Miért mentek ki külföldre és kint maradnak-e?

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. október 25. vasárnap

A Kopint-Tárki kutatója a Társadalmi Riport 2020-as kötetében írt a magyar kivándorlásról. Összesen 1387 külföldön élő magyart kérdeztek meg 2018–2019-ben (amihez hozzávettek még 853 hazai lakost is kontrollmintaként), többek között arra voltak kíváncsiak, hogy ők miért költöztek külföldre? A kutatásból az derült ki, hogy:

A Szűzanya 2014. július 25-i üzenete Medjugorjéból

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. július 27. vasárnap

"Drága gyermekek! Ti nem vagytok tudatában, milyen kegyelemben éltek ebben az időben, amelyben a Magasságbeli jeleket ad azért, hogy megnyíljatok és megtérjetek. Térjetek vissza Istenhez és az imához és az imádság uralkodjon szívetekben, családjaitokban és közösségeitekben, a Szentlélek vezessen és buzdítson titeket, hogy napról-napra nyitottabbak legyetek Isten akaratára és veletek való tervére. Veletek vagyok, és a szentekkel és az angyalokkal közbenjárok értetek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."

Medugorje, 2014.07.25. 

Hogyan hamisították meg Ferenc pápa szavait

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. október 24. szombat

Az Aleteia katolikus portál francia szerkesztősége szerint a Francesco c. dokumentumfilmben közölt és a sajtóban “fényes karriert” befutott Ferenc pápától származó idézet minden bizonnyal manipulatív módon létrejött kijelentés. Ezt a következtetést osztja alátámasztva az ACI Afrique és a Catholic News Agency (CNA) is. A Katolikus.ma szerkesztősége az alábbiakban a fent nevezett vezető katolikus oldalak újságíróinak véleményét foglalta össze.

Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Szegeden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. július 27. vasárnap

Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Szegeden, az Alsóvárosi Ferences Templomban a Havasboldogasszony búcsún 2014. augusztus 3. vasárnap, 11.00 órától. Részletek:

Székely János: Mit szabad bevinnie egy pedagógusnak az óvodába vagy az iskolába, és mit nem?

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. október 24. szombat

Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottsága elnökének írását adjuk közre.

Böjte Csaba rövid híre

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. július 26. szombat

Nagy-nagy örömmel értesíthetlek benneteket drága barátaink, támogatóink, hogy a nagy múltú történelmi Bethlen család örökösei, jónak látták ránk bízni Erdély egyik legszebb történelmi épületét, a keresdi várkastélyt, melyben a Szent Ferenc Alapítvány képzési, nevelési központját szeretnénk berendezni.

A háború az emberiség kudarca. A béke lehetséges! – Vallási vezetők találkozója Rómában

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. október 22. csütörtök

A Sant’Egidio közösség 1986 óta minden évben megrendezi azt a nemzetközi találkozót, ahol vallási vezetők, a politikai és kulturális élet szereplői kijelentik elkötelezettségüket a béke útja mellett. Idén Rómában a Capitolium téren gyűltek össze a résztvevők, Ferenc pápa és Bartholomaiosz pátriárka is beszédet mondott.

Böjte Csaba a Balaton körül

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. július 25. péntek

"Indulunk a II Balatoni csillagösvényre, melynek programját nagy szeretettel csatolom! A hosszú útra Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkarral indulok, ők énekelnek én prédikálok!! Nagy örömmel hívlak gyertek fogjunk össze, imádkozzunk együtt, hogy Szovátán megépüljön Vera nővérék szép álma, Kodály Zoltán tiszteletére a Kórusközpont!! A tervek elkészültek, az alapokat kiöntöttük, és hisszük, hogy összefogásból már az ősszel állni fognak a falak!! Szeretettel, Csaba testvér"  A program:

Az ISIS megcsonkítaná a moszuli nőket

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2014. július 25. péntek

A Levantei Iszlám Állam (ISIS) radikális szunnita szervezet elrendelte, hogy az iraki Moszul városában csonkítsák meg a nők nemi szervét, jelentette az ENSZ egyik koordinátorára hivatkozva az Itv.com.

Irodalmi szenzáció: többek között ismeretlen Gyóni Géza versekre bukkantak Szibériában

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. október 22. csütörtök

Takarítás közben értékes kortörténeti, irodalmi dokumentumok kerültek elő a Krasznojarszki Helytörténeti Múzeumban. Dobozokból füzetek estek ki, köztük Gyóni Géza eddig nem ismert versei és életrajza. A 20 kötetnyi anyagot a múzeum dolgozza fel egy magyar-orosz alapítvány és kutatók segítségével.

Ferenc pápa: A másik ember az út, hogy megmentsük önmagunkat

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. október 21. szerda

Ferenc pápa homíliája az ökumenikus imádságon, Márk evangéliumának a keresztre feszítést elbeszélő szakasza (Mk 15,25–32) alapján. Beszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük: