Az örök élet kenyere
„Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, és aki bennem hisz, soha nem szomjazik.” (Jn 6,24–35)
Jézus önmagával táplál minket a szentáldozásban.
Köszönöm Uram, hogy megadtad nekünk az örök élet kenyerét! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
1% hazánkért - hogy Magyarország a Szeretet földje legyen!
A Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány hosszú évek óta olyan programokat, rendezvényeket, kiadványokat szervez és támogat, amelyek elősegítik az emberek kiengesztelődését, megbékélését Istennel, embertársaikkal és az egész teremtett világgal.
Gyermekeink mentális állapotáról
Miközben egyre több kiskorú szorul pszichiátriai ellátásra, a pszichiátriai intézetek száma 2010 óta 26-ról 17-re csökkent, írja a Hintalovon Alapítvány 2024-es gyermekjogi jelentésében, amiből az is kiderül, hogy az előző évekhez képest ötszörösére nőtt az önsértéssel, 2,5-szeresére az öngyilkossági gondolatokkal küzdő gyerekek száma. A sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekek aránya is rohamosan nő, ez már évek óta tartó trend.
Egy Szíriában maradt jezsuita vallomása: minden elfogy, csak a szolidaritás növekszik
Frans Van der Lugt holland jezsuita tizenöt hónapja él elszigetelten, fenyegetésben a szíriai Bustan al-Diwanben, a legszegényebbek között. Tizenöt hónapja a hulladékokból és az elhagyott házakban talált maradékokból élnek, és nem tudják, meddig tart még a megszállás.
Terror, és ami mögötte van
A terrornak megvannak a maga európai hagyományai, amire visszaemlékezhetünk. Időről-időre való megjelenésének vannak szociális okai. Ideológiai, nemzeti különbségek is fűthetik, és a mélyén ott húzódik egy olyan ok is, amiről csak mi, keresztények tudunk beszélni.
A Székesfehérvári Egyházmegye Karizmatikus Közösségeinek Találkozója (online) 2021. május 1., hang.
Lejátszási lista:
0.00: Cseh Kornél bevezető buzdítása
0.25: Flach Ferenc zenés dicsőítése (és az egyes előadások között is)
25.45: Fábry Kornél atya a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programjairól
45.20: Sipos Gyula buzdítása tanúságtételekkel (só és remény)
01.03.50: Burbela Gergely atya tanítása
01.13.45: Nagy Zsolt tanúságtétele
01.32.10: Közbenjáró imák, záró áldás és ének
Keresztelő János lefejezése
"Erre a király elszomorodott, de esküje és a jelenlevő vendégek miatt megparancsolta, hogy adják oda neki Keresztelő János fejét." (Mt 14,1–12)
A gyenge lelkű ember megalkuszik, mert nem tud kitartani az igazság mellett.
Adj erőt Uram, gyenge vagyok, nélküled élni nem tudok, kérlek segít!... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Magyar Oscar-díj jelölés - röviden
Magyar idő szerint csütörtök délután bejelentették az idei, 97. Oscar-díj jelöltjeit. A bejelentést eredetileg jövő hétre időzítették, de a Kaliforniában tomboló tüzek miatt muszáj volt meghosszabbítani a szavazási periódust. Idén egy magyar kapott jelölést: Jancsó Dávid A brutalista vágásáért.
Laoszi keresztények válaszúton: lemondanak hitükről vagy elhagyják lakóhelyüket
A laoszi Szavannakhet tartomány Atsaphangthong körzetének polgári hatóságai bejelentették, hogy a keresztényeknek le kell mondaniuk vallásukról, ellenkező esetben kiutasítják őket a körzetből.
"Egy példamutató élet"
A szegények elnöke volt José „Pepe” Mujica, Uruguay volt elnöke, aki május 14-én este, 89 éves korában, Montevideóban elhunyt. Jövedelme 90 százalékát jótékony célra ajánlotta fel. Bár nem tartotta magát hívő embernek, a Katolikus Egyház és Ferenc pápa nagy tisztelője volt. Az Avvenire olasz katolikus napilap és Alver Metalli írásával emlékezünk rá.
Fordulópont
Egy könyv, egy tiltakozás, egy ember - valamilyen katalizátor, ami miatt egy addig marginálisnak tűnő ügy hirtelen fontossá, erőteljessé, járványosan terjedővé válik. Mahatma Gandhi sómenete, a Harry Potter könyvsorozat… néhány példát mutatok be, mert ez nagyon tanulságos a mi életünk szempontjából is.
