Templomfelújítás közben találtak rá az utókornak szánt üzenetre Tomajmonostorán

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2014. július 20. vasárnap

Egy levelekkel, üzenetekkel teli kis üveget találtak a kivitelezők a napokban a katolikus templom felújítása közben a torony keresztgömbjében a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tomajmonostorán – tájékoztat az MTI.

A tomajmonostorai katolikus templom 1938-ban épült a lakosság, az Egyház és gróf Nemes János közreműködésével. A keresztgömbben talált üveg 1939-ben tintával írt emléksorokat őrzött háromnegyed évszázadon át. Köztük a templom bádogosáét, az egykor az épület mellett lakó Ádám Sándorét, valamint Barczi József kántortanítóét, aki így fejezi be sorait: „Utókor! Gondolj hálával elődeid nehéz verítékes munkájára!” Bernáth István, a falu fűszeres, rőfös kereskedője 1939. június 22-i dátummal többek között ezt vetette papírra: „Isten kegyelméből éltünk és jelen voltunk ezen gömb lezárásánál, melynek hosszú évezredeken keresztül hirdetni kell az igaz keresztény hitet. Átkozott legyen az a kéz, mely romboló szándékkal hozzá nyúlna.”

Az 1939-ből származó feljegyzéseket maiakkal kiegészítve, egy új időkapszulába zárva tették vissza július 17-én eredeti helyükre a Tisza-tavi templomok útján elnevezésű projekt gazdái.

A rendhagyó esemény alkalmából tartott sajtótájékoztatón Fazekas Szabolcs, a település polgármestere szólt arról, hogy Tomajmonostorán többen is élnek a 75 évvel ezelőtti sorok íróinak leszármazottai, ismerősei közül.

A Tisza-tavi templomok útján projekt 2014 tavaszán kezdődött, és hét környékbeli település – Abádszalók, Kunhegyes, Kunmadaras, Tiszaderzs, Tiszaszőlős, Tomajmonostora és Újszentgyörgy – tizenhárom helyszínét érinti. Az Új Széchenyi Terv keretében az Európai Unió és a magyar állam száz százalékos támogatásával csaknem félmilliárd forintból a tervek szerint szeptember végére elkészülő beruházássorozat részeként nyolc templomot újítanak fel, négy vallási kegyhelyet, valamint Kunhegyesen egy használaton kívüli épületegyüttes átépítésével vallási turisztikai szálláshelyet alakítanak ki – ismertette a polgármester.

A sajtótájékoztató végén Mészáros Ferenc plébános megáldotta a kapszulába helyezett régi és új leveleket, emléktárgyakat, majd visszahelyezték őket a torony keresztgömbjébe.

A templom rekonstrukciójának keretében a szakemberek a födém cseréjével megszüntetik a hajórész eddigi beázását, felújítják a villámhárító rendszert, korszerűsítik a nyílászárókat, a padlóburkolatot és az elektromos hálózatot. A homlokzati festéssel, növények telepítésével, a kerítés átépítésével kívül-belül megszépül az épület.

Magyar Kurír

You have no rights to post comments