Egy jó hír: megszüntette a Semmelweis Egyetem a homeopátia tantárgyat
A Semmelweis Egyetemen többé nem indul a Bevezetés a homeopátiába tantárgy - közölte az egyetem rektora, Dr. Szél Ágoston. A hírt a lassan igazi Facebook-sztárrá váló, népszerű áltudomány-ellenes gyerekorvos, Dr. Novák Hunor osztotta meg az oldalán.
Teréz anya a megbocsátásról és az alázatról
"A megbocsátáshoz nagy szeretetre van szükség; ahhoz pedig, hogy felejteni tudjunk, nagy alázatra.
Új élő istennője van Nepálnak
Egy hároméves kislányt választottak csütörtökön Nepál élő istennőjének, kumarinak. A kicsi Trisna Sakját a legnagyobb nepáli nemzeti fesztivál, a két hétig tartó Dasain nyolcadik napján vitték szülei Katmandu óvárosának palotatemplomába, ahol egészen addig fog élni, míg el nem kezd menstruálni.
Ferenc pápa: Óvakodjunk a látszat kultuszától!
November 7-én délben a Szentatya a vatikáni Apostoli Palota ablakából imádkozta el az Úrangyalát a Szent Péter téren egybegyűlt hívőkkel. A mise evangéliuma alapján az írástudókra jellemző képmutatástól való óvakodásra és az alázatos, önzetlen özvegyasszonytól való tanulásra biztatott. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
A Szűzanya 2017. szeptember 25-i üzenete Medjugorjéból
Drága gyermekek!
Arra hívlak benneteket, hogy legyetek nagylelkűek a lemondásban, a böjtben és az imádságban mindazokért, akik kísértést szenvednek, és nektek testvéreitek. Különös módon kérlek benneteket, hogy imádkozzatok a papokért és minden megszenteltért, hogy még forróbban szeressék Jézust, hogy a Szentlélek örömmel töltse be szívüket, hogy tanúságot tegyenek a Mennyről és a mennyei titkokról.
Ezért hasonlít a klímaváltozás a pandémiához
A világjárvány egyik tanulsága, hogy az emberiség még egy csodafegyverrel a kezében is vonakodva áll csatasorba önmaga védelmében. A pandémiával és klímaváltozással kapcsolatban egyaránt sokan vannak még a tagadás szakaszában, az éghajlat védelmére ráadásul még a fegyverzetünk is hiányos – a megújulók önmagukban ma még nem oldják meg a problémát.
A bencések beszállnak a gyógyszeriparba is
Étrend-kiegészítőket fejleszt csaknem egymilliárd forintból a Pannonhalmi Apátsági Pincészet Kft., a győri egyetem és Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt., írja az MTI.
Vészhelyzet: tizenévesek és az alkohol...
Újraindul Magyarországon a Szétcsúszva (Smashed) program, amelynek célja, hogy visszaszorítsa a fiatalok alkoholfogyasztását. Az aktuális helyzet ugyanis súlyos: a kezdeményezés legutóbbi, 14–18 éveseket célzó felmérésében részt vevő magyar tinédzserek 80 százaléka 15 éves korára kipróbálta már az alkoholt. De ez még semmi. Majdnem kétharmaduk volt már másnapos, és hányt már alkoholtól.
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata a látogatási tilalom alatt is elérhető
A betegek védelme és a járvány megfékezése érdekében 2021. november 1-jétől az országos tiszti főorvos elrendelte a látogatási tilalmat Magyarország valamennyi fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményében. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának munkatársai az egyházmegye területén található kórházakban azonban továbbra is jelen vannak, látogatják a betegeket.
Gyógyító összejövetel a rák gyógyszeréért
"Mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód" (Kiv. 15,26)
ZARÁNDOKLAT, SZENTMISE MEGTÉRÉSEKÉRT, GYÓGYULÁSOKÉRT ÉS A RÁK GYÓGYSZERÉÉRT Makkosmárián a Fogolykiváltó Boldogasszony Kegytemplomában 2017. október első vasárnapján azaz október 1-én du.13 órától. SZENTSÉGIMÁDÁS, KÖZÖS IMA, ÉNEKLÉS, SZENTMISE.
A SZENTMISÉT 15 órai kezdéssel bemutatja: Bíró László Püspök Úr
Mindenkit szeretettel várunk!
Cepp a tengerben - röviden
Kétszázmillió forintnyi, mintegy 80 kilogramm marihuánát találtak és foglaltak le a rendőrök a fővárosban egy akció során - írja az MTI a rendőrség információi alapján.
