, aki a Kisebb Testvérek Rendjéhez (ferences rend) tartozik, szorosan kötődik a medjugorjei eseményhez.

Szeretetláng Fesztivál szombaton

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. augusztus 30. péntek


És egy videó ajánló: Isten "titkos fegyvere", a Szeretetláng: https://szeretetfoldje.hu/index.php/videok/21432-elo-adas-a-szobabol-119-isten-titkos-fegyvere-a-szeretetlang

Miért tette? Miért nem tette?

Kategória: Eheti
Megjelent: 2010. december 27. hétfő

A csillagászok azt mondják, hogy nincs csodálatosabb az égitestek világánál. Olyan szépek és változatosak, hogy bármeddig el lehet bennük gyönyörködni. Titkai sokaságának megértése pedig hosszú-hosszú időt vesz igénybe, már ha egyáltalán lehetséges a végére érni. De ugyanezt mondják a biológusok az élővilágról: akár egy szál vadvirág működésének megismerése is életprogramot jelenthetne.

Isten pedig mindannyiunk egyesített tudásánál is mélyebben és átfogóbban ismeri a teremtett világot – ami azt is jelenti, hogy jobban ismeri annak szépségét és jóságát („és Isten látta, hogy mindaz, amit alkotott jó”, olvassuk a Teremtés könyvében) -, akkor vajon Isten miért hagyta ott mindezt a szépet és jót a világ egy kis poros szegletéért? Az „ég és föld ura” miért vállalta a teljes kiszolgáltatottságot Mária és József kezei között?