Már embereken tesztelik az ígéretes rák elleni vakcinát
Óriási visszhangot keltett néhány hete a bejelentés, hogy a Stanford egyetemen sikeres egérkísérleteket végeztek egy új rák elleni vakcinával. A kísérletben a kezelés után tíz nappal a befecskendezett tumorok teljesen eltűntek, húsz nap után pedig az egerek testében lévő többi, közvetlenül nem kezelt tumor is felszívódott.
2022 - változások Magyarországon
2022. január elsején egy rakás adózási, valamint egyéb szabályváltozás lép hatályba, amelyek alapjaiban is befolyásolhatják a mindennapokat. Választási év dacára nemcsak kedvező változásokat hoz az újév, a jogrendi veszélyhelyzet pedig még több bizonytalanságot is rejteget. Itt vannak a a legfontosabb változások és tudnivalók:
Szeretettel hívunk mindenkit!

Szeretettel hívunk a Regionális Szeretetláng Találkozóra, ahol Kindelmann Győző (Erzsébet asszony unokája) és Begyik Tibor (Erzsébet asszony munkatársa) is beszélni fog az emlékeikről, imádkozni fogunk a Szeretetláng kiáradásáért és belső gyógyulásokért... 2018. április 14-én szombaton 9-16 óráig Törökbálinton, római katolikus templomban és a felújított Szeretetláng kápolnában és közösségi házban. Részletek:
Szűz Mária pünkösdi alázata
Ezt olvassuk az Apostolok cselekedeteiben: „Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és (unoka)test-véreivel együtt.” (ApCsel 1, 14) Mondhatnánk: az rendben van, hogy az apostolok imádkoztak a Szentlélek kiáradásáért – de Máriának mi szüksége volt erre? Hiszen ő „kegyelemmel teljes” volt! A szíve alatt hordozta Isten Fiát, együtt élt a Megváltóval annak földi életében és mindenkinél többet tudott Isten országáról!
Népszavazást tartanak Romániában az azonos neműek házassága ellen
A Romania Insider hírportál Paul Stanescu miniszterelnök-helyettesre hivatkozva arról ír, hogy a népszavazást májusban tartják meg az azonos neműek házassága elleni népszavazást. A cél, hogy a családnak a román Alkotmányban jelenleg szereplő fogalma módosításra kerüljön.
Szűz Mária, Isten anyja
A Boldogságos Szűz – akit nyelvünk szentségesnek mond – a legnagyobb a szentek között, mert neki adatott az a kegyelem, hogy anyja lett a megtestesült Igének. Már a 4. században megtalálható az „Isten Anyja” (Theotokosz) cím, amit az efezusi zsinat (431) tett dogmává. Ezt a hitigazságot ünnepeljük január 1-jén.
A Szűzanya 2018. március 25-i üzenete Medjugorjéból
„Drága gyermekek! Arra hívlak benneteket, hogy ebben a kegyelmi időben legyetek velem az imában, amikor a sötétség harcol a világosság ellen. Imádkozzatok gyermekeim, gyónjatok meg és kezdjetek új életet a kegyelemben.
Tíz romboló párkapcsolati szokás
A kapcsolatok sokszor komplikáltak, és majdnem mindig törékenyek, vagy legalábbis ki vannak téve a sérülés veszélyének. Az apró hibák egészen alá tudják ásni a bizalmat, rombolni a kommunikációt és gyilkolni a vágyat, mindezt úgy, hogy gyakran észre sem vesszük, hogy mi magunk hívogatjuk a viharfelhőket. Például ezzel a 10 a párkapcsolatot üzembiztosan romboló viselkedéssel. Lássuk, melyek azok a hibák, amiket sokan párkapcsolatunk rovására követünk el.
Lassan, tűnődve – Beszélgetés a hetvenéves Gryllus Vilmossal
Idén október 28-án ünnepelte 70. születésnapját Gryllus Vilmos. Neve ismerősen cseng kicsiknek, nagyoknak egyaránt. Fél évszázada van a pályán, negyven éve énekel gyerekeknek: generációk nőttek fel a dalain. A Kalákával kétszer vehetett át Kossuth-díjat, tavaly pedig testvérével, Gryllus Dániellel együtt a legjobb keresztény szellemiségű előadóknak ítélt Szikra-díjat is megkapták. (Magyar Kurir interjú)
A pápa a római Regina Coeli (Mennyek Királynője) börtönben végzi a nagycsütörtöki lábmosás szertartását
Ferenc pápa a börtönben mutatja be március 29-én a nagycsütörtöki szentmisét, és a büntetés-végrehajtási intézmény néhány fogvatartottjának lábát mossa meg a szertartás során.
Fél Európát beterítené az óceáni szemétfolt
Akkorára nőtt a csendes-óceáni szemétfolt, hogy nagyjából Spanyolországot, Franciaországot, Németországot és Lengyelországot is egyben beterítené. Több mint 1,6 millió négyzetkilométeren terül el a hulladék. A szelek és az áramlatok hordák össze a nemzetközi kutatócsoport által 88 000 tonnásra becsült műanyaghalmot, amely Kalifornia és Hawaii közt félúton található.
