A Katekizmus a homoszexualitásról és a házasságról
A Katolikus Egyház Katekizmusa szépen és világosan fogalmaz a homoszexualitásról, a házasságról ésa házastársi szeretetről is:
Áldott és boldog Anyák napját mindenkinek!

Ferenc pápa: A legnagyobb betegség az életben a szeretet hiánya!
Június 27-én az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében a Szentatya a vérfolyásos asszonyról szóló evangéliumi szakaszt elemezve rámutatott, hogy életünkben érzelmeink gyógyulása a legfontosabb, csak az teszi teljessé az életünket, ha szerethetünk és ha szeretve vagyunk. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
A Szűzanya 2016. április 25-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek! Szeplőtelen szívem vérzik, látva titeket a bűnben és bűnös szokásaitokban. Arra hívlak benneteket, hogy térjetek vissza Istenhez és az imához, hogy jó legyen számotokra a földön. Isten általam hív benneteket, hogy szívetek remény és öröm legyen mindazok számára, akik távol vannak. Hívásom legyen gyógyír a léleknek és a szívnek, hogy dicsőíthessétek a Teremtő Istent, aki szeret és az örökkévalóságra hív benneteket. Gyermekeim, az élet rövid, ezt az időt arra használjátok fel, hogy jót tesztek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."
Medjugorje, 2016. április 25-én.
Népességcsökkenés az Eurostat szerint
Az Eurostat elemzése alapján az Európai Unió lakosságának medián életkora 4 évvel 49,1 évre emelkedik 2050-re. Ez azt jelenti, hogy Európa lakossága tovább öregszik. A demográfiai folyamatok alapján Magyarország az unió középmezőnyébe tartozik. A vidéki területeken 14 százalékkal csökkenhet hazánk népessége. A városokban csaknem 2, a köztes területeken 3,5 százalékkal zsugorodhat a lakosság. Az Eurostat előrejelzései szerint a következő 30 évben eltűnhet a magyarság egytizede.
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Törökbálinton
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Törökbálinton, a Római Katolikus Templomban 2016. május 1. vasárnap. Közös ima, gyógyító mise, utána közbenjáró imaszolgálat. Program:
Vatikán és az olasz LMBTQ-törvény
A Vatikán elismerte, hogy külügyminisztere, Paul Richard Gallagher érsek a múlt héten egy vatikáni rendezvényen valóban átadta az olasz nagykövetnek a levelet, amelyben a fenntartásaikat fogalmazták meg. Szerintük ugyanis a jogszabály eredeti célja helyett – hogy megvédje az erőszaktól és a diszkriminációtól az LMBTQ embereket – valójában a Szentszék garantált jogait sérti, és veszélynek teszi ki az egyház olyan fő tanításait, mint például a női papság tilalmát, vagy azt, hogy házasság csak férfi és nő között lehetséges. A törvénytervezet értelmében ugyanis ezek is diszkriminációnak minősülhetnek, vagyis büntethetővé válnának.
Egy jó hír: Mississippi a negyedik amerikai állam, ahol betiltották a művi abortuszt
Phil Bryant kormányzó aláírta a meg nem született gyermekek védelméről szóló, művi abortuszt tiltó törvényt (Unborn Child Protection From Dismemberment Abortion Act). Az új jogszabály július 1-jén lép hatályba Mississippi államban.
AnyaApaGyerekek - európai polgári kezdeményezés
"28 ország összefogásával, európai szinten százezrekkel együtt támogathatjuk azt a közös és mindenki számára egyértelmű megfogalmazást, amely az emberi lét valóságának alapja: A házasság egy férfi és egy nő között, és a család, amely a házasságra vagy a szülő-gyermek kapcsolatra épül.”
Hans Urs von Balthasar: Miért maradok az egyházban?
Június 26-án hunyt el bázeli otthonában (1988-ban) Hans Urs von Balthasar, néhány nappal azelőtt, hogy II. János Pál bíborossá kreálta volna Rómában. "Miért maradok az egyházban?" című írásának részletével emlékezünk a kimagasló jelentőségű teológusra.
Keresztelő Szent János-ereklyét azonosítottak Firenzében
Június 24-én első alkalommal állították ki a firenzei dómban azt a Keresztelő Szent János-ereklyét, amelynek eredetiségét a közelmúltban sikerült igazolni.
