Ferenc pápa: Isten végtelen bizalommal arra tekint, amivé válhatunk!
Október 30-án a Szentatya mintegy harmincöt ezer hívővel imádkozta el a vasárnap déli Úrangyalát. Az evangéliumról szóló beszédében Jézus alázatos, emberkereső, felemelő, irgalmas szeretetéről elmélkedett. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Annyira szerette
„Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." ( Jn 3,16–21)
Ez a szeretet mértéktelensége. Isten meghal értünk, hogy minket kimenthessen a halálból.
Jézus Krisztus, Élő Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön! Ámen. (S)
Ledöntötték Franciaország egyik keresztény szimbólumát
Ismeretlen vandálok ledöntötték a dél-franciaországi Pic Saint-Loup hegyén található ikonikus vaskeresztet. Az eset nem egyedülálló, évről évre egyre több támadás éri a keresztény jelképeket és épületeket Nyugat-Európában.
Egy társadalom embersége... – Székely János a szociális törvény módosításáról
Alábbiakban közreadjuk Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) – társadalmi kérdésekkel foglalkozó – Caritas in Veritate Bizottsága elnöke írását.
Az örök élet kulcsa
"És amint Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják felmagasztalni az Emberfiát is, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen." (Jn 3,7b–15)
Fel sem tudjuk fogni annak a kegyelemnek jelentőségét és nagyságát, hogy a kultúránknak még mindig része a kereszténység, hallhatjuk az Örömhírt és a megváltottak közé tartozhatunk.
Áldala és magasztallak Uram, teljes szívemből és köszönöm, hogy hozzád tartozhatom! Ámen. (S)
Támogatási lehetőség képvásárlással

Kedves Mindenki!
A törökbálinti Szeretetláng kápolna felújításához Kádár József testvérünk felajánlotta, hogy a most nálunk a közösségi házban kiállított képek megvásárolhatóak. Áruk 15.000 Ft. Az ebből befolyó összeggel a kápolna felújítási munkáit lehet támogatni. A megvásárolt képek átvehetőek a kiállítás bezárta után. Érdeklődni lehet az elérhetőségeinken. (És hasonló árban Sipos (S) Gyula művei is elérhetők, ugyanilyen céllal...)
Cseri Kálmán a felszabadult emberről
"Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt..." (Ef 2,1) Kezdetben Isten szép küldetést adott az embernek, hogy legyen az ő képviselője a teremtett világban, s művelje és őrizze azt, amit Isten alkotott.
Átlelkesíteni a világot
"Bizony, bizony, mondom neked: aki újjá nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be az Isten országába. Ami testből születik, az test, – ami viszont Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy ezt mondtam neked: újjá kell születnetek!" (Jn 3,1–8)
Az a kultúra, ami most körbe vesz minket, leginkább "testből" született. Nekünk, keresztényeknek kellene valahogy "átlelkesítenünk" a Szentlélek által...
Jöjj. Szentlélek, jöjj közénk, jöjj életadó Lélek! Ámen. (S)
Megnyílt az első magyarországi El Greco-kiállítás a Szépművészetiben
Magyarországon először nyílt kiállítás El Greco (Domenikosz Theotokopulosz) életművéből csütörtökön a Szépművészeti Múzeumban, ahol a 16-17. századi krétai-spanyol festő több mint félszáz alkotásával találkozhat a nagyközönség péntektől.
Jó hír, feltéve, hogy megszavazzák - röviden
2021-re betiltják Magyarországon az egyszer használatos műanyag termékeket és csomagolóanyagokat, köztük a vékony falú műanyag szatyrokat, zacskókat is! Elfogadta a kormány az erről szóló rendeletet, és a Parlament elé terjesztette a törvényjavaslatot, reméljük, változtatás nélkül elfogadják...
A Szentlélek jelenlétének jele
"Jézus megismételte: Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyétek a Szentlelket!" (Jn 20,19–31)
A Szentlélek jelenlétének jele életünkben a késztetés a tanúságtevő életre.
Jöjj Szentlélek, járj át minket békességeddel és biztatásoddal, hogy krisztusi életet élhessünk, Isten dicsőségére és az emberek javára! Ámen. (S)
