Dávidok a Góliátok ellen - természetvédelmi küzdelmek hazánkban
Államilag támogatott, sőt olykor irányított beépítés folyik a tavainknál, de néhány civil kezdeményezés megpróbál gátat szabni a túlzó beruházásoknak. Tatán, a Fertő-tónál, a Balatonnál és Gárdonyban is Dávid küzd Góliát ellen, de több ezer ember összefogására mégsem lehet legyinteni.
Gyógyító összejövetel Vácott, lelki nap Szolnokon
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Vácott, 2014. november 21. pénteken, és Élet és növekedés Istenben - lelki nap és gyógyító összejövetel november 22-én, szombaton Szolnokon. Részletek:
Szabadon engedték az elrabolt nigériai püspököt – Köszönet a pápának és a rendőrségnek
Moses Chikwe segédpüspököt december 27-én rabolták el sofőrjével együtt, és január 1-jén este engedték szabadon. Owerri érseke közleményben köszönte meg a rendőrség munkáját és Ferenc pápa felhívását, melyet újév napján, az Úrangyala elimádkozásakor tett az elraboltak érdekében.
Több mint félmilliárd forint pluszforrás a hit- és erkölcstanoktatásra
Összesen 521,5 millió forint átcsoportosítását rendelte el a kormány az egyházakat megillető hit- és erkölcstanoktatáshoz kapcsolódó támogatások biztosítása érdekében – derül ki a Magyar Közlöny november 14-i számában megjelent kormányhatározatból. Az MTI tájékoztatása.
Egy hónap alkohol nélkül - így változik a szervezeted
Dr. Ross Perry szerint hétről hétre látványos változások mennek végbe az emberben, ha elhagyja az alkoholt, és ez nemcsak a teste állapotát, de például az étvágyát is befolyásolja, sőt, mentálisan is jó hatással van rá. Íme, mi történik az ember testében hétről hétre, ha úgy dönt, hogy mellőzi a szeszes italokat.
Megbolonduló világ - lerasszistázták a Mikulást
Antirasszista tüntetők és ellentüntetők zavarták meg a Mikulás hollandiai bevonulását a sajtjáról híres Gouda városban vasárnap, a rendőrség kilencven "rendzavarót" előállított, írja az MTI.
Egy ápolási igazgató levele, aki beadatta magának a vakcinát
"Sziasztok! Februárban azt gondoltam, messze van tőlünk ez a vírus. Aztán, amikor az első betegről olvastam, megijedtem. Féltem is. Féltettem a családomat, a barátaimat, különösképpen a munkatársaimat. Én láttam a kis Annácskát, amikor bezárult mögötte a zsilip ajtaja. Ő bent teljes védőfelszerelésben, mi kint, majdnem bőgve. Sosem felejtem ezt a pillanatot el.
Végleg leszámolnak a pedofíliával a Vatikánban
Ferenc pápa különbizottságot állított fel a Hittani Kongregáción belül az egyház tagjait érintő legsúlyosabb bűncselekmények minél gyorsabb kivizsgálására - jelentette be Federico Lombardi szentszéki szóvivő. A hét főből álló bizottságot bíborosok és püspökök alkotják. A bizottság elnökét és tagjait Ferenc pápa nevezi ki. Federico Lombardi hangsúlyozta, hogy a kinevezések minél előbb megtörténnek, mivel az egyházfő akarata szerint a bizottságnak minél előbb meg kell kezdenie a munkáját.
Ferenc pápa a magyar hívőknek küldött áldást
Ferenc pápa áldását küldte a magyar hívőknek a kedd reggel bemutatott vatikáni szentmisén, amelyen a római magyar közösség huszonöt tagja vett részt. A katolikus egyházfő arra kérte a magyar hívőket, hogy imájukkal támogassák szolgálatát - mondta az MTI-nek Németh László, az olaszországi magyarok főlelkésze.
Ferenc pápa újévkor délben: Legyen ez a testvéri szolidaritás és a béke éve mindenki számára!
Az új év első napján délben a Szentatya a Vatikáni Palota könyvtárszobájában imádkozta el az Úrangyala imádságot, melyet online követhettek a világ minden táján. Beszédében Máriára, Isten anyjára irányította a figyelmet, és az egymással való törődést, az egymásról való gondoskodás programját fogalmazta meg mindnyájunk számára.
Ferenc pápa hálaadó szilveszteri beszéde
Kedves testvérek!
Ennek az esti szertartásnak mindig kettős aspektusa van: a liturgiával belépünk Szűz Máriának, Isten anyjának ünnepébe; ezzel egyidejűleg pedig a nagy hálaadó himnusszal lezárjuk a naptári évet.
