választék

Kategória: hsz Megjelent: -0001. november 30. kedd
Kedves Sipi és Mind! Úgy gondolom, nem akar senki senkit "folyamatosan elbuktatni". És miért ne olvashatnánk akár egymásnak (részben) ellentmondó honlapokat is? Ez csak segíti a szabad véleményformálást, amire ebben a zűrzavaros időszakban szükségünk is van. Az emlegetett „szélsőséges” katolikus honlap olyan információkat oszt meg velünk, amelyek hitelesek. Magyarul: bár a közölt információk sokkolhatnak, nagy valószínűséggel nem hazudnak. És itt jön egy csavar: ha nem lennének a nagyfigyelmeztetés üzenetei (és más látnokok egybehangzó írásai!!), akkor talán legyinthetnénk ezekre a dolgokra, amik az új pápa túlkapásait, szeszélyességeit (alázatnak látszó arroganciáját), a Szentséggel való tiszteletlenségét, humanizmusát (ez nem keresztényi valami), a szabadkőműves kapcsolatait stb. jelenítik meg. És közli ez a bizonyos honlap mindezeket úgy, hogy a nagyfigyelmeztetés üzeneteiről említést sem tesz, sőt talán el sem fogadja. Viszont, aki elfogadja, hogy az utolsó idők prófétája valóban az Úrtól kapja ezeket az üzeneteket (aki felismerte az idők jeleit, és ezzel együtt felismerte a Jó Pásztor hangját), az nem hallgathat, még akkor sem, ha békétlenség támad belőle. (Úgy gondolom, ide idézhetjük Jézus szavait: „Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem a földre. ... Azért jöttem, hogy szembe állítsam az embert apjával, a lányt anyjával és a menyet anyósával: saját háza népe lesz az ember ellensége.”) És ha jól belegondolunk, ez az éles elválasztódás – vagyis, hogy hamarosan kiderül, ki van Vele, ki Ellene – éppen hogy összefüggésben van az egyház sorsával. Miután beteljesedik Dániel próféta jövendölése, akkor az, aki hű marad a Tanításhoz és magához Jézushoz, kénytelen lesz a földalatti igaz egyházban bujkálni – illetve vértanúságot szenved, ha úgy adódik – miközben a hivatalos „egyház” már a kárhozat felé vezeti híveit. Véleményem szerint nem kellene már erőltetnünk a rajongást Krisztus jelenlegi helytartója iránt, ha már a régi rajongói (köztük az a bizonyos sokgyermekes anyuka, az ő honfitársa) is meg vannak zavarodva ettől a pápai viselkedéstől és szavaktól. (Tehát, már olyan nagy a kontraszt, hogy a régi meghitt ismeretség, illetve hazafias érzelmek sem tudják ellensúlyozni.) Mindazonáltal, az elvakult rajongóknak (inkább úgy fogalmazom: a pápa- és egyházhű, valóban jó katolikusoknak) több ízben üzen az Úr MDM által: vigyázzanak, nehogy beszippantva találják magukat a hamisságtól. Az, hogy valaki elővigyázatos, még nem bűn. És az, hogy valaki a pápa hibáira (és még inkább: egyházellenes dolgaira) hívja fel a figyelmet, még nem jelenti azt, hogy az illető eretnek. Egyre inkább hihető, hogy az egyház szétrombolása felülről fog végbemenni, mivel ez így „ésszerű”, és a sátán nem hülye. Vessük össze a tényeket: a szabadkőművesek ténykedéseit, a harmadik fatimai titok körüli furcsaságokat és így tovább az üzenetekkel. Máshonnan megközelítve: mi értelme lenne ezeknek az üzeneteknek, amik az egyház válságáról szólnak és arról, hogy ez a pápa a hamis próféta? Önmagában ez még nem jelentené a hívek egyháztól való elválasztását, elűzését, hiszen nyomatékosan kéri az Úr az üzenetekben, hogy mindaddig ne hagyjuk el az egyházunkat, amíg a változások meg nem kezdődnek. DE!, hogy észre is vegyük, amit észre kell vennünk, és akkor lépjünk – nos, emiatt kapjuk az üzeneteket. Valaki úgy fogalmazott itt a hozzászólók közül, hogy a szemünk láttára valósul meg, amit a látnoknőnél olvasunk. Egy mondat az egyik legutóbbi üzenetből: „Minden Rám vonatkozó tulajdonság: a szegények iránti Szeretetem, a gyengék és az alázatosak iránti Szeretetem; rosszallásom a kapzsiság, a fösvénység és a bujasággal szemben részei lesznek azoknak az érveknek, amelyeket arra fognak felhasználni, hogy ezeket az új tanokat elfogadtassák veletek– az új egy világvallást, hogy felkészítsék a világot az Antikrisztus uralmára.” És egy mai hír: „Új evangelizációt kell építenünk, az irgalmas szamaritánus kultúráját a rászorulók érdekében, hogy átérezzük az elnyomottak szenvedését, közeledjünk feléjük és megszabadítsuk őket” – mondja a G8 (pápai tanácsadó testület) bíborosa. Ha pedig mi hallgatunk, a kövek fognak megszólalni.Köszönöm, hogy elmondhattam, ezen a honlapon... m.

You have no rights to post comments