Itt az új evangélium-blöff...

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2014. november 11. kedd

...amely szerint Szűz Mária Jézus felesge volt, de aztán Mária Magdolna is a felesége lett, gyerekeket is szült neki - máris az "elveszett evangéliumnak" nevezik és óriási hírverést csapnak körülötte...

Jézus Krisztus feleségül vette Mária Magdolnát, aki gyerekeket szült neki – állítja egy 1500 éves dokumentum, melyet a British Library-ből ásott elő két kutató, akik kiadják a szöveget angolul. Az Independent szerint Barrie Wilson professzor és Simcha Jacobovic író hónapokon keresztül fordította a szöveget, melyet máris „elveszett evangéliumnak” neveznek, annak ellenére, hogy több évszázaddal Jézus halála után született. A dokumentum a VI. században született, de a kutató szerint egy jóval korábbi görög szövegből fordították.

A szöveg főbb állításai:

    Szűz Mária Jézus felesége, és nem anyja volt
    Jézus Mária Magdolnát is feleségül vette, gyerekeik is születtek
    keresztre feszítése előtt már 13 évvel megpróbálták eltenni láb alól

Az utóbbi állítás egyébként nem újdonság, Nikosz Kazantzakisz is pedzegette a kérdést a Krisztus utolsó megkísértésében, ahogy Dan Brown is a da Vinci-kódban. A most lefordított szöveget egyébként már 200 éve ismerték, de eddig nem tudták, mit kezdjenek vele.

Az Independent szerint szerdán hozzák nyilvánosságra a további részleteket, többek közt Jézus gyerekeinek nevét. De hogy kritikus hangokat is idézzünk: Értelmetlen badarságnak hangzik – mondta Diarmaid MacCulloch oxfordi történész. Az „elveszett evangéliumot” az anglikán egyház is fikciónak tartja, mely „közelebb áll Dan Brownhoz, mint egy valódi történeti forráshoz”.
(index.hu)

Hozzászólások   

#3 Boros Gábor 2014-11-14 17:43
A cikk egy nagyon fontos momentumot nem említ. Az angol eredetiben az egyik oldalon utánanéztem, hogy az eredeti szöveg szír nyelven van. Ami lehet muszlim eredetű is úgy gondolom. Innentől kezdve aki ismeri a muszlimok és keresztények háborúit, rájöhet, hogy eredeti célja a félrevezetés. Másfelől olyan ordenáré marhaságok vannak benne, hogy nemhogy egy kereszténynek de egy épelméjű embernek sem jut eszébe, hogy ebből bármi is igaz.
#2 Keresztelő 2014-11-12 20:25
Elolvasni én sem fogom.
Egyszerűen annyi mindent írnak le, hogy erre igazán nem jut elegendő  mondjuk idő...
#1 Marika 2014-11-12 05:21
Nem is akarom végig elolvasni, ez a sátán hazugsága!Jézus jó előre megmondta:"Azt fogják mondani, hogy házas voltam" (lásd a végidők próféciáját)! Nekünk be kell fogni a fülünket ilyen gonoszság hallatán!Mi fog még "kiderülni" drága Urunkkal kapcsolatban!?S ajnos, sokak be fogják mindezt venni, hiszen "új szellő" kell az Egyházban"

You have no rights to post comments