Elítélték Alekszej Navalnij néhai orosz ellenzéki vezető ügyvédjeit
Több év börtönbüntetésre ítélte egy oroszországi, Vlagyimiri területen található bíróság Alekszej Navalnij néhai orosz ellenzéki vezető három volt ügyvédjét – írja a The Kyiv Independent.
Elhunyt a "világ legszegényebb elnöke"
89 éves korában meghalt José Mujica, aki 2010 és 2015 között a mindössze 3,4 milliós Uruguay elnökeként azzal vált világszinten is ismerté, hogy államfőként is egyszerű, szerény körülmények között él, habár tisztségéhez járna rezidencia és magas fizetés is. Ellenfelei egyszer sem vádolták korrupcióval, és kormányzása alatt csökkent a szegénység...
Megtalálták Stonehenge párját
Megrontások
Egyszerű és nyilvánvaló példák életünk megrontásáról:
Nemrég lett vége egy világszerte népszerű amerikai tini tévé-sorozatnak, ami a Disney-csatornán ment. A kettős életet élő kedves énekes lányt, Hanna Montanát a sorozattal világhírűvé vált Miley Cyrus alakította, aki lányok millióinak lett a példaképe. A sorozat vége után a főszereplő kijelentette, hogy elege van a jókislány-szerepből – és azóta leginkább meztelen képeiről, tetoválásáról és botrányos viselkedéséről híresült el, amit a média nagy örömmel tálal… Ki tudja, a vele együtt felnövő rajongói közül hányan követik őt ezen az úton is?
Krisztus győzelmes keresztútja - hangfelvétel
Krisztus győzelmes keresztútja - ahogy talán még sohasem gondoltad végig. Most úgy elmélkedjük végig az állomásokat, hogy megérthessük, hogyan győzött a Fiú, és bukott el végleg a sátán - s közben mi is győzelemről győzelemre, kegyelemről kegyelemre lépkedjünk előre. Kép és szöveg: Sípos (S) Gyula
Pogány vagy keresztény?
"Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen!" (Mt 20,20–28)
Ez alapján eldönthetjük, hogy pogány-e a szívünk (és hazánk), vagy krisztusi...
A hatalom szeretetétől ments meg minket Urunk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Január 19-én kezdődik az ökumenikus imahét - röviden
Az ökumenikus imahetet világszerte minden év január harmadik hetében rendezik meg. A rendezvénysorozat célja, hogy a világ Krisztus-hívő felekezetei közösen imádkozzanak a keresztények egységéért. Az imahét idei választott témája: „Hiszed-e ezt?” (Jn 11,26b)
Lehet, hogy mégsem Mátyás király földi maradványait találták meg
A Magyar Tudományos Akadémia Antropológiai Osztályközi Tudományos Bizottsága állásfoglalást tette közzé a sajtóban áprilisban megjelent publikációról, amely szerint azonosították Mátyás király földi maradványait. A testület úgy fogalmazott, hogy ez az állítás tudományosan nem megalapozott és nem bizonyított.
Szép új iszlám világ
Egykor, a II. Világháború kirobbanásának idején egy angol képviselő ezt írta Churchill-nek, a háborús kabinet vezetőjének: „a hitleri Németország egy hihetetlenül fiatal, férfias, dinamikus és erőszakos mozgalmat testesít meg, amely megállíthatatlanul nyomul előre, hogy elsöpörje a korhadó régi rendet; ezt állandóan szem előtt kell tartanunk, mert ebből fakad a nácik ereje és hatalma.” Elmondhatjuk, hogy ugyanaz a nagy szellemi erő, amely a XX. század elején a náci diktatúra képében gyötörte végig a világot, most a radikális iszlámban testesül meg.
Mesék gyermekei
"...Vanderbes szerint a regények, a bűnügyi és kémtörténetek, a zombi-mesék, amelyek egyre nagyobb számban fogynak, ősi, pleisztocén-kori igényeinknek felelnek meg: témájuk ugyanis a túlélés és a nemi kapcsolat..."
Jézus élete - 5 perces sorozat 27: Aki a Szentlelket elküldte
Egy sorozat rövid beszédekkel Jézus Krisztus életéről, hogy még jobban megismerhessük és megszerethessük Őt... 27. rész: Aki nekünk a Szentlelket elküldte. A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk!) Honlap: szeretetfoldje.hu Ha tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is... Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszámán: 10700268-04975106-51100005
