a papíron
Kedves Timi! Én azt gondolom magamról - lehet, hogy tévesen -, hogy hűséges vagyok az Egyházhoz (is). És megértem azt a teológiai álláspontot is, ami mellett érvelsz - hangsúlyoznám, hogy teológiai álláspont -, de sajnos túl sok meggyötört, elszakított emberrel találkozom ahhoz, hogy ne érezzem ezt nagyon papiros-ízűnek. Mert a papír mindent elbír és bármilyen levezetés jó lehet - tanúság erre az egyházon belüli és azon kívüli filozófiai irányzatok sokfélesége és belső integritásuk -, csak épp a való élet a maga bonyolultságában messze túllép ezeken a merev kereteken. (Hát nem ez történt Jézussal is és a körülötte lévő törvénykezőkkel?) Tudnék sorolni én is olyan eseteket, mint amiket Kri írt, és csak hálát adhatok Istennek, hogy jó házasságban élek. De mi lenne, ha holnap valamelyikünk házastársa bejelentené, hogy elköltözik, válik, mert új szerelmet talált, se Isten, se ember nem érdekli... Mit tennénk? Nyilván megpróbálnánk megmenteni valahogy a házasságunkat. És ha a másik hajthatatlan? Mindenhibánk, bűnük elismerése után, minden igyekezetünk ellenére is? És nekem nem csak egy hetem, hanem még negyven évem van hátra az életből? Még negyven évig szentáldozás, az Úrral való teljes közösség nélkül kell élnem? Elképzelni se tudom, hogy a továbbiakban ne áldozzak... Remélem, ez sohasem fordul elő velünk. Azt pedig még jobban szeretném remélni, hogy egyházunk ebben a szabályozásban (még egyszer hangsúlyozom, ez nem dogma, hitigazság, hanem egyházi szabály, amit időről időre felül lehet és kell is vizsgálni) rugalmasabb álláspontot foglal el. Szeretettel: Gyula
