néhány gondolat

Kategória: hsz Megjelent: -0001. november 30. kedd
Kedves Katolikus testvérem, én egy picti sem érzem, hogy ezek az üzenetek ezt tennék. Ugyanis, akik ismerik az elmúlt 200 év üzeneteit, azok tudják, hogy mi fog bekövetkezni. Ezeket megerősíti a Szentírás, mint alap. Továbbá a KEK ugyanerről beszél - nyilván ne mrészleteiben feltárve: KEK 675 KRISZTUS ELJÖVETELE ELŐTT az Egyháznak át kell mennie egy utolsó próbatételen, mely sokak hitét meg fogja ingatni. Az ÜLDÖZÉS, mely kíséri az Egyház földi zarándokútját fölfedi a "gonoszság misztériumát" egy VALLÁSI MEGTÉVESZTÉS formájában, mely az embereknek problémáik látszólagos megoldását kínálja föl cserében azért, hogy ELPÁRTOLNAK AZ IGAZSÁGTÓL. A LEGNAGYOBB vallási megtévesztés az ANTIKRISZTUSÉ, azaz egy ál-messianizmusé, amelyben az ember önmagát dicsőíti Isten és az Ő testben eljött Messiása helyett. Erről ma az egyház nem beszél. Miért nem? Pedig pár éve Benedek pápa kimondta, hogy az Apokalipszis idejé téljük. És ez nem lesz könnyű idő, a Szentírás is erre hívja fel a figyelmet. A pápával kapcsolatban pedig nem ez az első égi figyelmeztetés. Aki elfogadja Garabandalt, ezt a részét is el kell fogadnia. Egyértelmáen elhangzott. Nem beszélve arról, hogy az Egyház rombolását kívülről nehéz elképzelni. Ehhez is itt a Szentírás: .."csakhogy azt, aki most még visszatartja, előbb el kell távolítani az útból" 2Tessz 1Urunk, JÉZUS KRISZTUS ELJÖVETELE és a hozzá való gyülekezésünk dolgában kérünk titeket, testvérek, 2ne tántorodjatok el egyhamar józan felfogásotoktól, és ne riasszon meg titeket semmiféle lélek, sem beszéd, sem állítólag tőlünk küldött levél, mintha az Úr napja már közel volna. 3Semmiképp se ámítson el titeket senki, mert ELŐBB AZ ELPÁRTOLÁSNAK KELL BEKÖVETKEZNIE, ÉS MEG KELL JELENNIE A BŰN EMBERÉNEK, A KÁRHOZAT FIÁNAK, 4AKI ELLENSZEGÜL ÉS ÖNMAGÁT FÖLÉJE HELYEZI MINDANNAK, AMIT ISTENNEK VAGY ISTENI TISZTELETRE MÉLTÓNAK NEVEZÜNK, BEÜL ISTEN TEMPLOMÁBA, ÉS ÚGY MUTOGATJA MAGÁT, MINTHA ISTEN VOLNA. 5Nem emlékeztek rá, hogy amikor még nálatok voltam, megmondtam ezt nektek? 6És azt is tudjátok, mi tartja vissza most, amíg meg nem jelenik majd a maga idejében. 7A gonoszság titka ugyanis már munkálkodik, csakhogy azt, aki most még visszatartja, előbb el kell távolítani az útból. A Szentírásban írva van, hogy Isten semmit nem tesz anélkül, hogy előre ne közölje az emberrel. Itt a nagy dolgokról van szó. Majd 200 éve folyamatosan közli, legfőképpen a Szűzanyán keresztül ,mi előtt állunk. Most, hogy célegyenesben vagyunk, Isten ezen az úton folytatja. Az ír üzenetek legfontosabb célja:"... vannak mások is, akikért imádkoznotok kell. Ők azok a lelkek lesznek, akik annyira eltávolodtak Istentől, hogy semmilyen szinten sem ismerik el Őt. Ők az Én elveszett lelkeim, akiknek ezt a Szent Küldetést szántam." 2013 07-07 Én azt godnolom, hogy nincs itt semmi pápa elleni lázítás, megosztásra törekvés. Pontosan az Igazság feltárása folyik, hogy a keresztényeket ne lehessen megtéveszteni, és le ne térjenek Jézus útjáról. Mert a pokol erőinek ez a célja. Ezek a keresztények a felajánlott, alázattal elviselt áldozataikkal, "keresztútjaikkal" fognak segíteni Jézusnak megmenteni azokat az "elveszett" gyermekeit, akikre fent utal. Szerencsések azok, akik fel tudják ismerni az idők jeleit, és tudják, mi a teendőjük. Nehéz, nagyon nehéz. De nem reménytelen, tudjuk, ki fog győzni. Az a kijelentés, pedig, hogy a "Pokol erői nem vesznek erőt rajta" pont arra utal, hogy bizony megpróbálja. Azért ez már látható is. Erre utal a KEK675 is. Ez a kijelentése Jézusnak nem azt jelenti, hogy az Egyháznak nem kell átmennie ugyanazon a Keresztúton, mint Jézusnak. Az Egyház is fel fog támadni, meg fog tisztulni, attól, ami az emberi része miatt került bele. Ettől még az Egyház Jézus "földi teste". Akkor azt sem kímélték az emberek. Kedves Katolikus testvérem, tanúja vagyok annak a gyűlölködésnek, annak az alázásnak, amit azok szenvednek el, kik hisznek ezeknek az üzeneteknek. Leginkább azoktól, akik magukat katolikus, Istenhívőknek mondják. Elmondhatom, hogy ez is megerősíti Isteni forrását - annál is inkább, mert ez is meg volt írva ezekben az üzenetekben. De el kell mondanom, hogy láthatom a másik oldalt is, hogy bizony egyre több pap hiszi ezeket, és tudja, hogy honnan van. De azt is tudom, hogy ma mit kell tenniük. Pontosan ezért van az, hogy most csak a türelmes várakozás, és az ima tud segíteni. A fölöttünk lévő harc NAGY, a Szűzanya mondta, de már érezzük mi is. Aki elkezdi imádkozni a Keresztes Imahadjárat imáját, érezni fogja, hogy honnan van. Kicsit fura, hogy azokra valaki azt tudja mondani, hogy az ördög munkája. Aki elfogadja mindennapjaiban az Isteni vezetést, mindig tudni fogja mit kell tennie. De Isten segít. Mert udja, hogy az ember gyenge, és nélküle esélye sincs a Sátán ellen. Akik elolvassák, elgondolkodnak ezeken az üzeneteken, a céljukon, hogy kiknek szólnak, esetleg saját életükre vetítik azokat, szerintem azok attól még nem dőlnek be. Aki nem fogadja el a próféciák világát - Isten működésének egyik formáját, az nem fogadja el a Szentírást sem. Még ha azt is mondja. "Kitekintés a jelenések világára" - talán nem véletlenül - 33 részt megélhetett sorozat, mely már nyomtatva is elérhető, segít ennek a világnak a megértésében. Persze sok más írás is. Még el kell mondanom, hogy jó látni, egyre többen vannak akik felismerik korai elkapkodott véleményüket. E miatt is fontos, hogy a zavaró, egyházi személyek által tett és nyilvánosságra hozott vélemények mellett, például nem áldozhat aki ezeket az üzeneteket olvassa, teológusok kiállnak véleményükkel, és helyreteszik ezeket a kérdéseket. Talán most egyre jobban érthetővé válik mindenki számára a Szűzanya folyamatos kérése Medjugorje-ban, hogy imádkozzunk a papokért. Mert eljön a pillanat, amikor nekik is választani kell: Jézus vagy a vallási megtévesztés. (lásd KEK675) Elnézést a sok szóért. Kedves Gyula, örülök, hogy kitetted ezt a cikket. Isten áldjon érte.

You have no rights to post comments