Anyja és apja is adott a lányának tüdejéből
Apja és anyja is adott a tüdejéből egy-egy részt egy 15 éves lánynak, miután kiderült, hogy mindketten jók szervdonornak a krónikus beteg számára.
Imádság a fagyban megholtakért
Először egy magyar ment át kenuval az óceánon - Rakonczay él és kikötött Antiguán
Kikötött Antigua szigetén Rakonczay Gábor, aki kenuval szelte át az Atlanti-óceánt – írta a Szólóvitorlázás Facebook-oldalra hivatkozva a hvg.hu. A hírt Rakonczay Gábor felesége közölte. Fa Nándor, a hajó tervezője szerint Rakonczay teljesítménye komoly rekord. A kenussal, aki a világon elsőként egyedül kenuval átkelt az óceánon, több mint egy hónapja nem lehetett kapcsolatot teremteni. Rakonczay Viktória a hét végén azt mondta, túl van a nehezén, az április 10-i megérkezésre koncentrál. Nem merte megvenni a repülőjegyet, mert a munkájára kell koncentrálnia.
Mindszenty bíboros teljes jogi, erkölcsi és politikai rehabilitálása
A Szűzanya 2012. március 25-i üzenete Medjugorjéból
Örömmel szeretném ma is nektek adni édesanyai áldásomat és imádságra hívni benneteket. Az imádság váljon szükségletté számotokra, hogy minden nap jobban növekedjetek a szentségben. Tegyetek többet megtérésetekért, mert távol vagytok gyermekeim. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."
Medjugorje, 2012. március 25-én
Szép új világ - vudu szertartáshoz használt embriókat találtak Miamiban
Két embriót – egy fiú- és egy lánymagzatot – találtak a vámtisztek a miami repülőtéren egy bőröndben, amikor rutinszerűen átvilágították egy Kubából érkező járat utasainak csomagjait. A befőttesüvegben tárolt maradványokat tartalmazó csomag két idős, kubai nő – egyikük a hatvanas, másikuk a hetvenes éveiben járt – tulajdonát képezte, akiket a rendőrség azonnal ki is hallgatott az üggyel kapcsolatban.
Metropoliszok evangelizációja - folytatódik a program
„Metropoliszok evangelizációja” folytatódik március 25-én a Bazilikában. Ez alkalommal Szent Márk evangéliumát hallhatjuk és elmélkedhetjük végig és ismét főpásztori szentmise teszi fel a koronát az alkalomra.
Zarándoklat Medjugorjéba
Budapesti szervezéssel zarándoklat Medjugorjéba 2012. április 18-22, szerda-vasárnap. Részletek:
19%-kal emelkedett a 3 gyerekesek reálkeresete 2011-ben a KSH szerint
Az alkalmazásban állók nettó keresete - a családi kedvezmények hatását is figyelembe véve - 9,9 százalékkal (145 800 forintra) nőtt 2011-ben 2010-hez képest. A keresetek vásárlóértéke, a fogyasztóiár-index 3,9 százalékos növekedése mellett, 5,8 százalékkal emelkedett - derül ki a KSH friss jelentéséből. A családi adókedvezmények figyelembe vételével a 3 vagy több gyermekes keresők reálbére 19%-kal emelkedett.
Óraátállítás vasárnap hajnalban!
Idén 2012. március 25-én, vasárnap hajnali 2 órakor kell 3 órára átállítani az órát. Az óraátállítások mintegy 6 milliárd forinttal csökkentik az ország áramszámláját – közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. Az óraátállításoknak köszönhetően éves szinten mintegy 120 gigawattórával kevesebb áramot használ fel az ország, ami 30-40 ezer háztartás éves fogyasztásának felel meg.
Magyar tudós, Szemerédi Endre kapta a matematika Nobel-díját
A Niels Henrik Abel matematikusról elnevezett emlékalap 2002 óta díjazza a kiemelkedő tudományos eredményt elérő matematikusokat. A nemzetközi bizottság által kiosztott díjat idén a kombinatorikai kutatásaival híressé vált Szemerédi Endre kapta. Ő a második magyar matematikus, aki a rangos kitüntetésben részesült.