XIV. Leó pápa még püspökként mondta ezeket a szavakat
Hozzád szólok, különösen azokhoz, akik már nem hisznek, nem remélnek, nem imádkoznak, mert azt hiszik, Isten elment.
Azoknak, akiknek elegük van a botrányokból, a visszaélésekkel hatalommal, egy olykor inkább palotának, mit otthonak tűnő templom csendjéből.
Én is dühös voltam Istenre.
Én is láttam jó embereket meghalni, gyerekeket szenvedni, nagyszülőket gyógyszer nélkül sírni.
És igen... voltak napok, amikor imádkoztam, és csak visszhangot éreztem.
De aztán felfedeztem valamit:
Isten nem kiabál. Isten suttog.
És néha Ő suttog a sárból, a fájdalomtól, egy nagymamától, aki úgy etet, hogy nincs semmije.
Nem azért jöttem, hogy tökéletes hitet ajánljak neked.
Azért jöttem, hogy elmondjam, a hit egy séta kövekkel, tócsákkal és váratlan ölelésekkel.
Nem kérem, hogy mindenben higgy.
Arra kérlek, hogy ne csukd be az ajtót. Adj esélyt annak az Istennek, aki ítélet nélkül vár rád.
Én csak egy pap vagyok, aki látta Istent egy nő mosolyában, aki elvesztette a fiát... és mégis másoknak főzött.
Ez megváltoztatott engem.
Szóval ha összetörtél, ha nem hiszel, ha belefáradtál a hazugságokba...
Gyere csak. A haragoddal, a kétségeiddel, a koszos hátizsákoddal.
Itt senki sem fog VIP kártyát kérni tőled.
Mert ez az egyház, amíg lélegzem, a hajléktalanok otthona lesz, és pihenés a megfáradtaknak.
Istennek nincs szüksége katonákra.
Testvérekre van szüksége.
És te, igen, te...
közéjük tartozol. "
Robert Prevost (Leo XIV)
