Csütörtöktől razzia az utakon
Csütörtökön indul az ORFK országos közlekedésbiztonsági kampánya: a Látni és látszani akció keretében december 12-ig ingyenes járműátvizsgálást és látásellenőrzést biztosítanak a sofőröknek, a rendőrség pedig fokozott közúti ellenőrzést tart. Az országos fokozott közúti ellenőrzés alatt a rendőrség teljes körűen és kiemelten vizsgálja a személy- és haszongépjárművek, a motorkerékpárok és kerékpárok világítását, láthatóságát, továbbá a vezetői engedélybenszereplő szemüveg viselését, illetve a kiegészítő szemüveg meglétét. (MTI)
Varga László püspök karácsonyi üzenete: Jézus visszavisz bennünket a valóságba
"Krisztusban szeretett testvéreim!
Ez az advent és az idei karácsony teljesen más, mint amit eddig megéltünk, amire vártunk. Lehet-e ünnepelni, félelem, bizonytalanság, elszigetelődés és magány közepette? Tudunk-e igazán karácsonyozni, amikor nem csak kívülről korlátozzák a mozgási és gyülekezési lehetőségeinket, hanem a találkozásoktól bennünk lévő félelem is akadályokat gördít elénk?
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Köveskálon november 9-én
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Köveskálon, a Római Katolikus Templomban 2014. november 9. vasárnap, 11 órától. Részletek:
Ferenc pápa karácsony éjjel: „Isten lakása az enyém mellett van. Bútorzata pedig a szeretet”
December 24-én a karácsonyéjjeli szentmisén a Szentatya a Szent Péter-bazilikában, a Katedra-oltárnál bemutatott szentmisén homíliájában hangsúlyozta: Isten úgy érkezett a világba, ahogyan egy újszülött jön a világra, gyöngén és törékenyen, hogy mi gyöngéden fogadhassuk be a saját törékenységünket. A Szentatya beszédében Istennek a megtestesülésben megvalósult kegyelméről beszélt, mely ingyenes, mindenkinek szól és feltétel nélküli.
Ferenc pápa homíliájának fordítását teljes terjedelmében közöljük.
A Szűzanya 2014. november 2-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek! Fiam áldásával vagyok veletek, veletek, akik szerettek engem és törekedtek a követésemre. Szeretnék veletek is lenni, akik nem fogadtok el engem. Mindnyájatok számára megnyitom szeretettel telt szívemet és édesanyai kezemmel megáldalak benneteket.
Böjte Csaba: A világ bátor próféták után kiált
Az élet egy csapatjáték, amelyben nekünk is bizalommal meg kell fognunk egymás kezét – állítja Böjte Csaba erdélyi ferences rendi szerzetes, a Szent Ferenc Alapítvány alapítója az Indexnek. A katolikus pap a karácsony lényegét három vajdahunyadi gyermek példáján tanulta meg egy életre: hogy nem limlomokra van szükségünk, hanem egymásra. (Sereg András interjúja az index.hu-n jelent meg.)
Szmogriadó Budapesten
A szálló por légszennyezettségi szintje a budapesti mérőállomásokon két egymást követő napon, pénteken és szombaton meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket, és a meteorológiai előrejelzések szerint vasárnap sem várható jelentős javulás, ezért Tarlós István főpolgármester elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát.
A Gyűrűk ura írója gyerekeinél jobban senki sem várta a karácsonyt
John, Michael, Cristopher és Priscilla Tolkien karácsonykor a játékokon túl egy igazán különleges ajándékot is találtak zoknijukba rejtve: Karácsony apó levelét, amelyben északi-sarki kalandjairól írt. A meséket természetesen Tolkien írta...
Karácsony...
December 25-én Isten Fia, Jézus Krisztus földi születését ünnepeljük. Ez az üdvtörténet központi eseménye, mert aki született, nemcsak egy az emberek közül, hanem Isten Fia, a Megváltó, a Világ Világossága. Jézus születése mindenki számára üdvösséget hoz, aki engedi, hogy lelkében a kegyelem által megvalósulhasson az Úr szándéka.
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel november 2-án, vasárnap
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Törökbálinton, a Római Katolikus Templomban 2014. november 2. vasárnap 16.45 órától. Részletek:
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Törökbálinton november 2-án, vasárnap
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Törökbálinton, a Római Katolikus Templomban 2014. november 2. vasárnap 16.45 órától. Részletek:
