Éveket késik Fukusima veszélytelenítése

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2014. október 31. péntek

Több évet fog késni a 2011-es földrengésben és szökőárban megrongálódott fukusimai erőmű elhasznált vagy megolvadt nukleáris fűtőelemeinek kiemelése és elszállítása – írta az MTI japán sajtóértesülések nyomán.

Két évet csúszik

Már most biztosnak tűnik, hogy az elhasznált nukleáris fűtőelemek kiemelése nem kezdődik meg 2017-ben sem, így azok az I-es reaktor pihentetőmedencéjében maradnak legalább 2019-ig. Öt évet csúszhat a megolvadt fűtőelemek eltávolítása is a reaktorból – itt 2020 helyett legkorábban 2025-ben kezdődhetnek meg a munkálatok.

Csernobilban 27 évvel a tragédia után sem sikerült a szarkofággal védett, felrobbant IV-es blokkból eltávolítani a sugárzó masszát.
A késést a feladat bonyolultságával és időigényességével magyarázzák a fukusimai erőművet üzemeltető vállalatnál (Tepco).
Az év végéig viszont befejeződik a négyes blokk pihentetőmedencéjében lévő fűtőelemek kiemelése. Ebben a reaktorban a 2011. márciusi történt földrengés és szökőár idején hidrogénrobbanás történt, amely erősen megrongálta az épületet, és félő, hogy egy újabb, erős földrengés esetén összeroskadna. Ezért az ott tárolt fűtőelemek eltávolítása most a legfontosabb.
(index.hu)

You have no rights to post comments