Kétféle jövő
Kétféle jöv?r?l is beszélhetünk. Az egyiket Isten készíti el?, a másikat a sátán akarja megvalósítani. Mindkett?nek meg vannak a maga apostolai és prófétái. Hogy pedig a jöv?nk végül hogy alakul, annak megértéséhez érdemes néhány szempontot figyelembe venni.
Élő adás a szobából 3. - Miért nélkülözi az Egyház a Szentlélek erejét?
Ezt a kérdést jártuk körül, illetve hogyan is nyerhetjük azt el - imádkoztunk ezért és imádkoztunk mindazokért, akik nézik, vagy később nézni fogják az adást, Isten kegyelmét kérve mindannyiunkra... A kamera előtt: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk!)
Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma:10700268-04975106-51100005 (Hátul a festőállványon a kép: A meggyalázott Sámson.)
Mária példáját követve
"Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk." (Lk 2,16–21)
Mária példáját követve mi is így elmélkedünk a Szentírás igéin.
Vezess Uram minket az elmélkedő imában, hogy egyre jobban megismerjünk és megszeressünk téged! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Bese Gergő nyilatkozata a kipattant botránnyal kapcsolatban
Bese Gergő a 777 blognak küldött közleményt, melyet az alábbiakban változtatás nélkül közlünk:
Ferenc pápa: Mindenütt tegyék le a fegyvert, és hallják meg a békét kérő népek kiáltását!
Február 9-én délben a Szentatya a fegyveres erők, a rendőrség és a biztonsági szolgálatok jubileuma alkalmából a vatikáni Szent Péter-bazilikában bemutatott ünnepélyes szentmise végén imádkozta el a hívekkel a vasárnap délben szokásos Mária-imát, az Úrangyalát. Emlékeztetett arra, hogy az Egyház tanítása szerint a katonáknak a népek biztonsága és szabadsága fölött kell őrködniük. Az alábbiakban a Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közöljük.
Az egyház sötét oldala
Kalazanci Szent Józsefnek, a piarista rend alapítójának életében el kellett szenvednie, hogy őt eretneknek nyilvánítják a rendjét pedig feloszlatják. Ward Mária a XVI. században az angliai római katolikus egyház betiltása és üldözése idején házakat és közösségeket (angolkisasszonyok) hozott létre a hitüket őrző embereknek – a kontinensen aztán a római katolikus (!) egyházi hatóságok megbélyegezték, házait, közösségeit feloszlatták – végül sok küzdelem után egyet visszakapott. Most szentként tiszteljük, hazánkban iskola van róla elnevezve. Pio atyát tíz évre elzárták az emberektől, majd utána később újra majd tíz évig meghurcolták képtelennél képtelenebb vádak alapján... Most dicsérjük a hűségüket és kitartásukat a megpróbáltatás idején, s közben nem beszélünk arról, micsoda mérhetetlen károkat okozott az embereknek, az Egyháznak és a világnak is ez az értelmetlen üldöző magatartás!
De ha már a károknál tartunk, tudok ennél nagyobbat is mondani:
Élő adás a szobából 2.
Téma volt többek között a nagyböjt áldásai és kegyelmei, imádkoztunk mindazokért, akik nézik, vagy később nézni fogják az adást és kértük Isten kegyelmét mindannyiunkra... (a végén pedig hirdetések) A kamera előtt: Sipos Gyula Honlapunk: www.szeretetfoldje.hu Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk!)
Ámulni Isten tettein
"Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott." (Lk 2,22–40)
Tudunk-e még ámulni Isten tervén és tettein?
Add Uram, hogy mindig friss szemmel, érzékeny és hálaadó szívvel tudjak feléd fordulni! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Mesterséges intelligencia a fegyverekben
A Google a múlt héten bejelentette, hogy frissítette a mesterséges intelligencia (AI) fejlesztésére vonatkozó etikai irányelveit, amelyek között már nem szerepel az a korábbi tétel, miszerint a vállalat nem használja fel a technológiát fegyverekben és polgári megfigyelőrendszerekben. A következmények egyelőre beláthatatlanok...
Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Az alábbiakban közreadjuk Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkárának sajtólevelét, benne a következő időszak eseményeiről és programjairól:
Isten öröme
A plébánosunk néhány hete az esti misében arról prédikált, hogy milyen öröm van benne, mert a plébánia kicsinyek bizonyul az egyházközségi csoportok és az abban részt vevő emberek száma miatt. Ez az öröm közös, mindannyiunk öröme, akik ebben valamilyen módon részt veszünk. Mivel pedig Isten ennek a kiváltó oka, akarója és végrehajtója, bizonyos, hogy Ő is örül.
A Szentírás tele van az örömre való felhívással. Pál apostol szinte minden levelében örömre buzdít, egyik helyen pedig kifejezetten azt írja: „Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek.” (Fil 4, 4) Jézus pedig azt mondja, hogy amikor a nagy csapások jönnek, amikor üldöznek, „örüljetek azokban a napokban, ha majd ez bekövetkezik, és ujjongjatok…” (Lk 6, 23) Könnyű azt mondani - de hogyan lehet ezt elérni?
