Őszre lesz gyógyszer - röviden
Lezárult a koronavírus ellen Ázsiában már hatékonynak bizonyult gyógyszerhatóanyag magyarországi fejlesztésének első fázisa,
olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében. Laboratóriumi körülmények között már sikerült előállítani a generikus hatóanyagot, és őszre lehetővé válhat a gyógyszer hazai engedélyezése és gyártása is.
A madarak jót tesznek a lelki egészségünknek
Egyre több bizonyíték gyűlik arról, hogy a természet közelsége mérhetően pozitívan hat a lelki egészségünkre, és ez azt is jelenti: feltételezhetően a madarak közelsége, éneke hasonlóan jót tesz nekünk. Eddig azonban nem volt valós idejű vizsgálat, amelynek során a madarakat látó emberek beszámolhattak volna a kedvük alakulásáról.
Hirdessétek az evangéliumot!
"Azután így szólt hozzájuk: Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” (Mk 16,9–15)
Volt időszak, amikor a világ jött az egyházhoz, és ebbe az belekényelmesedett, elveszítette lendületét. Ma azonban a világ hallani sem akar rólunk és nem is fog, ha mi nem megyünk el, hogy hirdesük az Örömhírt.
Adj erőt Uram, gyenge vagyok, nélküled élni nem tudok! Ámen. (S)
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus új időpontja
Idén el kellett halasztani, de a Vatikán elfogadta az új időpontot:A katolikus világeseményt 2021. szeptember 5–12. között rendezik meg Budapesten – adta hírül a NEK Általános Titkársága május 12-én.
Megtalálták a rák terjeszkedésének egyik mechanizmusát
A daganatos betegségeknél a halál leggyakoribb okát az áttétek jelenik, vagyis az, hogy a daganatok megjelennek a szervezet különböző pontjain. A máig gyógyíthatatlan betegség gyógyításánál az egyik legfontosabb célpont ezért az áttétképződés megakadályozása.
„Az Úr az!”
„Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe." (Jn 21,1–14)
Bárcsak mi is ilyen buzgósággal és lendülettel igyekeznénk az Úr felé!
Drága Jézus, add, hogy a világ sodrában is felismerjem akaratodat, jelenlétedet és mindenkor kövesselek! Ámen. (S)
Adóbevallás, 1% - röviden
Adóbevallás - ha segíteni tudod munkánkat az adó 1% felajánlásával, az alábbi adatokat kell felírni az adóbevallásához:
A kedvezményezett adószáma: 18684319 - 1 - 13 A kedvezményezett neve: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány.
Köszönjük, jótevőinkért minden nap imádkozunk.
Kirúgták, mert imádkozott a pályán, vissza kell venniük
Hét évig húzódott Joseph Kennedy ügye, az amerikai Legfelsőbb Bíróság döntése után viszont jövőre már kötelező alkalmaznia az iskolának.
Rekordtempóban pusztítják az esőerdőket - röviden
Ismét rekordtempóban pusztul az amazonasi esőerdő Brazíliában: az év első négy hónapjában 1202 négyzetkilométer esőerdő semmisült meg, az 55 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor, és több, mint az évnek ennek az időszakában a műholdas mérések 2015-ös kezdete óta, írja az MTI a Brazil Űrkutatási Intézet közlése nyomán.
Tanúnak lenni, tanúságot tenni
"Majd Jézus így folytatta: Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.” (Lk 24,35–48)
Nagy ajándék és nagy feladat ez. Örömhírt mondunk, örüljetek!
Köszönjük Uram, hogy megkerestél és megtaláltál minket! Kérlek segíts, hogy a Szentlélek kegyelmével tudjunk mi is megszólítani másokat! Ámen. (S)
Háborús üzlet és pusztítás
- A balaklijai bunkerben készült táblázat szerint egy átlagos orosz őrmester havi 202 084 rubel (1,3 millió forint) fizetést és bónuszokat kapott, míg a szeparatista erőknél egy őrmester mindössze 91 200 rubelt (607 ezer forint).
